Nagyvilág

Hazamehettek a kínai átnevelőtáborok tanulói

Befejezte képzését és hazatért a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen működő “oktatási intézmények” tanulóinak többsége – jelentette be keddi pekingi sajtótájékoztatóján a terület kormányzata. Az MTI tudósítása szerint a tájékoztatón Shohrat Zakir hszincsiangi kormányzó elmondta: a képzéseket elvégzők több mint 90 százaléka talált magának megfelelő és jól fizetett munkát. Hozzátette: miután a hallgatók nagy része már távozott, a központok egy részében a helyi lakosságnak tartanak rövid mezőgazdasági továbbképzéseket.

A helyi kormányzat számos külföldi diplomatát és nemzetközi jogvédőt hívott meg a központokba, amelyeket a nyugati sajtó egy része átnevelő táborokként mutatott be, helytelenül – hangsúlyozta Shohrat, aki arról nem közölt pontos adatot, hogy hány ember vett részt az intézmények által nyújtott képzésekben.

A kínai kormány álláspontja szerint a muszlim vallású ujgur kisebbség lakta területen létesített központok önkéntes alapon biztosítottak képzéseket azok számára, akiknek az életére “hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus”.

A BBC júniusban készített riportfilmet egy ilyen iskoláról. Az újságírókat egy hivatalos bemutatónapra hívták meg, ahol lefilmezhették azt, ahogy a felnőtt tanulók táncolnak, énekelnek, írni és olvasni tanulnak egyenruhában. A riport azonban bemutatja, hogy erre a napra átalakították az intézményeket: a kerítéseket és őrtornyokat eltávolították, helyettük sportpályákat építettek.

A BBC riporterei interjút készítettek egy olyan nővel, akit akarata ellenére tartottak egy ilyen táborban, és tanúi voltak annak, hogy a biztonsági őrök szándékosan félrevezetik az újságírókat, aki a hazaengedett lakókkal akartak beszélni.

Alken Tuniaz kormányzó-helyettes azt hangoztatta: a sajtó koholmánya volt csupán az a híresztelés, miszerint a központokban a tanulókat rossz bánásmódban részesítették volna. A képzésben résztvevők kérhettek szünetet és rendszeresen hazalátogathattak.

Nemzetközi jogvédő szervezetek, valamint az ENSZ megfigyelői szerint legalább egymillió embert – zömében az ujgur és kazah népcsoportokba tartozókat – akaratuk ellenére zártak átnevelő táborokba Hszincsiangban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik