Nagyvilág

Betiltják az ízesített e-cigit Amerikában

Betiltja a fodormentás és gyümölcsös ízesítésű patronokkal használatos e-cigarettákataz amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA).

Az FDA csütörtökön közölte: az ilyen típusú cigarettákat gyártó cégeknek 30 napjuk van arra, hogy leálljanak a termeléssel és a forgalmazással. A tiltás nem terjed ki a dohány- és mentoltartalmú patronokkal fogyasztható elektronikus cigarettákra, sem a többi, nem ízesített tankpatronos cigarettára.

Az első kommentárok szerint az intézkedés kompromisszumos megoldás. Részben ugyanis megpróbálja visszafogni a fiatalok körében hódító, gyakran halálos tüdőkárosodást okozó e-cigaretták fogyasztását, részben pedig eleget kíván tenni Donald Trump amerikai elnök azon kifejezett kívánságának, hogy védelmezzék az iparágat és a kisvállalkozókat.Kedden az amerikai elnök újságíróknak úgy fogalmazott: egyes ízesített e-cigarettákat a kormányzat bizonyos időre kivon a forgalomból.

Meg fogjuk védeni a családjainkat. Meg fogjuk védeni a gyermekeinket. És meg fogjuk védeni az iparágat

– hangoztatta.

Trump korábban aláírta azt a képviselőházban és a szenátusban egyaránt megszavazott törvényt, amely megtiltja a dohányáruk és e-cigaretták eladását 21 éven aluliaknak. Massachusetts államban pedig novemberben írta alá Charlie Baker kormányzó azt a törvényt, amely azonnali hatállyal megtiltotta az ízesített e-cigaretta-termékek árusítását, 2020. június 1-jei határidővel pedig az összes az ízesített dohánytermék – közte a mentolos cigaretták – forgalmazását is.

Az e-cigarettákat gyártó és forgalmazó egyik legnagyobb vállalat, a Juul Labs novemberben önszántából leállította a fodormenta ízesítésű e-cigaretták forgalmazását. A fiatalok körében egyébként a fodormentával és gyümölccsel ízesített elektronikus cigaretták a legnépszerűbbek. Betiltásukról hónapok óta folyik a vita az Egyesült Államokban, kivált, mert egyre több fiatal szenved ezektől halálos végű tüdőkárosodást.Az Egyesült Államok több intézetében és kórházában kutatják a rejtélyesnek tartott tömeges megbetegedések okait. Ezek egyelőre még nem tisztázódtak pontosan, nincsenek végleges következtetések, de az első eredmények szerint az E-vitamin-acetát lehet az elektronikus cigaretták halálos összetevője. A betegektől lefoglalt e-cigaretta-minták 52 százalékában ugyanis megtalálható ez a vegyület. Az E-vitamin-acetát olajszerű adalékanyag, amelyet a töltőanyagokba kevernek. Ezt a vegyületet megtalálták a tüdőbetegségben meghalt betegek tüdőszövetében is.

Kiemelt kép: Jose Luis Magana / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik