Nagyvilág

Antiszemita fenyegetések miatt zárták be a vilniusi zsinagógát

A helyi zsidó közösség egyértelmű állásfoglalást vár a hatóságoktól, de nem kap választ.

Határozatlan időre bezárták a vilniusi zsinagógát és a hozzátartozó irodát antiszemita fenyegetések miatt – jelentette be kedden a litvániai zsidó közösség honlapján.

„A felszított feszültségek közepette sem a közösség, sem a zsinagóga nem képes biztosítani a betérő emberek biztonságát, köztük olyanokét is, akiket a nácik üldöztek a holokauszt idején” – olvasható a közleményben.

A litvániai zsidó közösség szerint az utóbbi időben fenyegető leveleket és telefonhívásokat kaptak. „A (politikai) pártok és képviselőik antiszemita nyilatkozatainak megtűrése és a büntetlenségük arra ösztökél minket, hogy elgondolkodjunk a saját biztonságunkról” – áll továbbá a közleményben.

A zsidó közösség emellett hangsúlyozta: a hatóságok egyértelmű állásfoglalását szeretné hallani a zsidók megsemmisítésében szerepet játszó személyek dicsőítésével összefüggésben. Hozzátette azt is, hogy máig nem kaptak semmiféle választ az ügyben.

Az ügy a Litvánia szovjet megszállása ellen folytatott harc két egykori vezéralakjának emlékével kapcsolatos. A zsidóellenes indulatokat ugyanis az váltotta ki, hogy levették Kazys Skirpa emléktábláját, és átnevezték a korábbi Jonas Noreika utcát. Mindketten antiszemita tevékenységükről ismertek. Híveik viszont azt vallják, hogy a két történelmi figura szovjetellenes szerepe hangsúlyosabb állítólagos antiszemita meggyőződésüknél. Szerdára egyébként a litván nacionalista erők felvonulást szerveznek „Litvánia szabadságharcosai” emlékének támogatására.

Litvánia zsidó közössége a második világháború kitörése előtt több mint kétszázezer főt számlált, a náci üldözés nyomán azonban elvesztette tagjai 90 százalékát. (MTI, fotó: Europress – PETRAS MALUKAS / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik