Nagyvilág

Ezért is butaság „Soros-szervezetekről” beszélni

Pénteken derültek ki a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) egyik közép-kelet-európai civil szervezeteknek szóló pályázatának eredményei. Legfeljebb 70 ezer dollárra (körülbelül 20 millió forintra) lehetett pályázni „társadalmi bázis építése” címen.

Ez az összeg elég jelentősnek számít egy magyar civil szervezet éves költségvetésében. Ehhez hozzá kell tenni, hogy főleg azért értékelődött fel az OSF-pályázatok szerepe, mert a magyar állam ellenségessé vált a civilek egy bizonyos körével szemben.

Soros, Soros, Soros

A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége

– ezt éppen Németh Szilárd Fidesz-alelnök nyilatkozta még 2017-ben, de nem nehéz további hasonló kormánypárti nyilatkozatokat találni.

Németh Szilárd. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A „Soros-szervezeteknek” titulált civil szervezetek a kormánynak kedves „kormányzati civil szervezetektől” (a CÖF-től kezdve a Nagycsaládosok Országos Egyesületéig lehet sorolni a neveket) eltérően állami támogatásra nem számíthatnak. Nem véletlenül vezették be 2017-ben azt a törvényt, amely orosz mintára „külföldről támogatott szervezetként” stigmatizál civileket.

A külföldről támogatott civilek listája valamiért éppen nem érhető el, de korábban egyfelől szomorú, másfelől derült perceket okozhatott sokaknak, hogy olyan „veszélyes” civilek kerültek erre a listára, mint a Magyar Vöröskereszt, a Rex Kutyaotthon alapítvány, az UNICEF vagy a Bátor Tábor.

De persze felkerültek erre a listára a „Soros-ügynökök” is, akik folyamatos kormányzati támadás alatt állnak, amiért szakmai alapon kritizálják az Orbán-kormányok egyes lépéseit, vagy ideológiai ellentét feszül köztük és a kormány között.

Nem jött a pénz

Az olyan szervezetek, mint a korrupcióval foglalkozó K-monitor, a Transparency International, a menekülteket is segítő Artemisszió Alapítvány vagy az LMBT-jogokat védő Háttér Társaság rendre megkapták a címkét, hogy „Soros kitartottjai”, így üldözendők.

Nos, a fenti négy szervezet a cikk elején jelzett pályázaton egyetlen fillért sem kapott, pedig a korábbi években számíthattak erre a pályázati pénzre.

Az egyik szervezetnél „közepes érvágásról”, máshol „jelentős kiesésről” beszéltek. De olyan vélemény is volt, hogy „nem alapvető” a működésükhöz ez a pénz. Mindenesetre egyik szervezetet sem fenyegeti a megszűnés veszélye azért, mert ebben a körben nem nyertek támogatást.

Ennek az az oka, hogy az OSF egyre kevesebb szervezetnek ad alaptámogatást, így a működési költségeket „nem Soros állja”, ahogy egy most nem támogatott szervezet munkatársa mondta lapunknak.

Hogy kik kaptak pályázati pénzt és kik nem, azt csak pletykákból lehet tudni, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány nem tette közzé a támogatottak listáját. A szervezet támogatási politikájának átláthatóságát egyébként is érték korábban kritikák, joggal.

Az mindenesetre tanulságos a fenti történetben, hogy akiket kormányzati propagandaoldalak, illetve fideszes politikusok nagy hangon és magabiztosan annyival igyekeznek diszkreditálni, hogy „Soros György magyarországi ügynökei”, ezért nem számít a kritikájuk, azok olyan civil szervezetek munkatársai, amelyek egyik pillanatról a másikra elveszíthetik az OSF-támogatásokat.

Ebben a körben a hivatalos magyarázat szerint azért, mert „túl sok volt a jelentkező”. Röviden: nem lojalitás, hanem pályázati alapon dőlt el az, hogy melyik szervezetnek jut támogatás és melyiknek nem.

Kiemelt kép: ERIC PIERMONT / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik