Nagyvilág

A reggeli csúcsforgalomban akadályozták a vonatközlekedést a hongkongi tüntetők

Hong Kongban több száz aktivista torlaszolt el egy vasútállomást kedd reggel, így tüntetve a kormány ellen. A reggeli csúcsforgalomban rengeteg utas maradt a peronokon, mert nem tudtak felszállni a szerelvényekre, és a vonatok sem tudtak időben elindulni.

Az utóbbi hetekben a kormányellenes tüntetéseken tízezrek vettek részt, nyolc hete rendszeresen zajlanak demonstrációk, amik van, hogy erőszakba torkollnak.

Sötét fordulatot vett az év legnagyobb ellenállása
Botokkal és vascsövekkel támadtak a demokráciapárti demonstrálókra maszkos férfiak Hongkongban. A tüntetéshullám nem enyhül, de Kína aligha fogja sokáig ölbe tett kézzel nézni az eseményeket.

A tüntetések egy törvénymódosítási javaslat miatt kezdődtek, ami lehetővé tette volna, hogy Kína kiadatást kérjen azokra a gyanúsítottakra, akik Hongkongban tartózkodnak. A javaslat azóta parkolópályára került, de a Kína-barát kormánnyal nem elégedettek a tömegek.

A munkám és a találkozóim még várhatnak. A szabadságunk, a biztonságunk és az emberi jogaink vannak veszélyben, és ezek nem várhatnak

– mondta egy tüntető a BBC-nek.

Nem mindenki volt megelégedve a helyzettel: egy 64 éves férfi például a Reutersnek nyilatkozott arról, hogy ő dolgozni siet, és hogy csak próbál megélni. Ő inkább zavarónak tartotta az akciót.

Nem az a célunk, hogy hátráltassuk az embereket, de meg kell értetnünk a kormánnyal, hogy miért vagyunk elégedetlenek. Nincsen vezetőnk, ez egy tömegmozgalom

– nyilatkozta egy másik tüntető a Reutersnek.

A vonattársaság szóvivője elmondta, megértik azt, hogy az emberek ki akarják fejezni a véleményüket, csak azt sajnálják, hogy pont a vasutat választották, és az utasokat hátráltatták.

Hongkongban pár nappal ezelőtt megint erőszakossá váltak a megmozdulások, vasárnap a rendőrség füstbombákkal próbálta hazakergetni a fekete ruhás, kormányellenes tüntetőket. Kína pedig hétfőn nyilatkozatot adott ki, amiben leszögezte: elítéli a demonstrációkat.

Hongkongban vízzel és közlekedési bójákkal küzdenek a könnygáz ellen a tüntetők
Twitteren terjednek a videók a könnygáz hatástalanításáról. Már több napja tüntetnek több tízezren Hongkongban. 

Kiemelt kép: Photo by ISAAC LAWRENCE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik