Nagyvilág

Kamala Harris: A járvány kezelése az amerikai történelem legnagyobb kudarca

Donald Trump amerikai elnök meggyengítette az Egyesült Államok kapcsolatait az ország nemzetközi szövetségeseivel – jelentette ki a demokrata párti Kamala Harris a szerda esti alelnökjelölti vitában Salt Lake Cityben az MTI tudósítása szerint.

Harris úgy vélekedett, hogy Donald Trump Vlagyimir Putyin orosz elnök szavát többre tartja, mint barátaink és a hírszerző közösségek szavát.

Majd azt fejtegette, hogy az Iránnal kötött atomalku egyoldalú felmondása után az Egyesült Államok ma kevésbé biztonságos.

Vitapartnere, Mike Pence jelenlegi alelnök kiemelte: a Trump-kormányzatnak sikerült elérnie, hogy a NATO-tagok több pénzt áldozzanak a közös védelmi költségekre, mint az Obama-kormányzat idején. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok betartotta a szavát, és az izraeli amerikai nagykövetséget áthelyezte Tel-Avivból Jeruzsálembe, továbbá gyakorlatilag sikeresen felszámolta az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

Pence szerint a Biden-terv a koronavírus-járvány kezelésére pusztán a Trump-kormányzat intézkedéseinek másolása.

Az alelnök plágiumnak minősítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt tervét a járvány kezelésére. Ezzel Kamala Harrisnek, Biden alelnökjelöltjének megállapítására válaszolt, aki úgy vélte, hogy a járvány kezelése az amerikai történelem legnagyobb kudarca.

Az első és egyetlen alelnökjelölti vitát a Utah Egyetemen rendezték, kevés vendég jelenlétében, akiket – Pence-hez és Harrishez hasonlóan – megfelelő távolságra ültettek le egymástól. A másfél órás vitát Susan Page, a USA Today című lap újságírója vezette.

Kiemelt kép: CNN/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik