Nagyvilág

Ketten is meghaltak a szlovák szavazóurnáknál

Két választóhelyiségben történt haláleset miatt egy órával későbbre, este tizenegy órára tolódik a szombati szlovákiai parlamenti választás hivatalos befejezése, és így a tájékoztatási moratórium is – írja az MTI.

A reggel hét órakor kezdődött voksolás az eredeti tervek szerint este tíz óráig tartott volna. A zárást azért tolták ki egy órával későbbre, mert Besztercebányán az egyik szavazóhelyiségben, vélhetően szívinfarktusban, meghalt egy idős férfi. A haláleset miatt egy időre be kellett zárni a szavazóhelyiséget. Hasonló eset történt Nagykürtösben (Velky Krtís) is, ott a szavazóbizottság egy idős női tagját fogta el hirtelen rosszullét, majd meghalt.

„Kire szavazzunk? Egy rikító narancssárga vagy egy piros-fehér-zöld pártra?”
A szlovákiai magyarok lassan ízlelgetik: parlamenti képviselet nélkül maradhatnak. Révkomáromban és Dunaszerdahelyen kérdezősködtünk, mit gondolnak a magyar szavazók az összefogás elmaradásáról, a magyar pártok esélyeiről a szombati választás előtt.

A halálesetek miatt az egyik helyszínen fél-, a másik helyszínen egy órával később zárnak majd a szavazóhelyiségek, és így későbbre tolódik az országos választás hivatalos befejezése is, illetve a tájékoztatási moratóriummal együtt a részeredmények nyilvánosságra hozatalának kezdete is. Mivel azonban a legtöbb választóhelyiségben már tíz órakor megkezdődik az adatok feldolgozása, amikor a moratórium véget ér, várhatóan azonnal érdemi részeredmények kerülhetnek nyilvánosságra.

Bár a vonatkozó szabályozás szerint a voksolás időtartama alatt még a részvételi arányról sem lehet konkrét adatokat közölni, a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség által a választási bizottságokból szerzett információkból arra következtetett, hogy meglehetősen magas a részvétel, akár nagyobb lehet a korábban felmérések alapján 60 százalék körülire vártnál.

Szlovákia történetének nyolcadik parlamenti választásán megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 24 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok képviselőjelöltjeire voksolhat. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be a központi választási bizottság.

Celofánba csomagolja a cigányozást az erősödő szlovák szélsőjobb
A magyarokat már nem szidják, Orbán Viktor politikáját dicsérik is, de roma- és melegellenesek maradtak Szlovákia újfasisztaként induló, a pártverseny harmadik helyére pályázó szélsőjobbosai, akiknek a hétvégi választás előtti utolsó gyűlését néztük meg. Riport.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik