Nagyvilág

Nem találják nyomát a macedónok, hogy Gruevszki bárhol kilépett volna az országból

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek nem segítettek az állami szervek megszökni az országból – ismertette nyomozásának eredményét a szervezett bűnözésért felelős macedón különleges ügyészség szerdán.

Az Alsat M szkopjei televízió honlapján megjelent információk szerint a különleges ügyészség előzetes vizsgálata rávilágított arra is, hogy a hivatalos szervek részéről mulasztás történt, de az ügyészség nem tudott egyetlen konkrét bűnöst sem megnevezni.

Először szólalt meg Gruevszki szökése óta
A volt macedón miniszterelnök tagadta, hogy a magyar hatóságokkal már szökése előtt kapcsolatba lépett volna.

A szkopjei ügyészség három hónappal a volt miniszterelnök szökése után sem tudott konkrétumokat közölni arról, hogy pontosan hogyan is került a börtön helyett Magyarországra Nikola Gruevszki.

A nyomozás során több térfigyelő kamera felvételeit is megnézték a nyomozók, 56 embert hallgattak ki, valamint a határőrség számítógépes rendszerét is átvizsgálták, ám abban nem találták annak a nyomát, hogy Gruevszki bármelyik határátkelőn is kilépett volna az országból.

Az ügyészség azt is felderítette, hogy a volt kormányfő tavaly szeptemberben kiürítette a bankszámláit, és összesen 120 ezer eurót (38,26 millió forint) vett fel.

Gruevszki 2006 és 2016 között volt miniszterelnök. Azért ítélték el, mert közpénzből páncélozott Mercedest vásároltatott magának 600 ezer euróért (körülbelül 190 millió forintért). Emellett még öt ügyben folyik ellene eljárás hazájában. Szökése után nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Tavaly novemberben kért és kapott menekültstátust Magyarországon.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik