Nagyvilág

Újabb vezető távozott a 15 éves lány megölése miatt

Lemondott a román különleges távközlési szolgálat igazgatója.

Újabb vezető beosztású illetékes búcsúzott a caracali gyilkosság miatt. Hétfőn lemondott a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) igazgatója, Ionel-Sorinel Vasilca – írta az MTI.

Mint korábban megírtuk, Romániában hatalmas a felháborodás, miután a múlt héten elrabolt, megerőszakolt 15 éves lány hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívót, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét.

Az STS nem tudta beazonosítani a segélyhívások helyét. Ez is  hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrök csak 19 órás késéssel hatoltak be a házba, ahol a 15 éves lányt már nem találták őt életben.

A szolgálat távozó vezetője nem ismerte el, hogy a STS bármiben is hibázott volna, lemondását a szolgálat tekintélyének megmentésével indokolta. A gyilkossági ügy miatt korábban kirúgták az országos rendőrfőkapitányt, az Olt megyei rendőrség vezetőjét és a prefektust is.

Újabb fejek hullanak?

A Maszol.ro szerint az Igazságszolgáltatási Felügyelet hivatalból vizsgálja nemcsak az ügyészség munkáját, hanem azt is, miként  kerültek nyilvánosságra a nyomozás részletei. Ellenőrizni fogják, vannak-e fegyelmi kihágásra utaló jelek abban, ahogy az ügyészek eljártak a caracali ügy kapcsán.

Az Ügyészek Jogállásának Védelmében Mozgalom korábban azt  állította, hogy az áldozat a 112-es szám hívásakor csak annyit mondott, hogy lát egy fát, egy piros kerítést, egy fenyőfát, kutyákat és egy kocsit.

A Speciális Távközlési Szolgálat rendszere a hívás alapján akkora területre tudta leszűkíteni a bemért helyszínt, amelyen több száz ház található. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felszerelését az  az alkotmánybírósági döntés miatt nem lehetett igénybe venni.

Közben három rendőr és öt rendőrtiszt ellen vizsgálatot indított a belügyi tárca ellenőrző testülete. Felkérték az ügyészséget, elemezze ki az 112-es számra érkezett hívást fogadó rendőr eljárását.

Caracali rém: az államfő a kormányt bírálja
Klaus Iohannis utalt rá, hogy a tragédia „erkölcsi szerzője” a kabinet.  

Kiemelt kép: Rendőrök kísérik a 15 éves lány elrablásával és megölésével vádolt román férfit a craiovai bíróságra július 27-én. 
MTI/AP/Bogdan Danescu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik