Nagyvilág

Világszinten kicsapta a biztosítékot az emberi génszerkesztés

Már a WHO is komolyan foglalkozik az emberi génszerkesztés kérdésével, miután egy kínai kutató bejelentette, hogy olyan ikreket hoztak világra, akiken korábban génszerkesztést hajtottak végre.

Múlt héten röppent fel a hír, hogy Kínában génszerkesztésen átesett ikergyermekek születtek. Az esettel kapcsolatban felmerült súlyos etikai és biztonsági kérdések miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) olyan csoportot állít fel, amely a genetikai kutatásokra fog világos szabályozásokat kidolgozni – írja az MTI.

Ezért veszélyes, ha Kínában gyártani kezdik az embereket
Hasznos is lehet, de akár egész társadalmakat is romba dönthet.

A kínai kormány a múlt héten elrendelte az emberi génszerkesztéssel végzett kutatások leállítását, miután egy kínai tudós, az azóta nyom nélkül eltűnt Csienkuj He bejelentette, hogy közreműködésével olyan ikergyermekeket hoztak világra, akiken génszerkesztést végeztek el.

A génszerkesztésnek nem szándékos következményei lehetnek, ismeretlen vizekre jutottunk, és ezt komolyan kell venni”

– mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója. A szakértő hozzátette, a szervezet szakértői csoportot hoz létre, és a tagországokkal együttműködve a probléma etikai, biztonsági és társadalmi kérdéseit egyaránt alaposan megvizsgálják.

A tudományos közösség világszerte elítélte a kínai génszerkesztési kísérletét. Tedros szerint az embereken elvégzett kísérletek megkezdése előtt teljes bizonyosság kell arról, hogy a génszerkesztés nem okozhat károsodást a magzatok későbbi életében.

A WHO igazgatója kiemelte, nagyon körültekintően járnak el, a felállított munkacsoport teljes nyitottsággal és áttekinthetőséggel végzi el munkáját.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik