Nagyvilág

Sztrájkba léptek a svájci nők az egyenlőtlenség miatt

Semmilyen gazdasági vagy más oka nincs annak, hogy ne kezeljék egyenlően őket.

24 órás sztrájkkal tiltakoznak a svájci nők pénteken a nemek közti egyenlőtlenségek ellen – tudósít a CNN. A megmozdulások szervezői közt feminista és nőjogi szervezetek mellett szakszervezetek tagjai is megtalálhatók. Országszerte tartanak demonstrációkat, flashmobokat, felvonulásokat és rendezvényeket, illetve országos tüntetést is szerveztek délutánra.

1991-ben már volt hasonló megmozdulás, akkor 500 ezer nő demonstrált az élet minden területére kiterjedő egyenlőtlenség miatt. Az akkori tiltakozás vezetett az 1995-ös nemek közti egyenlőségről szóló törvény megalkotásához, amelybe belefoglalták a munkahelyi diszkrimináció és szexuális zaklatás tilalmát.

Jelenleg Svájc első helyen áll több világszervezet rangsorában is a nemi egyenlőséget illetően, de nőjogi aktivisták szerint továbbra is rendszerszintű diszkrimináció éri a nőket a munka világában, korlátozott például az előrelépés lehetősége, és hiányzik a védelem a zaklatással és erőszakkal szemben.

A svájci szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint a teljes munkaidőben dolgozó nők 19,6 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál – itt azt a bérkülönbséget vették számításba, amelyre nincs ésszerű magyarázat. A bérszakadék az elmúlt három évtizedben ugyan közel harmadával csökkent, de újra emelkedik.

A svájci szakszervezeti konföderáció központi titkára, Regula Bühlmann elmondta: a szakszervezetek elsősorban a munkahelyi diszkriminációra összpontosítanak, de számos más oka is van annak, hogy tüntetnek a nők. Példaként említette a társadalmat átszövő mindennapi szexizmust, és azt is, hogy a nőkre a fizetetlen otthoni, gondozási jellegű munkát illetően aránytalanul nagy teher járul, ami nincs megbecsülve.

A genfi női sztrájkbizottság egyik tagja, a 32 éves Kaya Pawlowska a CNN-nek úgy nyilatkozott: az alkotmány előírja, hogy mindenki egyenlő, és semmilyen gazdasági és más oka nincs annak, hogy ne így kezeljék a nőket. Szerinte az egyenlőtlenségről nem lehet tárgyalni, a törvényhozóknak konkrét lépéseket kell tenniük, mint az 1991-es tiltakozás után. (Fotó: MTI/EPA/KEYSTONE)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik