Nagyvilág

Gozo, a természeti csodák és az aktív pihenés szigete

Gyönyörű tájak, finom ételek, kedves helyiek, hosszú kerékpártúrák és ismerkedés a tengeralatti világgal. Kell ennél több egy jó pihenéshez?

Málta és testvérszigete, Gozó két apró gyöngyszemként emelkedik ki a Földközi-tengerből, időjárása és természeti kincsei pedig ideálissá teszik őket arra, hogy egész évben ideális turistacélpontként tekintsünk rájuk, hiszen a hűsítő szél által uralt forró nyarak és az enyhe telek bármelyik évszakban megnyugtató környezetet biztosítanak az ide érkezőknek.

A színes történelemmel rendelkező – a főníciaiak, a rómaiak, a szicíliai normannok, majd a johanniták, a franciák és a britek által is megszállt –,1964 óta független állam ebből fakadóan igen sokszínű épített örökséggel rendelkezik, nem mehetünk el azonban a természeti kincsek mellett sem, hiszen a könnyen bejárható Gozón például lépten-nyomon botolhatunk igazi csodákba, illetve ideális búvárkodási és evezési lehetőségekbe.

A merülők számára legszebb helyeket a 2017 tavaszán leomlott természetes kőhíd, az ikonikus Azúr Ablak környéke jelenti, hiszen a sziklafalak tövében rejtőző barlangokban sokszor akár ötven méteres mélységig bújnak be a sziget alá, különleges állat- és növényvilágot rejtve. A másféle merülésre vágyók persze választhatják a kitűnő vízminőség miatt jól megfigyelhető zátonyokat, illetve a hajóroncsokat is, így a tucatnyi búvárközpont különböző programjai közt mindenki megtalálhatja a saját kedvencét.

Fotó: Máltai Idegenforgalmi Hivatal

Az sem gond, ha békatalap helyett inkább a túracipőt választjuk, hiszen akár óráról órára teljesen más világba csöppenhetünk, és a dús növényzetű völgyekből a sziklás, bozótos dombok érintésével könnyen eljuthatunk a hullámok koptatta sziklákig. Emellett persze részt vehetünk akár a nagy gozói körúton is, amivel egy négynapos túrán járhatjuk be a Gödöllőnél alig nagyobb földdarabot.

Számos túracég, illetve kölcsönző szakosodott emellett a kerékpáros túrákra is, így nem csak hagyományos, de a nagyobb emelkedőkön, illetve szükség esetén segítséget nyújtó elektromos biciklikkel is megismerhetjük a  sokszínű táj és a kisebb-nagyobb települések szépségeit. Az igazi kihívásokra vágyók dönthetnek persze a sziklamászás, a zipline pályák, vagy épp a tenger fölé magasodó sziklafalak megmászása (deep-water soloing) mellett is, hiszen Gozo erre is megoldást nyújt.

Fotó: Máltai Idegenforgalmi Hivatal

A sziget különböző típusú strandok kedvelőinek is felejthetetlen élményt nyújt: az évszázados, sziklába vájt sólepárlók közt megbújó Qbajjar kavicsos partszakaszán ugrómedencét is találunk, a hegyekkel körülölelt Ramla-öböl pedig vörös homokjával csábítja a pihenni vágyókat.

A természetközeli pihenésre vágyóknál sokszor egyáltalán nem merül fel egy városi szálloda egy szobájának bérlése – számukra is megoldást nyújt Gozo, hiszen a szigetet ért kulturális hatások következtében két meghatározó épülettípus alakult ki: a kör alaprajzú giren, illetve a hagyományos, kockaszerű, a mediterráneum sava-borsát sugárzó farmházak. Az utóbbiak közül az elmúlt években számos példány alakult bérelhető otthonná, saját medencéjükkel pedig akár a legnagyobb melegben is azonnali lehűlést ajánlanak.

A máltai gasztronómia is szót érdemel, hiszen az némiképp hasonlít ugyanis a környező országokéra, a kézművesség és az apró települések miatt azonban mindez Gozón sokkal emberközelibbnek tűnik: a természetszerető, katolikus helyiek ma is jókora gondossággal és büszkeséggel készítik az asztalt paradicsomot, a mézet, a kecskesajtot, illetve a helyi konyhát meghatározó ételeiket, ez pedig a végeredményen is egyértelműen látszik.

Amiket feltétlenül meg kell kóstolnunk Máltán
A sziget konyhájára a szomszédos Szicília és Észak-Afrika is hatott, és olyan sokszínű fogások születtek, hogy egyszer muszáj végigenni Máltát!

A kisebb, akár buszokkal is elérhető települések éttermeit is megéri kipróbálni, hiszen a máltai konyha tartalmas főételei és édességei – így a citromos-fűszeres halleves (aljotta), vagy a mézes-melaszos mézgyűrű – is mind-mind különleges élményt jelentenek.

A sziget elérése sem jelenthet akadályt, hiszen a fapados légitársaságok Budapestről egész évben indítanak járatokat, áprilistól pedig akár már Debrecenből is elérhetjük a békét sugárzó, mindössze két órára fekvő gyöngyszemet.

Szponzorált tartalom

A cikk a Máltai Idegenforgalmi Hivatal támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik