Nagyvilág koronavírus

Biden féleszűnek nevezte Trumpot, amiért az beszólt neki a maszkviselés miatt

Joe Biden „teljesen féleszűnek” nevezte Donald Trumpot, amiért az amerikai elnök a 77 éves Biden előző napi maszkhasználatán élcelődött – írja az MTI. Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke, a demokraták várható elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson azt nyilatkozta kedden este a CNN hírtelevíziónak:

Ez egy féleszű, teljesen féleszű, hogy ilyesmiket beszél.

A politikus kifejtette: a világ valamennyi nagy orvosa azt mondja, muszáj maszkot hordani, amikor az ember elvegyül a tömegben. Hozzáfűzte, hogy megítélése szerint csakis úgy lehet irányítani, ha az ember a saját magatartásával mutat példát. Donald Trump szokását, hogy a nyilvánosság előtt soha nem visel szájmaszkot, „macsós dolognak” nevezte.

Biden az előző napon fekete szájmaszkot viselt, amikor több mint két hónap után elhagyta a házát, és hétfőn a feleségével együtt megkoszorúzott egy katonai emlékművet Delaware államban. A volt alelnök és felesége teljesen egyedül, egy operatőr jelenlétében helyezte el tisztelgő koszorúját a Delaware-ban lévő Wilmington katonai emlékművénél. Mindketten csaknem a teljes arcukat eltakaró fekete szájmaszkot viseltek, Bidenen fekete szemüveg is volt. Donald Trump erről tett közzé egy fotót, a hozzá tartozó megjegyzéssel: „Talán ez is magyarázza, hogy Trump miért nem szeret szájmaszkot viselni a nyilvánosság előtt”. Az üzenetet és a fotót Trump valaki másnak a bejegyzéséből másolta ki és tette közzé újra.

Az amerikai elnök hétfőn két helyszínen is koszorúzott: az arlingtoni nemzeti sírkertben és a Baltimore melletti Fort Henry emlékhelyén. Egyik helyen sem viselt szájmaszkot. Bident a műsorvezető faggatta arról is, mit szól ahhoz, hogy Trump rendszeresen Álmos Joe-nak nevezi őt azt sugalmazva, hogy gyönge személyiség. A volt alelnök szerint a jelenlegi elnök „nehezen tudja kordában tartani az érzelmeit” és „egyre összefüggéstelenebb”, amit mond.

A Twitter eközben „félrevezetés gyanúja” miatt Trump több Twitter-üzenete alá is odatette egy linket, amelyben arra figyelmeztették a twitterezőket, hogy nézzenek utána a tényeknek (Get the facts about mail-in ballots). Az amerikai elnök ezekben a bejegyzésekben arról írt, hogy a levélszavazással állítólag csalni lehet majd az elnökválasztáson – írja a Verge.

Kiemelt kép: Olivier DOULIERY / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik