Nagyvilág koronavírus

Éjféltől újra leszállhatnak Nagy-Britanniából érkező gépek Magyarországon

GUILLAUME SOUVANT / AFP
GUILLAUME SOUVANT / AFP

Kedd éjféltől Magyarország nemzetközi repülőterei ismételten fogadhatnak Nagy-Britanniából és Észak-Írországból érkező gépeket, jelentette be Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

A kormány szerint a leszállási tilalom fenntartása már nem volt indokolt.

Kiss Róbert emlékeztetett, hogy a beutazási korlátozások hatályban maradnak, a Nagy-Britanniából érkezőkre is ugyanúgy vonatkoznak, így hatósági házi karanténba kerülnek.

A szigorítást azt követően rendelték el még tavaly, hogy a briteknél megjelent egy, az addig ismertnél sokkal gyorsabban terjedő vírustörzs.

Kapcsolódó
Covid: az angliai mutációkra figyelni kell
Figyelni kell, elemezni, és szükség esetén a vírus változásaihoz adaptálni a tudásunkat. Semmiképpen nem jó hír, hogy az angliai mutációk érintik a kritikusan fontos tüskefehérjét is.

A tájékoztatón Kiss Róbert elmondta, az üzletekre és rendezvénytartásokra vonatkozó intézkedések életben vannak, ahogy az éjszakai kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok is, azok módosításáról, esetleges eltörléséről hamarosan döntést hoz majd a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik