A hvg.hu a dán sajtóra hivatkozva azt írja, letartóztattak egy magyar turistát Dániában, aki titokban meztelen fiúkról készített felvételeket egy népszerű koppenhágai uszoda öltözőjében.
Tette úgy derült ki, hogy a szálloda egyik vendége észrevette, hogy a mellette ülő magyar éppen meztelen gyerekekről készült fotókat tölt fel a számítógépére, majd értesítette a rendőrséget.
A cikk szerint amikor a rendőrök megérkeztek a hotelbe, a magyar férfi számítógépe össze volt kötve egy kamerával, amin megtalálták a fotókat és videofelvételeket.
A magyar férfit azonnal őrizetbe vették, a bíróság pedig ezt követően előzetes letartóztatásba helyezte. Azt ugyan elismerte, hogy ő készítette a felvételeket, amit megbánt, de elmondása szerint saját használatra videózott, nem akarta továbbküldeni azokat.
Egy dán törvény alapján a magyar férfi elleni eljárást Dániában kell lefolytatni, és nem adható ki Magyarországnak az ítéletig.