Nagyvilág

Világméretű probléma lett a Budapesten is elszaporodó zughotelek ügye

Decemberben írtunk először a Budapesten is elszaporodó, eddig kevéssé ismert jelenségről: a nagy szálláskereső portálokkal összenőtt zughotelekről és illegális szállásokról. Tavaly évvégén a Fidesz parlamenti képviselőjének, Becsó Zsoltnak a Nagymező utcai önkormányzati engedély nélkül működő – utóbb bezárt – zughoteljét találtuk meg, de rábukkantunk még ennél is nagyobbra, például a Szentkirályi utcában. Igaz, volt, miből válogatni, Budapestet szó szerint ellepték a csaló, adózás elkerülő szállások, akikről annyit biztosan tudunk, hogy legalább az előírt négyszázalékos idegenforgalmi adót, biztosan nem fizetik az illetékes önkormányzat felé.

Ellepték az adócsaló szállások Budapestet, a fideszes zughotel csak a jéghegy csúcsa
Számos olyan belvárosi szálláshelyet találtunk, amely minden jel szerint engedély nélkül működik. A jelenség komoly, tízmilliós adókieséssel járhat a belső kerületekben.

Most az Index közölt egy összeállítást a Wired, illetve a Vice nyomán arról, hogy a budapesti „testvéreikhez” képest másképp csaló zugszállók, hogy működnek világszerte.

Ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy világméretű problémáról van szó.

Az Airbnb-n keresztül meghirdetett szobának látszó szállások, amelyek azonban egy nem bejelentett szálloda részei – ilyeneket találtak a témával foglalkozó oknyomozó újságírók.

Akik a következőkkel találkoztak:

  • virtuális, kamusztoris lakások
  • szellemhotelek
  • ügyeskedők egész hada
  • álprofilok
  • elüldözött lakók
  • tehetetlen hatóságok
  • és így tovább.

Ebből pedig az a logikus következés születhet, hogy az Airbnb és a booking mára egyszerűen a csalók melegágya lett.

A rövid távú bérlés piacán túl könnyű visszaélést elkövetni. Nem csak a vendégeket csapják be, hanem a város közösségét is, ugyanis ahogy épül egy új lakóépület, rögtön felvásárolják, és lényegében hotelt alakítanak ki benne.

–        mondta ezzel kapcsolatban a camdeni tanács egyik tagja.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik