A VG.hu írta meg, hogy a Fehér Házban tárgyalt Gattyán György, aki évek óta részt vesz a Nemzeti Imareggelin. Most a Teqball alapítói is elkísérték, a magyar fejlesztésű játékból még Donald Trump fia is kaphat egyet – mondta a Docler Holding kommunikációs vezetője.
A washingtoni esemény csak nevében reggeli, valójában fontos diplomáciai, gazdasági találkozó,
Huszár Viktor feltaláló a portálnak azt mondta, ők is tárgyaltak diplomatákkal, szenátorokkal és több kontinens sportvezetőivel, és terveik szerint az amerikai elnök fiának is küldenek egy asztalt, mert nagy szerelmese a labdarúgásnak.
Arról már az MTI számolt be, hogy Balog Zoltán volt miniszter is ott volt a Nemzeti Imareggelin. Szerinte az eseményen azok jöttek össze,
akik a keresztény értékeknek a közéleti erkölcsi, politikai, gazdasági jelentőségéről gondolkodnak, és az a vágyuk és törekvésük, hogy ezeket az értékeket átültessék az élet legkülönbözőbb területein a gyakorlatba is.
A miniszterelnöki biztos az imareggeli kínálta kapcsolatteremtési lehetőségeket említve kiemelte az informális diplomácia jelentőségét. Elárulta, megbeszélést folytatott Sam Brownbackkel, Trump elnök vallásszabadságért felelős különmegbízottjával.
Balog Zoltán szerint az amerikai kormányzat nagyra értékeli az Orbán-kormány üldözött keresztények védelmében folytatott munkáját. Az imareggeliről szólva Balog Zoltán azt mondta: látta Donald Trumpon, hogy rá is hatással van, hogy érte is imádkoznak azok, akik nem értenek egyet a politikájával. Egyik fő ellenlábasa, Nancy Pelosi demokrata párti házelnök is megtapsolta őt a beszéde után, és ugyanúgy imádkozott érte, mint ahogy republikánus támogatói – tette hozzá Balog Zoltán, aki szerint
ez fontos jelzés, és többletenergiát adhat minden vezetőnek.
Az Balog Zoltán Facebook-oldaláról derült csak ki, hogy a Nemzeti Imareggelin ő már találkozott Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel.
A Nemzeti Imareggelit minden évben február első csütörtökén rendezik meg Washingtonban. Alapítója, Abraham Vereide norvégiai születésű amerikai metodista lelkipásztor volt, aki 1953-ban hívta életre az Elnöki Imareggelit, amit később Nemzeti Imareggelire kereszteltek. Eisenhower elnök óta valamennyi amerikai államfő részt vesz a rendezvényen, amelynek vendéglátói a kongresszus tagjai, és amelyre az MTI szerint politikai és vallási vezetők látogatnak el szerte a világból.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI