Fodor Szabolcs nem csak azért szeret ápolóként dolgozni, mert a járvány miatt a berlini tömegközlekedési vállalat jóvoltából ingyen közösségi taxizhat az éjszakai műszakjába. Eddig nem tapasztalta, csak most, a járvány idején, hogy ha sétál az utcán, és észreveszik a járókelők az egészségügyi kitűzőjét a táskáján, elismerő pillantásokat kap. Mindig büszke volt munkájára, de igazán most, a koronavírus-járvány közepén érzi, mennyire fontos az, amit csinál. A fiatal ápoló csak a napokban szembesült ténylegesen a vírussal: a klinika intenzív osztályán már több fertőzött beteg is van.
Szabolcsról tavaly ősszel cikkeztünk annak kapcsán, hogy Berlin legjobb ápoló gyakornokává választották.
A 27 éves Szabolcs 2016-ban ment ki a német fővárosba, és egy 3 éves képzés elvégzése után idősgondozással kezdett foglalkozni. Nemrég váltott: maradt ugyan az ápolói munkakörben, de már lélegeztetőgépen lévő tüdőbetegekkel foglalkozik, illetve olyan kanülált páciensekkel, akik intenzív ápolása szorulnak. A legjobbkor – utal Szabolcs arra, hogy a koronavírus éppen a tüdőt támadja, ezért felértékelődött a tudása.
Itt van valahol a vírus
Szabolcs Berlinből nyilatkozott a 24.hu-nak arról, milyen a munka az ambuláns tüdőcentrumban, ahol dolgozik. Ide olyan betegeket vesznek fel, akiket már kezeltek a klinikán, de még nem tudják levenni őket a gépről, vagy részben gépi lélegeztetésre és így intenzív ápolásra szorulnak. Bár Szabolcs közvetlenül nem kezel koronavírusos beteget, a járvány átalakította a centrum napi rutinját. Amíg nemrég még egy órát lehettek a látogatók a betegekkel, addig mára már teljes látogatási tilalom van, ami több feladatot ró rájuk, és a munkát is át kell szervezni, de Szabolcs szerint az volt eddig a legnehezebb feladat, amikor meg kellett mondania egy hozzátartozónak, hogy letelt az egy óra és haza kell mennie. A súlyos betegekhez nem is engedtek eddig sem látogatót, mert ha ők elkapják a vírust, nem élnék túl – magyarázza.
Nehéz volt nézni a hozzátartozókat, és egy óra után azt mondani nekik, hogy lejárt az idő, menni kellene. De elfogadták, mert ők is tudták, itt van a vírus valahol.
Hiába a jól felszerelt tüdőcentrum és a magas színvonalú tüdőklinika, a koronavírus-helyzetben ők is védőfelszerelés-hiánnyal küzdenek. A műszak elején egy sebészi maszkot kapnak (amit elvileg három óránként cserélni kellene) és három védőruhát Ezek száma attól függ, hogy a páciensek közül mennyi a fertőző beteg és mennyi igényel magasabb szintű védelmi higiénés felkészülést. Maszkokból olyan hiány van, hogy az ápolói vezető készített párat krepp papírból, ilyet kap az az néhány látogató is, aki rövid időre bemehet beteglátogatásra.
Pánikhangulat azonban nincs, és a járványhelyzetre írt cselekvési terv tételmondata is az: nem kell pánikolni. Kaptak egy, a koronavírusra vonatkozó három oldalas tájékoztatót, hogy mi a teendő, ha fertőzött lesz az egyik beteg. Ez sem állítaná lehetetlen helyzet elé Szabolcsékat, mert a betegeket könnyen el lehetne izolálni, hiszen így is külön szobában vannak elhelyezve. Arra is van forgatókönyv, ha a centrumhoz tartozó kórházban súlyosbodna a helyzet: átmennének oda Szabolcsék is dolgozni.
Szabolcs azt mondja, hogy bár pánik nincs, a páciensek rosszul viselik a hozzátartozók hiányát. „Most mi vagyunk nekik a család” – mondja a fiatal ápoló, aki nemcsak betegeiben tartja a lelket, hanem kollégáiban is, akiknek saját tervezésű táskával szeretne kedveskedni, amin ez a felirat áll: „Ti vagytok a mi szuperhőseink.”
Magas színvonal
Németország Európa mintaállamának számít a koronavírus elleni harcban: a nagy számú fertőzötthöz képest rendkívül alacsony a halálozási ráta. Szabolcs szerint ennek hátterében sok minden áll, például a magas színvonalú és gyakorlatorientált ápolóképzés. Az oktatásban külön hangsúlyt fektetnek az önállóságra és a reakcióképesség fejlesztésére, ezen képességek pedig különösen felértékelődnek az intenzív ellátásban és a lélegeztetett betegek ápolásában.
Nem vagyunk orvosok, de belénk verték az iskolában és a továbbképzésen is, hogy úgy gondolkodjunk, mint ők
– foglalja össze a fiatal ápoló képzésének lényegét.
Szabolcs három évig tanult ápolónak, majd amikor váltott a tüdőklinikára, külön képzést kapott a gépi lélegeztetettek ápolására. Több fajta respirátor van, és minden gépnél olyan, mintha kapnál egy új laptopot, amin más operációs rendszer fut – magyarázza az ápoló, miért annyira összetett feladat lélegeztetett betegekkel dolgozni. Bármennyire is más egy gép, az alapfunkcióit és mutatóit azonnal felismeri (például a belégzési frekvenciát), és azt is észleli, ha vészhelyzetet jelez.
Azonban a különböző gyártmányú lélegeztetőket máshogyan kell bekapcsolni, és mindegyiknél különféle módon lehet állítani a lélegeztetési paramétereket. Nem elég a tudás, a gépek kezeléséhez tapasztalat is kell, mondja, hozzátéve, a lélegeztetőgépek technológiája is rohamosan fejlődik, és ha kapnak egy vadonatújat, az orvosok is néha csak nézik, hogy mit kell rajta pontosan csinálni.
A lélegeztetőgépek paraméterei hasonlóak minden gépnél, de ahány gép, annyi hibaforrás – összegzi Szabolcs a munkájának nehézségét. Minden gépre külön képzést kapnak: kijön a gép gyártója hozzájuk, és workshopot tart a működtetéséről.
Nagy a csend
Arról, hogy milyen a hangulat Berlinben, Szabolcs azt mondta, nincs az olaszországi vagy a kínaihoz hasonló szigorú kijárási tilalom, viszont sokan úgy veszik, hogy van: csak vásárolni mennek ki az utcára és otthonról dolgoznak. Érződik az embereken a feszültség: ha valaki tüsszent egyet a metrón, a körülötte lévők összenéznek.
Berlin megmaradt ugyanolyannak, de nagy a csend – jellemzi a kihalt várost Szabolcs, aki elmondta azt is, hogy ahogy Magyarországon, Berlinben is felvásárlási láz kezdődött. Liszt, tészta, vécépapír és szappan a slágertermék, a patikákat viszont nem fosztották úgy ki gyógyszerekből, mint itthon, bár a maszkok, a kézfertőtlenítők és a kézkrémek iránt érthető módon drasztikusan megnőtt a kereslet.
Szabolcs nem örül annak, hogy lerabolják a berlini boltok polcait, mert váltott műszakban dolgozó egészségügyisként nehezebb azokat a termékeket beszereznie, amiket szeretne. A kellemetlenséget azonban felülírja az, hogy ápolóként elismerő pillantásokat kap az utcán és az esti tapskoncert városszerte neki is szól.
Annyira örülök, hogy ápoló vagyok.
Kiemelt kép: Kay Nietfeld /Getty Images
