Meghalt a fogamzásgátló magyar származású feltalálója

102 éves korában hunyt el George Rosenkranz.

George Rosenkranz egyike volt annak a három vegyésznek, akik megalkották az első fogamzásgátlót – írta az nlc.hu a The Times of Israel alapján. Rosenkranz 1916-ban Budapesten született. Svájcban tanult vegyésznek, 1940-ben doktorált. Hat nyelven beszélt, a II. világháború idején a nácik elől menekült Kubába.

Két társával fejlesztette ki a Norethindront, amit előbb termékenységi kezelésekhez használtak, majd ötéves kísérletezés után bebizonyították, hogy a fogamzásgátlásban is alkalmazható.  A The New York Times emlékeztetett rá, milyen komoly áttörést jelentett, amikor a peteérést mesterségesen sikerült befolyásolni. 1951. október 15-én (Rosenkranz, Carl Dierass és Luis E. Miramontes) oldották meg a rejtélyt.

A magyar származású vegyész több száz tudományos publikációt írt, 150 szabadalom fűződik a nevéhez. Nagy szerepet játszott a kortizon nevű gyógyszer előállításában is, amit a reumatoid artritisz nevű autoimmun betegség kezelésére használnak.

George Rosenkranz a háború után a Syntex gyógyszeripari laboratórium igazgatója, majd elnöke lett. Kiváló bridzsjátékos volt, bajnokságokat nyert, 15 bridzskönyv fűződik nevéhez. 1984-ben egy washingtoni  bridzsversenyről elrabolták a feleségét, akit csak egymillió dollárért engedtek el. A tetteseket elfogták. A tudóst kaliforniai otthonában érte a halál. Felesége, két, még életben lévő fia és kilenc unokája gyászolja.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.