Belföld

A belváros közepén virított a többszintes, 60 fős zughotel

Az Astoria közelében egy Szentkirályi utcai, 20 lakásos, több emeletes, összesen 60 fő befogadására alkalmas apartmanszállót ellenőrzött nemrég a józsefvárosi önkormányzat, amikor kiderült, hogy több minden is hiányzik a vállalkozás legális működéshez – értesült a hivataltól a 24.hu. Megtudtuk azt is, hogy a Szentkirályi utca 4/b alatt működő Cherry Apartments eddig nemcsak hogy bejelentés, tehát a szükséges működési engedély nélkül működött, de a több mint félszáz vendég befogadására alkalmas, fogadótérrel és recepcióval rendelkező épületnek még csak használatba vételi engedélye sem volt. Ez utóbbit szintén a VIII. kerületi önkormányzattól kellett volna igényelnie, ám eddig ezt is elmulasztották. Az önkormányzat ezért bezáratta a szállást és milliókra büntette az üzemeltetőket.

Előzmények

Még december közepén számoltunk be arról, hogy a Nagymező utcában több tucatnyi ággyal működtet engedély nélkül illegális szállót a Fidesz Nógrád megyei országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt cége. Az engedély nélküli kitétel itt az önkormányzati bejelentés elmulasztásra vonatkozott: a fideszes politikus cége a jelek szerint évek óta működtetett szálláshelyet úgy, hogy a kötelező bejelentést sem tette meg a terézvárosi önkormányzat felé. Aki így tesz, logikusan azt a négyszázalékos idegenforgalmi adó (ifa) befizetését is elblicceli, amelyet a vendégeknek minden egyes éjszaka után fizetnie kell a szobaárból következően. Például egy húszezer forintos ár után ez 800 forintot tesz ki, de ha egy szálló, mint például Becsóé, több mint tíz szobát ad ki, ez az összeg éves viszonylatban akár milliós tételű adó be nem fizetése is lehet.

És ez csak egyetlen csaló szálláshely volt, miközben Budapest hemzseg az ehhez hasonlóktól.

Miután ugyanis a 24.hu feltárta Becsóék illegális tevékenységét (amiért az önkormányzat megbüntette őket, majd a fideszes politikus ki is szállt a cégből), több szektorbeli visszajelzést is kaptunk, hogy a Nagymező utcai szálló csak a jéghegy csúcsa. Azaz se szeri, se száma az ehhez hasonló illegális szálláshelyeknek a fővárosban, amelyeknél természetesen az adózás elkerülése is felvetődik. Következő, januári cikkünkben már ennek mentünk utána egy mindenki által elérhető és alkalmazható módszerrel.

Ellepték az adócsaló szállások Budapestet, a fideszes zughotel csak a jéghegy csúcsa
Számos olyan belvárosi szálláshelyet találtunk, amely minden jel szerint engedély nélkül működik. A jelenség komoly, tízmilliós adókieséssel járhat a belső kerületekben.
Videók a témában:

Egyrészt a kerületek bejelentett szálláshelyeiről online nyilvántartás van, másrészt a booking.com, amelyik az egyik legnagyobb internetes szálláshely-közvetítő oldal, konkrét címeket is közöl a kiadó szobák/lakások mellé, így csak annyi dolgunk volt, hogy ezt a két adatbázist összevessük. Mindebből pedig az derült ki, hogy mind az V., mind a VI., mind a VIII. kerületben tucat számra tálalhatók olyan szállások, amelyek bár hirdetnek a booking.com-on, nincsenek regisztrálva a kerületekben, azaz illegálisan működnek. Az online adatbázisból kiszűrt címeket el is küldtük az illetékes önkormányzatokhoz, ahonnan meg is erősítették: ők sem tudnak ezekről a szállásokról. Az önkormányzatok felé be nem fizetett adó nagysága alsó hangon is tízmilliós kategória lehet.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Négymilliós büntetés

A VIII. kerületi önkormányzat ezek után helyszíni ellenőrzést is tartott egy Szentkirály utcai címen, és szerdán jelezte a 24.hu felé: a Cherry Apartments ügyvezetője elismerte, hogy eddig bejelentés nélkül üzemeltették a 60 fő befogadására alkalmas szálláshelyet, de még a használatbavételi engedélye sincs meg az épületnek.

Az ellenőrzés során felhívtuk a figyelmüket, hogy amíg nincs használatba vételi engedélyük, semmilyen módon nem használhatják az ingatlant. Ugyancsak tájékoztattuk, hogy be nem jelentett, hatósági nyilvántartásban nem szereplő szálláshelyen a szálláshely-szolgáltatás nem megengedett, felszólítottuk ezen tevékenységének megszüntetésére. A használatba vételi engedély tekintetében a jegyzőkönyvet továbbítjuk az Építésügyi Iroda felé, akik megteszik a szükséges építésügyi intézkedéseket

– írta a hivatal az eset kapcsán.

Hozzátették: bírságot is kiszabtak Szentkirályi utcai 4/b esetében.

Szállásonként 200 ezer forintot, de mivel itt 20 darab lakásról volt szó, a büntetés végső összege így négymillió forint lett.

Ingatlanmogul a háttérben

A szálló honlapjára feltöltött fotók alapján modern, igényes berendezésű lakrészeket kínálnak, éjszakánként egy kétszemélyes szobáért 249 eurót, azaz közel 80 ezer forintot kérnek el. (Szállásközvetítő oldalon azonban ennek csaknem a feléért is találtunk itt ajánlatot.)

Cégcsoport

Egy, a zuglói önkormányzathoz benyújtott pályázati ajánlatban a fővárosi ingatlanfejlesztésbe már a 2000-es évektől jelenlévő REAX  saját referenciái közt sorolta fel a zuglói Porcelán- és Erzsébet-lakóparkot, az angyalföldi Viza-apartmanházat, a hegyvidéki Ördögszikla-lakóparkot, de említenek ingatlant az Egressy, a Bicskei és Mester utcában is. A Szentkirályi utcai szállót üzemeltető Erzsébet Park Ingatlanfejlesztő abban a Gogol utcai központban van bejelentve, amely még számos, Gubijevhez köthető ingatlanfejlesztő és hasznosító vállalkozás székhelye.

A 24.hu információja szerint az apartmanházat, vagy e kategóriarendszer szerint inkább úgynevezett boutique hotelt üzemeltető cég az Erzsébet Park Kft., amelynek az OPTEN szerint a többségi tulajdonosa az a Gubijev Zoltán, akinek a nevét főképp újépítésű pesti és budai lakóparkok körül találjuk meg. (Ezekkel kapcsolatban több vásárlói panasz is felmerült korábban, előfordult csúszás, illetve állítólag használatba vételi engedély hiánya is, többen átverve érezték magukat, a vádakat azonban Gubijev mind a sajtóban, mind az internetes fórumon tagadta.)

Egy 2016-ban, a józsefvárosi önkormányzathoz beadott közterület-használati kérelem szerint a szintén Gubijev tulajdonában álló REAX Invest Zrt. volt az építője a Szentkirályi utca 4. szám alatti háznak. A Google felvételein az időpont visszaállításával a legalább 2009 óta futó építés üteme, különböző állapota lekövethető.

47.4945359,19.0646562

Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.

Az ingatlan egyébként nincs külön helyrajzi számokra bontva. Az utcáról belépve tágas fogadóhelyiség, valamint portaszolgálat fogadja a vendégeket – miközben szálló neve mindössze egy A4-es papírra neve van kiírva a bejárat közelében. Booking.com-os hirdetése alapján teremgarázzsal és lifttel is rendelkezik a szálló, reggelit is adnak, reptéri transzfert biztosítanak, a fotók alapján pedig emeleti erkélyes szobát is lehet foglalni.

Kérem, ez csak próbaüzem!

Miután megkerestük a céget, Gubijev Zoltán reagált a 24.hu-nak, elismerve hogy az ő birtokukban van a szálló és az ingatlan. Válaszában – ahogy korábban Becsóék is érveltek – a tulajdonos azt írja: csak próbaüzemet végeztek eddig.

Megjegyzem, tudomásunk szerint a próbaüzemeltetés körülményei a jogaszályokban nincsenek körülírva. A használatbavételi, illetve azt követő működési engedélyt iránti kérelmeket március hóban tervezünk benyújtani

–  írta Gubijev.

Hozzátette:

  • a lakások jelenleg egyetlen egy foglalási portálon se elérhetőek.
  • A tavalyi év folyamán történtek különböző szakaszokban a rövidtávú próba-kiadások.

Előbbi állításainak azonban erősen ellentmond a válasz megérkezésének pillanatában is elérhető az alábbi booking.com hirdetés.

A booking.com adatai szerint ráadásul a Cherry Apartments 2018. december közepe óta fogadja a vendégeket, ez alapján tehát több mint egy éve üzemelhetnek a szükséges bejelentés, illetve engedély nélkül. A közel 900 visszajelzést szintén alátámasztja a hosszabb idejű működést.

Korábbi cikkünkben idéztük a Magyar Apartman Kiadók Egyesületének vezetőjét, Schumiczky Balázst, aki úgy saccolta, hogy az online szállásközvetítő oldalakon szereplő budapesti szállások közel húsz százaléka lehet valamilyen módon szabálytalan. Kormányzati szándék és előfeszítés nélkül nem lesz könnyű kiszűrni a csalókat, a Szentkirályi utcai szálló esetében pedig leginkább azért tudott fellépni a kerület, mert egy utcáról is feltűnő ingatlanról volt szó, egy társasházi lakás viszont már nem ilyen, hiszen emelet és ajtószám már a booking.com-on sem szerepel, a legtöbb illegális szálláshely pedig ebbe a kategóriába tartozik. A feketézők (vagy épp a próbaüzemre hivatkozók) úgy lehetnének leginkább kiszűrhetők, ha a szálláshely-kereső oldalakra csak már regisztrációval rendelkező szállások kerülhetnének fel, ám ez irányú érdeklődésünkre eddig semmilyen megerősítést nem kaptunk az illetékes Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.