Egy átlagos nap Londonban, amikor elmaradt a brexit

Március 29-én minden a szokásos rohanós rendben zajlott Londonban, csak az volt kicsit szokatlan, hogy hétágra sütött a nap. A Hyde Park gyepétől a British Múzeum lépcsőjéig minden napsütötte négyzetcentimétert elleptek a gondtalan emberek, a gondterheltebbek pedig ingujjra vetkőzve, fülre tapadt telefonnal rohantak a City banképületei között.

Mintha csak a Westminster-palotához vonuló néhány ezer dühös ember emlékezett volna arra, hogy ezen a napon történnie kellett volna valaminek: a brexitnek.

Azt mindenki tudta néhány napja, hogy ezen a pénteken nem lesz brexit. Hogy mikor lesz, azt pedig még most sem tudja senki. Talán 14 nap múlva (hacsak nem történik valami, április 12-én a britek tényleg kizuhannak az Európai Unióból), talán két hónap múlva, lehet, hogy egy hosszabb halasztás után, mondjuk, jövőre. Talán soha. Pénteken mindenesetre éppen azokban a percekben szavazta le harmadszor is a parlament Theresa May miniszterelnök megállapodástervezetét az EU-val, amikor a keményvonalas kilépéspártiak menete a Westminster térhez ért:

ÁRULÓK!

– nem lehet olyan nagy betűkkel leírni ezt, mint amilyen hangosan kiabálta a parlament falai felé egy kivörösödött fejű, focihuligán kisugárzású figura.

Az utca zúgott a „No deal? No Problem!” (Nincs megállapodás? Nem gond!) skandálástól, néhány utcányira onnan viszont békésen korzózott mindenki. De néhány metrómegállónyira is, és valószínűleg attól a néhány száz westminsteri négyzetmétertől eltekintve London 1579 négyzetkilométernyi területén mindenhol ment határozott londoni tempóban ez a pénteki nap a maga útján.

Londoni srác vagyok, a maradásra szavaztam

– mondta Sam, miközben próbáltam vele lépést tartani a Waterloo-hídon. A pénzügyi szektorban dolgozik, és egyik oldalon sem foglal harcosan állást: „Egyszerűen már nagyon untat ez az egész. Mindegy hogyan, csak legyen már vége” – vágta rá rögtön, amikor megkérdeztem, mit szól hozzá, hogy nem lett ma brexit. Szerinte neki mindegy, mi lesz. Nem mondja ki ilyen nyíltan, de a lényeg, hogy ő mindenképp jól fog élni.

Catheryn és barátnője viszont nagyon nem így gondolja, szerintük az Egyesült Királyság megsínyli az EU-tagságot. Azért szavaztak a kilépésre, mert „az unió egy bukott projekt”. „Az erősebb és a gyengébb gazdaságok is vesztesei az EU-nak, mert a szegényebb országokat kizsákmányolják és lent tartják a nagyok az olcsó munkaerő miatt, az erősebbeknél viszont így kevesebb a munkahely” – fejtegették, amikor is megérkezett mögénk a tüntető menet egy alig artikulált „Szabadsáááág!” felkiáltással, UKIP-zászlókkal és „Egy vagyok a 17,4 millióból”-táblákkal.

Ugyanis ennyien szavaztak a kilépésre 2016. júniusi népszavazáson. A tüntetők dühe érthető is, mert egy érvényes és eredményes népszavazáson megszavazták a brexitet, de kilépés helyett az abszurd humor legjavát kapták.

Catheryn azt mondta, hogy „nagyon csalódott”, mert nem arra szavazott, hogy „tárgyaljon a kormány, hanem arra, hogy lépjünk ki”.

Elegem van az időhúzásból! Az emberek szavaztak, mire várunk?

– Catheryn barátnője ezt annyival toldotta meg, hogy szerinte, ha végre kilépnek majd, akkor más országok is kilépnek, mert például a dánok és az írek „csak miattunk, minket követve lettek tagok”.

Másokat viszont nem zavar annyira a halasztás: „Ma lett volna a brexit? Megint elhalasztották?” – kérdezett vissza először Gurdas, aki a Law Societynek, azaz a legnagyobb presztízsű jogi szakmai szervezetnek dolgozik. Őt egyedül az bosszantja, hogy a parlamentben ezen a héten nyolc alternatív javaslatot is leszavaztak, így másokhoz hasonlóan ő sem tudja, mi lesz a vége ennek a bohózatnak. „Csak a bizonytalanság biztos” – mondta még, mielőtt elindult magabiztosan a Law Society kovácsoltvas bejárata felé, hogy csatlakozzon a többi elegáns ügyvédhez.

De nem csak úri hóbort, ha valakinek már elege van a brexitből. James egy kisteherautóból lógott ki félig, amikor szóra bírtuk. Mosolyogva mondta, miközben italos rekeszeket pakolt ki, hogy ő ugyan a maradásra szavazott, de nem hiszi, hogy nagy hatással lenne az életére, bármi történjen. Biztos az állása, született angol, neki aztán nincs min aggódnia.

Most a képviselőkön lenne a sor, nem? Hát én még mit csináljak? Szavaztam

– magyarázta pakolás közben, majd sok szerencsét kívánt a kilépéspártiak megtalálásához, mert szerinte Londonban nem olyan könnyű beléjük futni.

Londonban valóban a maradáspártiak voltak többségben, de például az egyik keleti csücsökben, a Romford központú Haveringben 70 százaléknyian szavaztak a brexitre.

„Ne mondják meg, hogy milyen porszívót használjunk!”

London leginkább kilépéspárti környékén kérdeztük az embereket, mit szólnak a Monty Python-epizódra emlékeztető brexithez.

A pénteki tüntetésen viszont csak ők voltak ott: ami rögtön szembeötlő volt, hogy mennyivel fehérebb és mennyivel idősebb a legradikálisabb kilépéspárti csapat, mint a londoni tömeg általában. Ezek olyan közhelyek, amiket már ezerszer leírtak a népszavazás óta, de attól még igazak.

Viszont arról senki nem beszélt a tüntetők közül, hogy a színesbőrűekkel vagy a bevándorlással bármi problémájuk lenne. Ez érdekes is lenne a világ egyik legmultikulturálisabb városában, bevándorlók nélkül egyik napról a másikra leállna ez a hatalmas és gazdag metropolisz, ezt ők is tudják.

Akikkel beszéltünk, mind gazdasági érveket hoztak végül: ha a brit nemzeti büszkeségen keresztül is indultak, valahogy mindig oda lyukadtak ki, hogy jobban élnének és gazdagabb lenne az ország, ha kilépnének.

A megállapodás a legrosszabb verzió, rosszabb, mintha tagok maradnánk

– magyarázta Gloria, aki messziről kiszúrható volt piros ruhájában, és „I love brexit”-feliratú cilinderében. Szerinte a megállapodás nélküli kilépés az egyedüli jó megoldás, úgyhogy „mély elkeseredettséget érez” az utóbbi hónapokban.

A toryk árulók. Elárulták az országot és az embereket. Már csak a csodában bízok

– mondta szomorúan, mint aki letett arról, hogy úgy lépjen ki az Egyesült Királyság az unióból, ahogy szerette volna. Márpedig ő úgy szerette volna, hogy nincs semmiféle tárgyalás, megállapodás, mert szerinte ezzel az EU rászedi a hazáját, és visszacsempésznek olyan dolgokat, amikkel „a britek nem, csak az EU jár jól”. Gloria szerint a politikusok és az elit nyélbe ütik a maguk üzleteit, a hozzá hasonló egyszerű emberek akaratát pedig félresöpörték.

„Szörnyű ez az egész” – fejezte be, mielőtt turisták léptek mellé közös fotót kérve, mire mosolyogni és pózolni kezdett, mintha a no deal brexit kabalafigurája lenne. Valószínűleg nem gondolta, hogy ennyi ideje lesz megszokni a jelmezét, és beleszokni a szerepébe.

A tömeg eközben hömpölyög tovább a Westminster-palota felé, hangosan árulózza a képviselőket, álhírgyárazza a BBC-t, követeli a mielőbbi kilépést – a járókelők közül néhányan támogatólag kiabálnak feléjük, mások „idiótákat” és „barmokat” morognak az orruk alatt, a turisták pedig fotózzák a legújabb londoni attrakciót, ami a Big Ben és a Tower Bridge mellé jár.

A hangulat egyáltalán nem feszült, kicsit mindenki leereszti a gőzt, aztán hazamegy. Kilépés- és maradáspárti táborok összecsapására pedig halvány esély sincs:

hiszen jelenleg mindannyian ugyanazokat gyűlölik épp, akik bent ülnek a parlamentben.

Kiemelt kép: Kálmán Mátyás /24.hu