Nagyvilág

Még az amerikai légierő is Trump zsebeit tömi pénzzel?

Nem várt helyről kapott segítséget az amerikai elnök veszteséges skóciai golfüdülője. Trump nem csinál gondot abból, hogy az elnökségéből üzletileg is profitáljon.

Belső vizsgálatot indított az amerikai légierő annak felülvizsgálására, hogyan választják ki a legénységi szállásokat, miután kiderült, a légierő több tagjának is Donald Trump amerikai elnök skóciai luxus golfpályáján fizettek szobákat az adófizetők pénzéből, egy-egy éjszakára. Az ügy újra rávilágít arra, hogy az Egyesült Államok elnöke hogyan profitál abból, hogy elnökké választották.

A vizsgálat első eredményei szerint nagyjából 40 alkalommal fordult elő 2015 óta, hogy a légierő Trump luxusüdülőjében szállásolta el katonai gépek legénységét – írta a Politico. Azt nem részletezte a légierő, hogy a 40 eset közül mennyi történt Trump elnökké választása után, és azt sem, hogy pontosan mennyi katonának fizettek ott szállást. A Politico cikke szerint volt, amikor csak egy ötfős legénység kapott ott szobát, de olyan eset is, amikor egy alkalommal 40 ember aludt ott.

A légierő azután kezdett vizsgálatba, hogy kiderült, az amerikai kormány felügyeletével foglalkozó képviselőházi bizottság már hónapok óta vizsgálja, történt-e törvénysértés azzal, hogy a légierő a Trump érdekeltségébe tartozó luxushotelben szállásolta el több katonai repülőgép legénységét is.

A Politico című lap cikke szerint márciusban az Alaszkai Légi Nemzeti Gárda egy C-17-es szállítógépének hétfős legénysége szállt meg a Trump Turnberry golfüdülőben. A gép az Egyesült Államokból tartott Kuvaitba, és üzemanyagot állt meg felvenni a Trump golfpályájától 30 kilométernyire található Prestwick polgári repülőtéren. Majd a visszafelé tartó úton szintén ott szállásolták el őket.

A lap cikke szerint a C-17-es ötfős legénysége korábban több tucatnyi alkalommal repült már a Közel-Keletre, de ilyen megállójuk még soha nem volt. A legénység egyik tagja annyira megdöbbent a választáson, hogy egy közeli ismerősének küldött üzenetben közölte, annyira drága a hely, hogy a napidíjuk nem volt elég az ételre és az italokra.

A Booking oldalán található információk szerint a Trump Turnberryben a legolcsóbb, 20 négyzetméteres szobát majdnem 60 ezer forintért lehet lefoglalni egy éjszakára, és egy reggeli 11 ezer forintba kerül. A szobaárak azonban jellemzően inkább százezer forint körül mozognak, és legdrágább szálláshelyért 200 ezer forintot kell fizetni éjszakánként.

A Politicónak a légierő egyik tisztje szokatlan döntésként jellemezte, hogy az elnök szállodájába szállásolták el az adófizetők pénzén a legénységet. A közel-keletre tartó C-17-es ugyanis korábban jellemzően egy Spanyolországban vagy Németországban található amerikai katonai repülőtéren állt meg üzemanyagot felvenni, a legénység pedig a bázison kap szállást, vagy egy nagyon közeli szállodában.

De nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Tavaly szeptemberben a Maine-i Légi Nemzeti Gárda egyik gépe állt meg a Prestwick repülőtéren, amikor hazafelé tartottak egy Katarban található amerikai légibázisról. A legénységet pedig akkor is Trump luxusüdülőjében szállásolták el – írta a Politico.

Rendőrök a Trumpr Turnberry Resortnál. Az elnököt tüntetők várták  látogatásakor. Fotó: Leon Neal/Getty Images

Nincs tiltva, de nem volt a legjobb ötlet

Az amerikai légierő szóvivője közölte, hogy az első vizsgálatok szerint nem sértették meg a szállásfoglalással kapcsolatos szabályokat és előírásokat. Ugyanakkor hozzátette, bár lehetőségük van luxusszállodákban aludni, nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt, hogy ott kaptak szállást. Ezért vizsgálatot indítanak az esetekkel kapcsolatban – mondta Ed Thomas dandártábornok. A szóvivő hozzátette:

A légierő tagjai hiába tartanak be minden szabályt és előírást, figyelembe kell venni annak lehetőségét, hogy olyan látszatot keltünk, mintha nem kezelnénk jól az adófizetők pénzét azzal, hogy ilyen helyeken szállnak meg a légierő tagjai.

A légierő vizsgálata nemcsak arra terjed ki, hogy a szállásfoglalással betartották-e a szabályokat, hanem arra is, hogy okos dolog-e az amerikai fegyveres erős főparancsnokának szállodájában megszállni. Nem az a kérdés, hogy meg lehet-e tenni, hanem az, hogy meg kell-e tenni, mondta el a Politicónak a légierő légiszállítással foglalkozó parancsnokságának helyettes vezetője. Jon Thomas altábornagy kijelentette:

A légierő nagyon komolyan veszi ezt. Az amerikai emberek és a kongresszus bizalma kiemelten fontos a számunkra.

A korrupció látszata

Közben a képviselőházi bizottság vizsgálja, hogy miért pont a kis skóciai polgári repülőteret használja a légierő üzemanyagtöltő megállókra.

A demokraták irányítása alatt álló bizottság szerint a látszat az, hogy a Pentagon az adófizetők pénzén segíti Trump veszteséges golfpályáját, aminek sorsa szorosan összekapcsolódik a közelében lévő Prestwick repülőtérrel, anélkül ugyanis a pályát jóval nehezebb lenne megközelíteni.

A Prestwick repülőtér régóta veszteséges, 2013-ban már a bezárás fenyegette, amikor a skót kormány mindössze egy fontért megvásárolta, hogy megmaradjon. A kormány idén júniusban megpróbálta eladni, de nem akadt vevő rá.

A kongresszusi bizottság adatai szerint 2017 októbere óta 11 millió dollárt költött a hadsereg üzemanyagra a repülőtéren, és az utóbbi években egyre több és több katonai gép szállt ott le, olyan látszatot teremtve, mint a Pentagon ezzel próbálná segíteni Trumpot.

Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images

Az amerikai elnök még 2014-ben vásárolta meg a Turnberry golfüdülőt, és az elmúlt négy évben csak veszteséget termelt – írta 2018 októberében a BBC. A veszteség nagysága a brit közszolgálati adó cikke szerint eléri a 33 millió fontot (12 milliárd forint) 2014 óta.

Nem egyedi eset

Donald Trump elnökségét a kezdetek óta kíséri a vád, hogy saját cégén keresztül profitál abból, hogy ő az Egyesült Államok elnöke. Alig pár hete abból volt botrány, hogy Mike Pence alelnök egy Trump hotelben szállt meg, amikor hivatalos úton Írországba látogatott. Pence Dublinban tartott megbeszéléseket, de mégis az attól majdnem 250 kilométernyire található Doonbegben aludt, és helikopterrel utazott az ír fővárosba.

Pence kabinetfőnöke ezzel kapcsolatban egy kérdésre válaszolva közölte, Trump ajánlotta alelnökének, hogy az ő szállodájában szálljanak meg, de szerinte az nem volt utasítás. Később a Fehér Ház és maga Trump is tagadta, hogy ez megtörtént volna.

Nem sokkal később maga Trump volt az, akinek egy nyilatkozata felvetette, hogy elnökségéből akar pénzt csinálni, amikor a G7-es országok csúcstalálkozóján kijelentette, az ő golfüdülőjében kellene tartani a következő csúcsot, a floridai Doral városában.

A hely szintén pénzügyi gondokkal küzd: a Washington Post szerint a nettó működési bevétele 70 százalékkal csökkent 2015 óta. És már az is etikai kérdéseket vet fel, ahogy a G7-es sajtótájékoztatón egy percen át dicsérte, hogy milyen remek a hely, mintha csak reklámozná saját családi üzletét.

Fotó: Joe Raedle/Getty Images

Ezzel szinte egy időben derült ki, hogy Trump igazságügyi minisztere, Bill Barr Trump washingtoni szállodájában tartja karácsonyi buliját, 30 ezer dollárt (9 millió forint) fizetve a helynek. A legfelsőbb ügyész tisztjét is betöltő Barr, aki inkább viselkedik úgy, mint Trump személyes védőügyvédje azzal magyarázta a döntést, hogy nem talált máshol szabad helyet december 8-ára.

Az amerikai fővárosban található szálloda egyébként is vonzza a pénzt, felvetve a gyanúját, hogy egyesek így próbálnak az elnök kegyeibe férkőzni. A T-Mobile 195 ezer dollárt költött el a szállodában, miközben egy kormányzati engedélyre várt egy fúzió ügyében, a szaúdi kormány lobbistái 270 ezer dollárért vettek ki szobákat, a kuvaiti nagykövetség ünnepségeket tartott a hotelben, de ott szállt meg a román vagy a malajziai kormányfő is.

Míg korábbi elnökök kínosan figyeltek arra, hogy még a látszata se legye meg annak, hogy személyesen profitálnak az elnökségből, az elsősorban üzletembernek számító Trump ezzel látszólag egyáltalán nem törődik, és nyíltan használja az amerikai külpolitikát arra, hogy segítsen veszteséges vállalkozásain – mondta el a Vox című lapnak a korrupció ellen küzdő, pártsemleges CREW nevű szervezet kommunikációs igazgatója. Jordan Libowitz hozzátette:

Veszélyes úgy kezelni a korrupciót, mint ami velejárója a rendszernek, és nem lehet tenni ellene semmit. Talán új törvényeket kellene hozni, hogy ezek nem ismétlődjenek meg a jövőben.

Kiemelt kép: Jeff J Mitchell/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik