Nagyvilág

Merkel utóda lesz az új német védelmi miniszter

Meglepetésre a kormányzó CDU (Kereszténydemokrata Unió) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) lesz az új német védelmi miniszter, miután a kedden az Európai Bizottság élére megválasztott Ursula von der Leyen távozik a posztról – erősítette meg a dpa német hírügynökség értesülését kedd késő este Thomas Strobl, a CDU helyettes alelnöke.

A dpa azt írja, hogy a döntés még a párt elnökségében is többeket meglepett. Steffen Seibert kormányszóvivő kedd este azt közölte, hogy más változás nem lesz a kormányban.

A német sajtó mindezidáig névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Jens Spahn jelenlegi egészségügyi miniszter a legesélyesebb a védelmi tárca vezetésére, ám miután Angela Merkel kancellár fenn akarja tartani a nemek arányát kormányában, Spahn helyére nőt jelöl majd. AKK-ról mindezidáig az terjedt el, hogy nem vágyik kormányzati pozícióra Merkel kormányában, és inkább a párt vezetésére koncentrálna.

Az 56 éves Kramp-Karrenbauer nem először kerekedik felül Spahnnal szemben. A 39 éves konzervatív politikus a CDU vezetéséért folytatott versenyben is ringbe szállt az új miniszterrel, aki abban a versengésben is legyőzte, miután Angela Merkel kancellár lemondott a párt vezetéséről. AKK a tavaly decemberi szavazáson 450 szavazatot kapott, míg Spahn 157-et.

Ha a CDU, illetve szövetségese, a CSU a következő választáson is nyerni tud, sokan valószínűnek tartják, hogy a kancellári pozícióban is Kramp-Karrenbauer fogja követni Merkelt 2021-ben.  Egyes bírálói viszont pont azt vetették a szemére, hogy eddig semmilyen kormányzati feladatot nem vállalt, ami megnehezítette volna, hogy egyből elfoglalja a kancellári széket Merkel után.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/WOLFGANG KUMM/DPA/dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik