Nagyvilág

Román tinigyilkosságok: senkinek nem hisznek

Egyre nagyobb a botrány, a civilek megunták, hogy a politikusok és a hatóságok egymásra mutogatnak.

Több civil szervezet követeli nyílt levélben az illetékes román  hatóságoktól, hogy a nyilvánosság előtt válaszoljanak minden kérdésre Alexandra Măceşanu ügyében – írja a Maszol.ro. Mint írták, a 15 éves kislány eltűnése ráirányítja a figyelmet a román állam és polgárainak viszonyára. Annak sokat ártanak az állam képviselőinek ellentmondó nyilatkozatai, a sietős és valós felelősségvállalást nélkülöző leváltások, a média szivárogtatásai.

Külön bírálták az emberek a tájékoztatásáért felelős hatóságok amatörizmusát. Mint írták, teljesen tisztában vannak azzal, hogy a nyomozás miatt bizonyos információk nem adhatóak ki, mégis szükségesnek tartják, hogy a nép ügyvédje, az igazság védelmezőjeként részt vegyen az általuk követelt sajtótájékoztatón.

Tinigyilkosság: lemondott a belügyminiszter
Nicolae Moga hat nap után távozott posztjáról.

Mint korábban megírtuk, Romániában komoly botrányt okozott a múlt héten eltűnt 15 éves kislány esete. Egy 66 éves férfi, a sajtóban már caracali rémként emlegetett George Dinca elismerte, hogy elrabolta, fogva tartotta, megerőszakolta, majd meggyilkolta a kislányt.

MTI/AP/Román rendőrség/Mediafax

Ezt követően előállt a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyésze azzal, még nincs minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy nincs már életben a 15 éves lány.

Az ügyészség nem zárja ki, hogy a 15 éves Alexandra, sőt, akár a gyanúsított által bevallott másik gyilkosság feltételezett áldozata is, az áprilisban eltűnt 18 éves Luiza még életben van.

Politikai válság, hadüzenet

Miután Klaus Johannis államfő kedden újra a kormány felelősségét firtatta, a román miniszterelnök szerdán hadat üzent a bűnözésnek.

Viorica Dancila közölte: nem ismétlődhet meg a múlt héten elrabolt, vélhetően nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány tragédiája, aki hiába hívta a segélyhívót, a hatóságok nem tudták megmenteni. A szociáldemokrata politikus szerint „túl sokáig kizárólag a korrupció elleni harcra összpontosult a közfigyelem”, a bűnözés elleni harc háttérbe szorult – írta az MTI az Agerpres alapján.

Ezt nem fogadhatjuk el. A korrupció elleni küzdelmet folytatni kell, de a hangsúlynak a látványelemekről a megelőzésre kell áthelyeződnie.

MTI/EPA/Robert Ghement

A kormányfő közölte: Románia nem a bűnözőké, a nemi erőszakot elkövetőké, a pedofiloké és az emberkereskedőké. Nőként, anyaként tudja, mit jelent aggódni a család, a gyermekek biztonságáért, de ő az a nő, akinek eszközei is vannak a helyzeten változtatni.

Senki sem ártatlan

Könyörtelen, megalkuvások és halogatások nélküli harcot hirdetek a bűnözés ellen. Ezek a problémák nem újak, évek óta léteznek, és ebben az ügyben senki sem ártatlan: mindenki felelős, aki tehetett volna valamit és elmulasztotta.

Mulasztások sorozata segítette a caracali rémet
18 óra, 53 perc, 35 másodperc – ennyin múlott a 15 éves lány élete.

A konkrét kormányzati intézkedések között a miniszterelnök számba vette a múlt heti, országos felháborodást kiváltó bűncselekmény kiderülése óta hozott – tisztségviselők menesztését és munkacsoportok létrehozását eredményező – döntéseit, és további terveket is felvázolt.

Dancila azt ígérte: megsürgetik az eltűntek kereséséről szóló törvénytervezet kidolgozását, elfogadását, kezdeményezik a 112-es segélyhívó diszpécserszolgálatának összevonását és áthelyezését a belügyminisztériumhoz, továbbá alkalmazási rendelettel teszik működőképessé a szexuális bűncselekmények elkövetőinek országos nyilvántartását.

Közzétették a hangfelvételt, amin zokogva kér segítséget a meggyilkolt 15 éves lány
Az áldozat többször is kérte, hogy küldjenek valakit, mert fél.

Az elrabolt, vélhetően nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány ügye miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették, hétfőn pedig  lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat vezetője, kedden pedig a belügyminiszter is.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánlott videó

Olvasói sztorik