Nagyvilág koronavírus

Kína elkezdte átírni a koronavírus-járvány történetét

STR / AFP
STR / AFP

Közel egy évvel azután, hogy a kínai Vuhan városában elsőként azonosították az új koronavírust, az ország erős kampányba kezdett, hogy megkérdőjelezzék a fertőzés eredetét, írja a Guardian.

A kínai állami médiában intenzíven cikkeznek arról hogy a koronavírust import fagyasztott ételek csomagolásán fedezték fel, és alapos kutatás zajlik azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus már jelen lehetett-e Kína határain túl 2019. december előtt.

A People’s Daily című állami lap múlt héten egy Facebook-posztban egyenesen kijelentette: minden rendelkezésre álló bizonyíték arra utal, hogy a koronavírus-járvány nem a kínai Vuhanból ered.

Vuhanban fedezték fel a koronavírust, de nem innen ered

– idézték a bejegyzésben Zeng Guang korábbi járványügyi vezetőt.

A lap megkeresésére a külügyminisztérium szóvivője arról beszélt, nagyon fontos megkülönböztetni, hol azonosították először a koronavírust, és hogy hol fertőzött meg először embereket.

Ugyan az első eseteket Kínában regisztrálták, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy itt alakult ki. Az eredetmeghatározás jelenleg is folyamatban van, több ország és régió is érintett lehet

– magyarázta Zhao Lijian.

Hector RETAMAL / AFP

Kínai kutatók még az egyik legnevesebb tudományos laphoz, a Lancethez is eljuttatták a publikációjukat, amelyben azt állítják, nem Vuhanban kezdett emberről emberre terjedni a vírus. Mint írják,

az első eset az indiai szubkontinensen történhetett.

Az indiai szubkontinensen terül el Banglades, Bhután, India, a Maldív-szigetek, Nepál, Pakisztán és Srí Lanka, de Kína nem.

A nyugati tudósokat egyelőre nem lehet meggyőzni arról, hogy nem Kínából ered a vírus. Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója azt mondta a múlt héten, minden ezzel kapcsolatos információ spekuláció.

A közelmúltban napvilágot láttak olyan hírek is, hogy már 2019 őszén megjelenhetett Olaszországban a koronavírus. Jonathan Stove, a londoni Francis Crick kutatóintézet virológusa szerint ez gyenge lábakon áll. Úgy látja, a rendelkezésre álló szerológiai adatok azzal magyarázhatók, hogy az antitestek más típusú koronavírusok ellen alakultak ki egyesek szervezetében, nem a mostanihoz köthetőek.

A tudóstársadalom abban is egyetért, hogy a fagyasztott ételeken talált vírusok gyakorlatilag semmilyen kockázatot nem jelentenek az emberekre, tehát elenyésző annak a valószínűsége, hogy így érkezett Kínába a betegség.

Szakértők szerint a kínai rezsim tisztában van vele, hogy az országból ered a vírus, de próbálnak alternatív történeteket kreálni annak érdekében, hogy enyhüljön rajtuk a nyomás. Otthon működött is a propaganda, mert sikeresen megfogták a járvány terjedését, de nemzetközileg már többször is diplomáciai összetűzésbe kerültek a járvány miatt.

Kína szavahihetőségét kérdőjelezi meg az a tény is, hogy nem igazán akarnak együttműködni független szakértőkkel. A WHO kutatói idén Vuhanba utaztak, de nem engedték be őket arra a piacra, ahol feltehetően kialakult az első gócpont. A szervezet hamarosan egy újabb csapatot küldhet a helyszínre, de ennek még mindig nincs időpontja.

A járvány eredetének meghatározása kulcsfontosságú lehet a jövőben járványok megelőzésében is, de Peking egyelőre inkább azzal van elfoglalva, hogy kit hibáztasson, mintsem azzal, hogy valós választ adjon a kérdésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik