Nagyvilág koronavírus

Kiakadtak a szlovák kormányfő pincérkedésén

Gesztust akart tenni, mire a Facebook-népe be- ő meg visszaszólt.

Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke tette közzé a videót, amelyen Igor Matovic kormányfő tisztelete jeléül felszolgál egy kávét a kormányhivatal pincérének. A gesztus nem várt reakciókat váltott ki – írja a Paraméter a Nový Čas alapján.

Éppen véget ért a koalíciós tanács, amikor megjelent a pincér, akitől a miniszterelnök megkérdezte, nem inna-e meg velük egy kávét.

Itt egy úr, aki 30 éve szolgálja ki a miniszterelnököket, és most a 30-as miniszterelnök szolgálja ki a pincér urat.

Ezt mondja a videóban Kollár, majd a pincérhez fordul, aki szerint ennyi év után ez először fordul elő, és ez csodálatos.


A Facebook-népe viszont kiakadt, mert a videói szereplői, egy kivételével, nem viseltek szájmaszkot, ami Szlovákiában kötelező.

A kommentelők emlékeztettek rá, hogy mindenki egyenlő, csak úgy látszik vannak egyenlőbbek, mert ezért egyébként büntetik az embereket a rendőrök. Igor Matovic is reagált.

Ez van, mikor egy pillanatra nem figyelünk Borisra és ő valamit felvesz, amit nem lett volna szabad. És ha önöknek azok a maszkok a legsúlyosabbak ezen a videón, akkor tudják meg, hogy maszkban elég ostobán néz ki kávét inni.

Szlovákiában tartósnak ígérkezik a szigorú határellenőrzés
A szlovák hatóságok cáfolták, hogy megnyitnák az osztrák határt.

Kiemelt kép: Igor Matovic / Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik