Nagyvilág

Kihallgattak egy orosz férfit a bejrúti robbantással kapcsolatban

A ciprusi rendőrség kihallgatott csütörtökön egy orosz férfit, miután nyilvánosságra került, hogy az illetőnek köze volt ahhoz a hajóhoz, amelyen a bejrúti kikötői negyedet romba döntő 2750 tonna ammónium-nitrátot szállították.

A libanoni hatóságok kérték, hogy keressük meg és hallgassuk ki a férfit, amit meg is tettünk

– közölte a ciprusi rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a válaszokat elküldték Bejrútba. A férfit, Igor Grecsuskint nem vették őrizetbe, csak az Interpol libanoni irodájának kérésére kihallgatták a hajó rakományáról.

A keddi robbanásokhoz hasonló nagyságúak korábban sosem történtek Libanonban. Az első detonációt petárdaraktárban keletkezett tűz okozta, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert 2750 tonna ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobzott el és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. A második detonáció következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, százezrek váltak hajléktalanná.

Az ammónium-nitrát úgy került Bejrútba, hogy 2013-ban a moldovai zászló alatt közlekedő Rhosus hajó Georgiából az afrikai Mozambikba tartva megállt Bejrútban – közölte egy libanoni biztonsági vezető. A hajó 2750 tonna ammónium-nitrátot szállított, amely polgári célú robbanószerek gyártására, illetve műtrágya előállítására egyaránt alkalmas.

Több sajtóorgánum, közöttük a The New York Times című amerikai napilap szerint a hajót Grecsuskin bérelte. A hajó azért kényszerült kikötni Bejrútban, mert szivárgást észleltek a hajótestben. A Kereskedelmi Tengerészeti Hivatal honlapja szerint a hajó 2013. november 20-án érkezett a bejrúti kikötőbe, és műszaki okok miatt többet nem hajózott ki.

Libanoni biztonsági illetékesek szerint míg a Rhosus Bejrútban tartózkodott, egy libanoni cég állítólag feljelentette a céget, amelynek a hajó a tulajdonában volt, így a helyi igazságszolgáltatás lefoglalta a járművet. A rakományt egy raktárban helyezték el, a hajó végül elsüllyedt.

A ciprusi belügyminisztérium csütörtökön tagadta azokat az értesüléseket, hogy az orosz férfinak ciprusi útlevele lenne, ugyanakkor segítséget ígért Libanonnak.

A Politisz című görög újság szerint Grecsuskin Limaszolban él orosz származású feleségével, akinek ciprusi útlevele van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik