Nagyvilág

Egy bíró halála Trumpnak korszakos politikai lehetőséget, Bidennek akár választási győzelmet is hozhat

Az amerikai legfelsőbb bíróság legendás liberális bírójának halála után a republikánusok régi álmukat, az erős konzervatív többségű bíróságot érhetik el, a demokraták viszont éppen ennek köszönhetően kaphatnak még egy nagy lökést a választási kampányban.

A republikánusok teljes erővel nekiláttak betölteni a Ruth Bader Ginsburg halálával megüresedett helyet a legfelsőbb bíróságon. Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fox News reggeli műsorában már be is jelentette, hogy öt jelöltre szűkítette a listáját, és még a héten, várhatóan pénteken vagy szombaton bejelenti, kit jelölt a liberális ikonnak számító bírónő helyére.

Ruth Bader Ginsburg. Fotó: Nikki Kahn /The Washington Post /Getty Images

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai legfelsőbb bíróság konzervatív bírákkal való feltöltése évtizedek óta az egyik, ha nem a legfontosabb programja volt Republikánus Pártnak, és most meg van rá az esélyük, hogy évtizedekre bebetonozzanak egy erős konzervatív többséget. És e cél elérésre érdekében azt is vállalják, hogy semmibe veszik saját szavaikat.

Kihagyhatatlan lehetőség

Négy évvel ezelőtt hasonló helyzet alakult ki, miután elhunyt a Ginsburghöz hasonlóan legendásnak tartott konzervatív bíró, Antonin Scalia, Barack Obama elnökségének utolsó évében. A republikánusok akkor tíz hónapon át sikeresen meg tudták akadályozni, hogy Obama jelöltjéről szavazást tartson a szenátus. Arra hivatkoztak, hogy elnökválasztási évben nem lehet megüresedett legfelsőbb bírósági helyre új bírát kinevezni.

Hiába van azonban rengeteg felvétel arról, hogy neves republikánus politikusok kijelentik,  elnökválasztási évben nem lehet kinevezni új legfelsőbb bírát, ezt az elvet most elvetették. Mitch McConnell, a republikánus szenátorok frakcióvezetője már alig pár órával Ginsburg halála után közölte, új bírát neveznek ki, és ezt megerősítette a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke, Lindsey Graham szenátor is.

Az a Graham, aki 2016-ban kijelentette:

Használják a saját szavaimat ellenem. Ha 2016-ban republikánus elnököt választanak, és első hivatali idejének utolsó évében üresedés lesz (a legfelsőbb bíróságon), megemlíthetik, hogy Lindsey Graham azt mondta, hagyjuk, hogy a következő elnök döntsön, bárki is lesz az.

És ezt megismételte 2018-ban is, kijelentve, hogy ha Trump utolsó évében üresedés lesz, várni fognak a választásig annak betöltésével.

Kérdés,  végül sikerrel járnak-e. Az új bíró kinevezéséhez a republikánusoknak 50 szavazatra van szükségük (valamint Mike Pence alelnök voksára döntetlen esetén) a száztagú szenátusban, ahol jelenleg 53 republikánus, és 47 demokrata, illetve velük szavazó független szenátor van.

Két republikánus szenátor már jelezte, nem szavazza meg Trump jelöltjét, mert tartja magát a 2016-os republikánus elvhez, így a demokratáknak még két republikánus szenátort kellene meggyőzniük arról, hogy ne szavazzon az új bíróról. És nincsen sok lehetőségük. Egyikük Mitt Romney egykori republikánus elnökjelölt, akiről egyelőre nem lehet tudni, hogyan fog dönteni.

Mellettük az amerikai sajtóban megjelent összesítések szerint legfeljebb féltucatnyi republikánus szenátor lehet, akit meg lehet győzni arról, hogy ne szavazza meg Trump jelöltjét. Ebben furcsa módon pont egyes konzervatív szervezetek segíthetik őket, amelyek attól tartanak, egy sietve kinevezett bíróról csak akkor fog kiderülni, hogy nem olyan döntéseket hoz, mint várnak tőle, amikor már ott ül a legfelsőbb bíróság székében.

A nagy kérdés azonban az, hogy a legfelsőbb bírósági kinevezéssel kapcsolatos politikai csata milyen hatással lesz az elnökválasztásra.

Feltüzelték a demokrata szavazókat

Joe Biden demokrata elnökjelölttel szemben mindig is az volt az egyik legfőbb kritika, hogy nem képes fellelkesíteni a liberális, baloldali szavazókat, és leginkább az a fő vonzereje, hogy ő nem Trump: kicsit unalmas, kicsit sótlan, de kedves idős úriember, aki nem kavar nagy érzelmeket, de így nem is olyan ijesztő, hogy rémülettel töltse el a Trumppal elégedetlen, konzervatív irányba hajló szavazókat. Ginsburg halála azonban pillanatok alatt elintézte azt, amire Biden képtelen volt. Feltüzelte a baloldali aktivistákat.

A legfelsőbb bíróság kérdése hagyományosan inkább a konzervatív szavazókat mozgatta meg, és évtizedeken át a republikánus politikusok fő kampánytémája volt, amivel sikeresen tudták mobilizálni a „bírói székből politizáló aktivista bíráktól” rettegő, és egy konzervatív többségű legfelsőbb bíróságtól az abortusz tilalmát váró szavazóikat. Most azonban úgy tűnik, hogy fordult a kocka, és a liberálisok mozdultak meg, amit mindennél jobban bizonyít, hogy rekordösszegekkel kezdték el támogatni a demokrata jelölteket.

Az ActBlue nevű online adománygyűjtő oldalon rögtön Ginsburg halála után egy óra alatt 6,2 millió dollárt adtak a demokrata jelölteknek és szervezeteknek, ami hatalmas rekordnak számít a 16 éve működő oldalon. Ez már a következő egy órában megdőlt, amikor 6,3 millió dollár érkezett be, és vasárnap délután pedig már azt jelentették, hogy Ginsburg halála után százmillió dollárnyi adományt gyűjtöttek össze. Ez majdnem a fele annak az összegnek, amit Trump és a Republikánus Párt egész augusztusban gyűjtött a novemberi választásokra.

Az általános vélekedés szerint a legfelsőbb bíróság csak a republikánusokat mozgatja meg, de ezek az adományok azt mutatják, hogy ez megváltozott

jelentette ki a New York Timesnak egy másik demokrata szervezet, a Crooked Media alapítója, Tommy Vietor. Az ő adománygyűjtő oldalukra, ahol demokrata szenátori jelölteket lehet támogatni, kilencmillió dollár érkezett alig egy nap alatt.

Ezt erősítette meg a PrioritiesUSA nevű demokrata kampányszervezet vezetője, Guy Cecil, aki belső közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva közölte, hogy Trump legyőzése után a legfelsőbb bíróság a második legfontosabb ügy a demokrata választók számára. A Pew Research Center augusztusi közvélemény-kutatásának eredményei szerint Biden támogatóinak 66 százaléka mondta, hogy a legfelsőbb bírák jelölése nagyon fontos kérdés a számukra, míg Trump támogatói körében ez a szám csak 61 százalék.

Az Egyesül Államok Legfelsőbb Bírósága előtt krétával írtak üzeneteket a járdára Ruth Bader Ginsburg  emlékére. Fotó: Samuel Corum /Getty Images

Közben Biden a róla kialakult képhez hűen igyekszik visszafogottan reagálni. A republikánusokkal való együttműködést kampánya egyik központi elemévé tevő demokrata elnökjelölt ahelyett, hogy magáévá tette volna a kemény politikai válaszlépéseket követelő progresszívek ötleteit, egy szombati beszédében arra sürgette a megüresedett bírósági hely sorsáról döntő néhány republikánus szenátort, hogy „hallgassanak a lelkiismeretükre”, lássák el alkotmányos feladatukat, és hagyják, hogy az emberek döntsenek.

A Biden-kampány abban bízik, hogy a választók látni fogják mennyire képmutató és álszent a republikánus politikusok viselkedése, és azzal, hogy gyorsan megpróbálják betölteni Ginsburg helyét, a demokrata elnökjelölthöz lökik a még bizonytalan választókat. A közvélemény-kutatási adatok közben Bidennek kedveznek.

Az amerikaiak többsége (62 százalék) szerint a következő elnöknek kéne dönteni az új bíráról, és ezzel csak 23 százalék nem értett egyet – derült ki a Reuters/Ipsos vasárnap nyilvánosságra hozott felmérésének eredményeiből.

A még Ginsburg halála előtt készült kutatások szerint a választók többsége inkább Bidenre bízná a döntést, és nem Trumpra. Emellett a még meggyőzhető választók többsége – akik nem tudják teljesen biztosan, hogy kire is akarnak szavazni, vagy, hogy egyáltalán szavazni fognak-e az elnökválasztáson – Bident tartja alkalmasabbnak az új bíró kinevezésére, és a demokraták reményei szerint ők most a demokrata elnökjelölt mellé teszik majd a voksukat.

A Biden-kampány emellett igyekszik az elkövetkező hetekben a két éve tartott kongresszusi választásokon számukra nyerő témának bizonyult egészségügyi reformmal összekapcsolni a legfelsőbb bírói hely kérdését. Az Axios és a New York Times információi szerint is az Obamacare néven ismertté vált társadalombiztosítási törvény megvédését hangsúlyozzák majd, amit a Trump-kormányzat a legfelsőbb bíróság előtt támadott meg, és aminek tárgyalását a bíróság a választás követő hétben kezdi meg.

Esélyeit azonban egy dolog növelné meg jelentősen: ha sikerülne meggyőznie elég republikánus szenátort arról, hogy ne szavazzák meg Trump jelöltjét, hiszen ezzel bizonyítaná, hogy nem csak üres fecsegés, amikor arról beszél, hogy milyen jól együtt tud működni a republikánusokkal, és valóság az az állítása, amit a baloldali progresszívek álomnak és naívnak gondolnak, hogy a két párt képes lehet az együttműködésre.

Kiemelt kép: Látogatók Ruth Bader Ginsburg tiszteletére kialakított rögtönzött emlékhelyen Washingtonban. Fotó: Samuel Corum /Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik