Nagyvilág

Tüntetők próbálták betörni a miniszterelnöki hivatal bejáratát Tiranában

Az ellenzék provokátorokat okol az erőszakos cselekedetekért.

Tízezrek vonultak utcára szombaton Albánia fővárosában Edi Rama miniszterelnök és a kormány távozását követelve. A Balkan Insight beszámolója szerint Lulzim Basha, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője azt mondta, olyan kormányt akarnak, amelyet nem ejtett foglyul a bűn.

A tüntetők egy csoportjának sikerült áttörni a miniszterelnöki hivatal előtti rendőrségi kordont, és eljutottak a bejáratig, amit megpróbáltak betörni, de a rendőrök könnygázzal feloszlatták őket. Néhány perccel később újra próbálkoztak, de nem sikerült áttörniük az épület golyóálló üvegajtaját.

A rendőrök hangosbemondókat szereltek a lámpaoszlopokra, amelyeken felszólították a demonstrálókat, hogy tartózkodjanak az erőszaktól, de a tiltakozók ezeket is megrongálták.

Az erőszakos cselekményeket az Egyesült Államok albániai nagykövetsége és az EBESZ is elítélte, az ellenzék pedig provokátorokat okol. Basha szerint az erőszak a miniszterelnök forgatókönyve szerint történt, ő pedig arra szólította fel a rendőröket, hogy védjék meg az embereket, és ne a kormány eszközeként cselekedjenek. (Fotó: Europress – Gent SHKULLAKU / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik