Nagyvilág

Elég jól szemlélteti a hurrikán erejét, mi maradt a Bahamák repteréből

Hármas fokozatúra csökkent a karibi térségen végighaladó Dorian hurrikán ereje helyi idő szerint keddre virradóra, de a vihar szinte nem mozdul a Bahamákról.

A CNN közlése szerint a hurrikánt jelenleg óránkénti 200 kilométeres széllökések kísérik, míg egy nappal ezelőtt, amikor a legmagasabb, 5-ös fokozatú volt a vihar, óránként 285-300 kilométeres sebességű volt a szél.

A miami székhelyű Országos Hurrikán Központ legfrissebb tájékoztatása szerint a hurrikán pillanatnyilag “mozdulatlanul áll” az eddig a legsúlyosabb károkat elszenvedő Grand Bahama szigetétől északra. A vihar középpontja nagyjából 50 kilométerre lehet a Grand Bahama központi városától, Freeporttól.

Hogy mekkora pusztítást hagyott maga után a hurrikán, azt jól mutatja az alábbi videó, amin a gyakorlatilag teljes egészében tengerré vált Grand Bahama Nemzetközi Repülőtér látható.

Az ENSZ várakozásai szerint legkevesebb 61 ezer embernek lehet szüksége élelmiszersegélyre a Bahamákon. A világszervezet Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) szóvivője elmondta: még várják a helyi hatóságok engedélyét, hogy szakértőik a helyszínen felmérhessék a szükségleteket, de úgy számolnak, hogy Abaco szigetén legalább 14 ezer, Grand Bahamán pedig 47 ezer embernek kellene sürgősen segíteni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is közölte, hogy sürgősségi orvos csoportjai készenlétben állnak, hogy szükség esetén a hurrikán sújtotta térségekben segítsenek.

Szakértők szerint azonban a Floridában élők még mindig nem lélegezhetnek fel, mert egy hármas erősségi fokozatba sorolt vihar is hatalmas pusztítást tud végezni. A Dorian helyi idő szerint kedd este már “veszélyes közelségbe” kerülhet Florida keleti partjaihoz. Florida, Georgia, illetve Észak- és Dél-Karolina államokban több millió ember költözött ki ideiglenesen otthonából a közelgő vihar miatt.

Hétfő estig öt halálos áldozatról érkezett jelentés a Bahama-szigetekről. Több ember megsérült, őket helikopterekkel mentették ki. A mentési munkálatokat hétfőn a zord idő miatt le kellett állítani, de kedden reggel tovább folytatják munkájukat a mentőcsapatok.

A Dorian okozta pusztítás mértékét egyelőre felmérni sem tudják. Az erős szél vasárnap óta villanypóznákat döntött ki, lakóházak tetőszerkezetét rongálta meg, és a településeket több helyen elöntötte a víz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik