Nagyvilág

Kuciak halálán poénkodtak a gyilkosság megrendelői 

Kocner maga is gusztustalannak nevezte a stílusát. Zsuzsovát közben három másik gyilkosság előkészítésével vádolták meg.

A Denník N című lap alapján a Paraméter közölt részleteket a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marian Kocner vállalkozó és közvetítője A. Zsuzsová közötti üzenetváltásokból.  Azokból teljesen egyértelmű: a nő csodálja a milliárdost, mert a markában tart politikusokat, rendőröket, ügyészeket.

Kocner és Zsuzsová a legfontosabb ügyeket személyesen beszélték meg, minden szóra odafigyeltek, de Ján Kuciak rendszeresen téma volt. A nő felháborodott, amikor a sajtó arról írt, hogy Kocner megfenyegette az újságírót, a Kuciak-gyilkosság után pedig már egymást heccelték azzal, milyen verziók jönnek elő.

Miután kijött az újságíró utolsó cikke az olasz maffia és a Fico-kormány összefonódásairól, Zsuzsová ezt írta:

kíváncsi vagyok, hogy fogják Olaszországban keresni a gyilkost.

Később Kocner is reagált a teóriákra,

kíváncsi vagyok, mivel állnak még elő. Hogy ki áll emögött. Lassan már nem marad más, csak Soros :)

Megvitatták a gyilkosság időpontját, amikor a stílusáról maga Kocner ismerte el, hogy gusztustalan.

Nemzeti tragikomédia

Miután elkezdődtek a pozsonyi tüntetések Kocner azt írta Kuciakról, hogy

Avassák szentté!

Az újságírók patrónusa

– válaszolta Zsuzsová.

Aztaku***, ez jó ötlet. Megalapítom a Szent Ján Kuciak, Az Újságírók Patrónusa Alapítványt. Ki lenne jobb patrónus, mint az, akiben benne a patron?! Fuj, de gusztustalan vagyok, befogtam a pofám.

Zsuzsová később megkérdezte Kocnert, tudja-e, számára mi a nevetséges.

Én nem tudom, ki csinált itt p***át az egész országból, állított mindent a feje tetejére és csinált mindenkiből ostoba birkát, de valamilyen érmet érdemelne, mert ez még Mečiarnak sem sikerült. Nekem komplett úgy tűnik, mintha álmodnék vagy egy moziban ülnék és nézném a nemzeti tragikomédiát.

Kocner erre néhány szmájli volt a reakció.

Más gyilkosságokra is készültek

Zsuzsovát és a társait (Szabó Tamás, Miroslav Marček, Anruskó Zoltán) közben hivatalosan is megvádolták három másik gyilkosság előkészítésével  – közölte szintén a Paraméter. Ők négyen gyanúsítottak Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kusnírová meggyilkolása ügyében is.

A szlovák belügyi tárca szerint azonban Daniel Lipsic korábbi igazságügy- és belügyminisztert, Peter Šufliarsky korábbi főügyészhelyettest és Maroš Žilinka ügyészt akarták megölni. Jaromír Čižnár főügyész már februárban beszélt arról, hogy Šufliarsky, Žilinka és Lipšic közül legalább az egyiküket biztosan megfigyelték, amiben valószínűleg rendőrök is segíthettek számukra, ezért a belügyminisztériumi felügyelőség nyomoz az ügyben.

Kiemelt fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik