A megbízott nyomozó lezártnak nyilvánította a nyomozást Ján Kuciak oknyomozó újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében. A pozsonyi Új Szó a TASR alapján azt írta, hogy Marian Kocner ügyvédje szerint az eljárás – előre megírt forgatókönyv alapján – valójában a választások előtti politikai harcot szolgálja és a nyomozás eljárási hibákat tartalmaz.
A Kuciak-család jogi képviselője arra számít, hogy október végén emelhet az ügyészség vádat. A már ügyvédként dolgozó Daniel Lipsic volt belügyminiszter szerepe azért is érdekes, mert szerinte Marian Kocner rendelte meg az ő meggyilkolását is.
Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Őt és jegyesét 2018. február 21-én lőtték le nagymácsédi házukban. A Kuciak-gyilkosság négy gyanúsítottját még tavaly elfogták, Marian K. vállalkozót pedig idén márciusban gyanúsították meg azzal, hogy ő rendelte meg az oknyomozó újságíró meggyilkolását. Ez ellen ügyvédje panaszt nyújtott be, amit többször is elutasítottak.
Marian K. jelenleg letartóztatásban más ügyei miatt, de eljárás indult az újságírók lehallgatása ügyében is, amire állítólag Peter Tóth volt titkosrendőrt és újságírót bérelte fel.