Nagyvilág

Trump küzd héjáival, nem akar háborút Iránnal

Egyelőre nyerésre áll. Az amerikai kormányzat nem akar háborút. Az elnök ezt akkor mondta, amikor fogadta svájci kollégáját.

Az amerikai kormány nem akar háborút Iránnal – közölte Donald Trump a Fehér Házban, amikor fogadta Ueli Maurert. A semleges Svájc a kapcsolattartó a két ország között, mióta Washington 40 éve megszakította Teheránnal diplomáciai kapcsolatait. A Fehér Ház nem árulta el, a két államfő megvitatta-e az Irán körüli feszültséget, de az újságírók szinte csak arról faggatták az amerikai elnököt.

Arra a kérdésre, hogy Washington háborúzni fog-e Iránnal, azt válaszolta:

Remélem, nem!

Az amerikai-svájci tárgyalásokról kiadott közlemény szerint a két államfő nemzetközi kérdéseket vitatott meg, köztük a venezuelai és a közel-keleti helyzetet.

Trump elnök háláját fejezte ki Svájcnak azért, hogy az Egyesült Államokat képviselve megkönnyíti a nemzetközi egyeztetéseket és diplomáciai kapcsolatokat.

A The New York Times csütörtök este internetes oldalán meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, Donald Trump közölte Patrick Shanahan ügyvezető védelmi miniszterrel,

nem akar háborút Iránnal, ellenez mindenféle katonai akciót.

A lap úgy tudja: az elnök ezzel üzent azoknak a héjaként számon tartott tanácsadóinak – elsősorban John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadónak -, akik nyomást gyakorolnak rá az Irán elleni katonai akció megindításáért.

A The Washington Post szintén arról írt, hogy nagy feszültségek vannak az amerikai kormányzaton belül az Iránnal kapcsolatos politika miatt. A lap szerint Trump kifejezetten John Bolton álláspontja miatt aggódik, attól tartva, hogy Bolton Irán elleni háborúba sodorja az Egyesült Államokat.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője a Fox tévében cáfolta, hogy feszültség lenne Trump és tanácsadói közt. Szerinte az elnök meghallgatja nemzetbiztonsági csapata valamennyi tagját, utána dönti el,

mi a legjobb és a legbiztonságosabb lépés az amerikai népnek.

Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök korábban azt mondta, a kongresszus nem adott felhatalmazást az Irán elleni háborúra, később egy interjúban pedig elégedetten beszélt arról, hogy Trumpnak „nincs ínyére egy katonai konfliktus Teheránnal”.

Háborús a hangulat Irán és Amerika között
Trump nemzetbiztonsági főtanácsadójának vesszőparipája a Teheránnal való konfrontáció, de a nyilatkozatok szerint mindkét fél elkerülné az összecsapást.

Kiemelt kép: Teheráni tüntető Trump gúnymaszkjában május 10-én. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajánlott videó

Olvasói sztorik