Nagyvilág

Szexuális zaklatás a vád a volt ortodox püspök ellen

Az ügyet a hatóságok korábban lezárták, de az újságírók nem.

24 órás előzetes letartóztatásba helyezték a volt huși-i püspököt, írta meg a Főtér.ro. A szexbotránya miatt tisztségéről 2017-ben lemondott Corneliu Bârlădeanu a vád szerint zaklatott egy teológushallgatót. A püspököt még 2017-ben próbálta zsarolni három pap a homoszexuális aktusok felvéteivel. A püspök lemondott, kolostorba vonult, a zsarolók börtönbe kerültek.

Bár vizsgálták, a püspök visszaélt-e pozíciójával, hogy szexuális együttlétre kényszerítsen teológushallgatókat, végül az iaşi-i ügyész úgy vélte, nincs elég bizonyíték a vádemeléshez. Az egyház visszaéléseit felderítő újságírók csoportja, a Să fie lumină (Legyen világosság) munkájának köszönhetően a nyomozás újraindult. Az újságírók szerint a zsarolóktól a felvételeket annak idején lefoglalták, de nem küldték tovább a iaşi-i bíróságra, noha felhasználhatták volna bizonyítékként.

2019 augusztusában viszont újrakezdték a vizsgálatot a Iaşi-i Táblabíróság ügyészségének helyettes főügyésze utasítására, közölte a Maszol.ro, amely szerint most éppen egy ilyen felvétel miatt vették őrizetbe Huşi volt püspökét, kiskorú megrontásának gyanúja miatt. A Iaşi-i Táblabíróság ügyészsége szerint a három zsaroló pap kompromittáló felvétele szerint Corneliu Bârlădeanul egy kiskorúval létesített homoszexuális kapcsolatot. Az annak idején  megrontott fiú jelenleg pópa egy Vaslui megyei parókián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik