Nagyvilág

Hazatértek szülővárosukba a bangladesi sziámi ikrek

Fuchs Richárd / Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
Fuchs Richárd / Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
A két lányt 2019 nyarán választotta szét egy magyar orvoscsapat.

Két év után hazatérhetett szülővárosába a szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár, Rabeya és Rukaya – közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

Azt írták: az ikrek 2019 augusztusában történt szétválasztásuk után másfél éven át éltek szüleikkel és nővérükkel a Dakkai Központi Katonai Kórház számukra elkülönített részlegén, hétfőn azonban hazatérhettek Pabnába.

A közleményben idézték a hazabocsátás alkalmával videokonferencián megszólaló bangladesi miniszterelnököt, Sejk Haszina Vazedet, aki úgy fogalmazott: országuk orvosai jelentős tapasztalatra tettek szert a műtétsorozattal. A missziós orvoscsapat vezetője, Pataki Gergely pedig köszönetet mondott az eredményes emberi és szakmai együttműködésért.

A közlemény szerint az anya a kislányokkal foglalkozó gyógytornász és foglalkozásterapeuta segítségével elsajátította az otthon végzendő gyakorlatokat, az alapítvány önkéntes szakembereiből álló rehabilitációs csapat pedig videotelefonon követi majd Rabeya és Rukaya állapotát.

Hozzátették: mindkét gyermek esetében egy év múlva várható a koponyát fedő lágyrészeken kisebb plasztikai helyreállító beavatkozás, amelyet az alapítvány plasztikai sebészei végeznek el. A korábbi terveknek megfelelően a bangladesi orvosok Amin Salek vezetésével  átvették az idegsebészeti munka irányítását.

A tervek szerint Rabeya, akinek a felépülése akadálytalanul zajlott és korának szinte megfelelő, jó állapotban van, óvodába jár majd. Rukaya állapota is folyamatosan javul. Bár még jelentős fejlesztésre szorul, egyre inkább jelen van érzelmileg a család mindennapjaiban, egyre több külső inger iránt érdeklődik.

Az alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására. A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű Operation Freedom műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóérszakasz szétválasztása jelentette Hudák István vezetésével, 2018-ban Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott Pataki Gergely vezetésével. Az augusztus eleji végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt, Csókay András vezetésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik