Nagyvilág

Lukasenka: olyan rendszert kell alkotni, ami nem kötődik hozzám

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elismerte hétfőn, hogy az ország társadalmi rendszere bizonyos mértékben tekintélyelvű, az elnöki tisztségre szabott, amin változtatni kell a majdani új alkotmányban – írja az MTI. Lukasenka azután beszélt erről, hogy tárgyalt Valentyin Szukalóval, a legfelsőbb bíróság elnökével, aki részt vesz majd az új alaptörvény kidolgozásában. Szavait a BelTa hírügynökség idézte.

Az elnök szerint már folyik a munka az alkotmány módosításán, amelyet közvitára bocsátanak, és népszavazást is tartanak majd róla.

Úgy vélekedett, hogy bár országában a társadalmi berendezkedés valamelyest tekintélyelvű, ennek ellenére az elnök személye szavatolja a bíróságok védelmét.

Olyan rendszert kell alkotni, amely nem kapcsolódna az elnök személyéhez, többek között Lukasenkóhoz sem

– jelentette ki az elnök.

A BelTa ismertetése szerint Szukalov arra tett javaslatot, hogy a megyei és járási bírók kinevezésének joga átkerüljön az elnöki hatáskörből a helyi hatóságok jogkörébe. Hozzátette, hogy a legfelsőbb bíróságnak más javaslatai is vannak a bírósági rendszer átalakítására, de korai még róluk a nyilvánosság előtt beszélni.

Lukasenka korábban azt mondta, hogy kész az elnöki hatáskörök egy részét átadni, a különböző hatalmi szintek jogköreit alacsonyabb szintekre “lejjebb kell vinni”, de mindezt csak egy alkotmányos reform keretében. Szerinte egy új választásról is csak azt követően lehet szó, hogy elfogadták az új alkotmányt.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta folyamatosak a tiltakozások, a tüntetők Lukasenka távozását követelik, aki a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, és hatodszor is megnyerte az elnökválasztást. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt magát tartja az augusztus 9-i elnökválasztás győztesének, bár a hivatalos adatok szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta. A jelenleg a szomszédos Litvániában tartózkodó ellenzéki politikust pénteken meghallgatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Összecsapás Minszkben: a tüntetők megfutamították a rendvédelmiseket
A Lukasenka újraválasztása ellen tüntetők kiszabadították a korábban letartóztatottakat a titkosszolgálati emberek kezéből.

Kiemelt kép: Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a Grodno melletti, a lengyel és a litván határtól néhány kilométerre fekvő katonai gyakorlótéren 2020. augusztus 22-én. Az augusztus 9-i elnökválasztás óta mindennaposak a tüntetések Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Lukasenka csalással győzött. MTI/EPA/Belta pool/Andrej Sztaszevics

Ajánlott videó

Olvasói sztorik