Nagyvilág

Lemondtak mandátumaikról a legnagyobb albán ellenzéki párt képviselői

Ezzel próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, hogy írjon ki előrehozott választást.

Bejelentették lemondásukat képviselői mandátumukról hétfőn a legnagyobb albán ellenzéki erőnek számító, jobbközép Demokrata Párt (PD) 33 fős parlamenti csoportjának tagjai, hogy megpróbáljanak nyomást gyakorolni a szocialista kormányra távozása és a korai választások kiírása érdekében.

Lulzim Basha, a PD vezetője szerint e döntést a jelenlegi „nemzeti vészhelyzet” miatt hozták meg. A PD-vezető Edi Rama miniszterelnök lemondását és korai választások kiírását kérte.

Basha sajtótájékoztatóján azzal vádolta a kormányt, hogy „foglyul ejtette az igazságszolgáltatást, megbénította az államot, folyamatosan megsértette az alapvető emberi jogokat, és soha nem látott mértékű gazdasági és kivándorlási válságot idézett elő”.

Erion Brace albán miniszterelnök-helyettes szerint a PD hétfőn bejelentett döntésének valódi oka az, hogy „nem tehet semmit az igazságügyi reformmal szemben”.

Az EFE spanyol hírügynökség rámutat, hogy az albán parlament ettől függetlenül is működőképes marad, mivel a kormányzó Szocialista Párt (PS) többséggel, 74 képviselői hellyel rendelkezik a 140 fős törvényhozásban.

A balkáni ország jelenleg igazságügyi intézményeinek megújításán munkálkodik, és egy politikai korrupció elleni ügyészség létrehozását tervezi, mivel – mint azt az EFE megjegyzi – a csaknem 30 éves demokratikus rendszere során egyetlen magas rangú tisztségviselőt sem ítéltek el az országban korrupciós esetekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

Az igazságügyi reform sikeres véghezvitele, valamint a szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni harc az Európai Unió által Albánia számára előírt legfőbb feltétele annak, hogy júniusban megnyithassák csatlakozási tárgyalásait.

Tiranában a múlt szombaton egy erőszakba torkolló tiltakozás során követelték Rama lemondását. Az összecsapásokban a rendőrök könnygázt is bevetettek. Tizenöten, köztük újságírók is megsérültek.

A tiltakozókat egy olyan körgyűrű építése dühítette fel, amely miatt több család otthonát le kellett bontani, és korrupció gyanúja is felmerült, mert egy vállalat hamis dokumentumokkal jutott 18 millió euróhoz. A cég vezetője jelenleg szökésben van.

A baloldali Rama szerint az ellenzék szítja az erőszakot, mert attól tart: az igazságszolgáltatás átalakítása és reformja odavezethet, hogy korrupció miatt bíróság elé állítják őket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik