Nagyvilág

Nőtt az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma Németországban

Seehofer belügyminiszter szerint a rendőrség mellett az egész társadalomnak fel kell lépnie ez ellen.

Tavaly csaknem 20 százalékkal nőtt az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma Németországban az előző évhez képest – idézi a Reuters hírügynökség a német belügyminisztert.

Horst Seehofer közölte: a hatóságok tudomására jutott 1800 ilyen bűncselekmény 90 százalékát szélsőjobboldali csoportosulások támogatói követték el. A legtöbb eset gyűlöletbeszéddel, illetve tiltott jelkép, mint a horogkereszt megjelenítésével kapcsolatos.

Seehofer azt mondta, a rendőrség mellett az egész társadalomnak fel kell lépnie a jelenség ellen. Kiderült az is, hogy miközben az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma nő, az összes politikai motivációjú bűncselekmény száma 9 százalékkal csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik