Mozgalmas hétvége kavarta fel az európai szélsőjobb amúgy sem nyugodt állóvizét. Lezajlott Matteo Salvini olasz belügyminiszter nagy erődemonstrációja Milánóban, aminek az lett volna a célja, hogy megmutassa, milyen jelentős radikális pártok vannak Európában, és hogy az e heti európai parlamenti választás után nem marad többé a régi a kontinens politikája. Salvini mellett tényleg majdnem a teljes európai szélsőjobb felvonult: ott volt a francia Marine Le Pen, a német AfD, a holland Geert Wilders, az egyik észt kormánypárt, és az összes olyan politikai erő, amely Salvini frakciójához szeretne csatlakozni.
Egy párt hiányzott csak, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Vezetője, Heinz-Christian Strache alkancellár ugyanis pont a milánói gyűlés előtt bukott bele abba, hogy előkerült róla egy 2017-es, az osztrák választások előtt készült felvétel, amelyen a bevallása szerint ittas Strache egy magát Putyin-közeli oligarcha családtagjának kiadó nőnek nagy állami megrendeléseket ígért titkos támogatásokért, és azt is kérte tőle, hogy vegye meg neki az egyik legnagyobb osztrák újságot, a Neue Kronen Zeitungot, mert olyan médiakörnyezetet szeretne teremteni, mint amilyen Orbán Viktornak van. Ehhez személyi javaslata is volt: a Népszabadságot bezáró Heinrich Pecina, aki szerinte komoly játékos, és aki segített Orbánnak felvásárolni a magyar sajtó nagy részét.
Magyarországon lehet, hogy csak legyintenénk egy ilyen videóra, de Ausztria még nem tart itt, eleve nem is egyetlen párt irányítja az országot. Sebastian Kurz kancellár pedig csak úgy menthette meg saját pártját a botránytól, ha felmondja a kormánykoalíciót és előre hozott választást javasol. Ez Kurznak persze nem is jön olyan rosszul: az Osztrák Néppárt (ÖVP) népszerűbb, mint a választások óta valaha, miközben a Szabadságpárt egyre népszerűtlenebb, amire Strache botránya nyilván rátesz még néhány lapáttal. Az Európai Néppártban a németek irányvonalát képviselő Kurz ráadásul azért is örömmel szabadulhat meg a Szabadságpárttól, mert Európában – Orbánnal szemben – azt képviseli: nincs mód a jobboldal és a szélsőjobboldal (a Néppárt és Salviniék) koalíciójára. Odahaza viszont épp egy ilyen koalíciót működtetett.
Európa urai
Kurznak komoly ambíciói vannak arra, hogy úgy határozza meg az európai konzervativizmust, ahogy Orbán teszi az új szélsőjobbal. Miközben a migráció kérdésében valamivel keményebb, mint a legtöbb centrista jobboldali párt, gazdasági nézeteit tekintve majdhogynem liberális: a kis államot, az alacsony adókat, a kevesebb szabályozást és a szabadabb gazdaságot támogatja.
Kurz továbbra is stabilan a legnépszerűbb politikus Ausztriában, de az ÖVP egyedül most sem tudna kormányt alakítani. Ehhez kell találnia egy új szövetségest, ami aligha lehet újra a Szabadságpárt. Csakhogy a kancellár kizárta azt is, hogy a szociáldemokratákkal kormányozzon, hiszen eleve azért állt össze a Szabadságpárttal, hogy hosszú évek után ne nagykoalíció legyen Ausztriában. Így viszont elég szűk a mozgástér: vagy a liberális NEOS-szal, vagy a zöldekkel kellene együtt kormányoznia, esetleg mindkettővel. Ez egyébként nem elképzelhetetlen, bár mindhárom pártnak nőnie kell hozzá a szeptemberi választásig.
Strache és az FPÖ bukása sokkal komolyabb érvágás lehet Salvininek, mint Kurznak. Egyrészt az olasz belügyminiszter szélsőjobbos frakciójának a 751 tagú Európai Parlamentben még a viszonylag sikeres FPÖ-vel is csak 70-73 mandátumot jósolnak, amivel ugyan ez lenne a negyedik legnagyobb pártcsoport, de messze attól, hogy blokkolja az uniós döntéshozatalt. Ráadásul az FPÖ és személyesen Strache komoly munkát végzett a Salvini-féle szervezet összehozásában, és abban, hogy kommunikáljon a különböző szélsőjobboldali vezetőkkel a kontinensen.
Kiesett egy bástya
Részben ez volt Strache budapesti látogatásának is az oka. A szélsőjobbos pártok vágynak arra, hogy a Fidesz legitimálja őket azzal, hogy átül a Néppártból közéjük, hiszen így erős, egyedül kormányzó pártot is maguk között tudnának. Az alkancellár valószínűleg szerette volna tovább puhítani Orbánt, hogy csatlakozzon, ami a magyar miniszterelnöknek is jó, mert jelezheti a valószínűleg eleve meggyengülő Európai Néppárt felé, hogy van, ahol szeretettel várják. Ezt a szervezőmunkát veszíthették most el Strache kiesésével.
És egyelőre az se látszik, hogyan és mit fog kezdeni az európai szélsőjobb Strache ügyével. A magyar példa egyértelmű, a közmédia egész hétvégén úgy számolt be az ügyről, mintha annak se kontextusa, se részletei nem lennének. Strachéról kiszivárgott egy felvétel, ezért Kurz felmondta a koalíciót. Se az nem derült ki, mi volt a felvételen, se az, mit mondott Orbánról, és természetesen az sem, hogy pár hete még szoros szövetségesként fogadta őt a magyar miniszterelnök. Ezzel és a felvétel készítésének körülményeiről szóló elméletekkel valamennyire elkenhetik az ügyben a felelősségüket, és valószínűleg a többi szélsőjobbos párt is ezt fogja választani.
Az viszont, hogy Strache hogyan (igen lelkesen) viszonyult az orosz közeledéshez, további ellentéteket élezhet ki a pártcsaládon belül. Abban ugyanis messze nem ennyire oroszbarát a legtöbb párt. Sőt, a Fidesz mellett megnyerni kívánt másik nagy jobboldali párt, a lengyel Jog és Igazságosság kifejezetten oroszellenes, ahogy mondjuk a dán szélsőjobb is. Ezért erről az ügyről Milánóban egyszerűen nem is beszéltek.
Törések
Olyan ez kicsit, mint az, hogy mit szeretne csinálni az Európában lévő bevándorlókkal ez a néhány bevándorlásellenes párt. Orbán ugyebár azt szeretné, ha nem jönnének, de ha jönnek is, maradjanak ott, ahol vannak, ne osszák el őket a tagállamok között. Salvini is örülne, ha nem jönnének, de mivel a legtöbben Olaszországba jöttek, arra vágyik, hogy osszák el őket, amit, mint említettük, Orbán nem szeretne. Pont ez teszi majd érdekessé, hogyan tudnak ezek a szélsőjobbos pártok együttműködni egyetlen pártcsaládban, hiszen vannak olyan ügyek, amelyekben ellentétesek az érdekeik.
Ami egyébként igaz az EP másik nagy, alakulóban lévő frakciójára is. Nemcsak a szélsőjobb támadja ugyanis a centrumot, hanem a szocialisták is. És valamivel jobbak az esélyeik az Európai Bizottság vezetésére. Ehhez annyi kellene, hogy képes legyen együttműködni az a négy párt, amely a Néppárttól balra fekszik az Európai Parlamentben. És mivel a választások után a második legnagyobb frakció továbbra is a szociáldemokratáké lesz, a harmadik helyezett liberális ALDE pedig még erősödni is fog (Emmanuel Macronnal kiegészülve, Reneszánsz Párt néven), és ott lesznek még ötödik erőként a zöldek, ez nem tűnik teljesen lehetetlennek.
Persze itt is épp annyi buktatója lehet a közös munkának, mint a szélsőjobbon, hiszen sok ügy van, amiben ezek a pártcsaládok nem értenek egyet. Amiben viszont nagyrészt egyetértenek, azok pont az európai politika alapját jelentő kérdések: női egyenjogúság, klímavédelem, szociális jogok.
És ameddig a szélsőjobb alapvető motivációja az, hogy a status quót alkotó pártokat meggyengítsék, az az igazság, hogy ez a három párt sem volt haszonélvezője ennek a status quónak. A Néppárt alapjaiban uralta le az európai politikát, úgy a posztokat, mint a befolyást tekintve. Ezért a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek számára vonzó lehet egy olyan Európai Unió, amelynek ők adják a vezetőit.
Kiemelt kép: Herbert Neubauer / APA / AFP
