Nagyvilág koronavírus

Az új koronavírustörzs miatt Belgium is elszigetelődik Nagy-Britanniától

Artur Widak/NurPhoto/AFP
Artur Widak/NurPhoto/AFP

Hollandia után Belgium is betiltotta a beutazás Nagy-Britanniából, miután az országban megjelent a koronavírus egy minden korábbinál fertőzőbb törzse, írja a BBC.

A két Benelux-állam egyaránt felfüggesztette a repülőjáratok fogadását a britektől, de Belgiumba már vonattal sem lehet a szigetországból utazni.

A lap cikke szerint Németország is hasonló lépéseket fontolgat.

Boris Johnson szombaton jelentette be, hogy mégsem lazítanak a korlátozásokon karácsonykor Londonban és Anglia délkeleti részén, mert az új vírustörzs rendkívül gyorsan terjed.

Az egészségügyi dolgozók szerint arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy a most azonosított vírustörzs halálosabb lenne az eddig ismertnél, vagy hogy másként reagálna a vakcinákra, de 70 százalékkal fertőzőbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Twitter-oldalán közölte, hogy szoros kapcsolatban áll az Egyesült Királyság vezetőivel az új koronavírustörzs kapcsán.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az új koronavírustörzset, ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben.

Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat.

Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett.

A friss kimutatások szerint Londonban a koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik