Nagyvilág

Közzétették a hangfelvételt, amin zokogva kér segítséget a meggyilkolt 15 éves lány

A caracali tragédia 15 éves áldozatának nagybátyja közzétette a Facebook-oldalán annak a három beszélgetésnek az átiratát, amely a 112-es segélyhívóra érkezett, és Alexandra, a diszpécserek, illetve a rendőrök között zajlott, írja a Transindex a G4Media című román lapra hivatkozva.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 15 éves lány múlt csütörtök délelőtt többször hiába kért segítséget, mivel a rendőrök csak 19 órával később érkeztek meg abba a házba, ahol feltételezhetően fogva tartotta a lányt a 66 éves támadó.

A hangfelvételekből kiderül, hogy a rendőrök olykor hitetlenkedve, máskor lekezelően fogadják a segélykérést. Eszerint az elrabolt lány egy olyan címre küldte a rendőröket, amit egy névjegykártyán talált, abban a házban, ahol fogva tartották. 

Az első hívásban a lány közölte, hogy Caracalban van, de nem tudja pontosan, azon belül hol. Amikor a diszpécser arról kérdezi, megerőszakolták-e, az áldozat igennel felelt. Megkérték, hogy maradjon a telefonnál és próbáljon megadni egy tájékozódási pontot, de erre felkiáltott:

megjött, megjött, megjött… Jöjjenek gyorsan, kérem!

A lány ekkor letette a telefont, de egy perccel később újra tárcsázott. Ekkor elmondta, hogy az urat Popescu Lucian Gabrielnek hívják. Közölte, hogy be van zárva egy szobába, csak egy kaput lát.

Zokogva úgy folytatta:

kérem hölgyem küldjenek valakit, mert félek.

A hívást ezen a ponton átvette a rendőrség, addigra a lány talált egy címet, amit be is diktált nekik. Amikor a rendőr parancsolóan azt mondta neki, hogy maradjon ott, az áldozat annyit felelt,

itt maradok, mert nem tudok kimenni, kérem jöjjenek.

A harmadik hívás újabb pár percre rá érkezett. Ekkor a vonal túlsó oldalán lévő rendőr többször is ironikusan szólt az elkeseredetten síró lányhoz.

Közölte vele, nem maradhat vonalban, mert vannak más hívásaik is, de maradjon ott, mert két-három percen belül odaér az egység. Oda is értek, de a cím nem volt jó, nem találtak ott senkit.

A három közzétett hívás mellett Alexandra még kétszer beszélt a rendőrség embereivel, akik az egyik nála lévő telefonon hívták. Erről a két beszélgetésről nincs átirat, sem hangfelvétel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik