Tudomány

Kína nemet mondott a gyerekgyártásra

Nem elég, hogy szinte az összes elismert orvostudományi és -kutatási testület elítélte Csienkuj He kutatót, aki a héten bejelentette, hogy embriók génállományát szerkesztette úgy, hogy a születő babák immúnisak legyenek a HIV vírusára - most már a kínai kormány is kijelentette, hogy a tudósnak abba kell hagynia a munkát, mert nem etikus, amit tett.

A tudományos világot kétségkívül most a kínai génszerkesztett babák születése tartja lázban: Csienkuj He kínai kutató azzal állt nagyvilág elé, hogy génszerkesztéssel embriókat kezelt, hogy immúnissá váljanak a HIV vírusára, és a kísérlet olyannyira sikerült is neki, hogy a babák megszülettek, ráadásul – állítólag – teljesen egészségesek.

Ezért veszélyes, ha Kínában gyártani kezdik az embereket
Hasznos is lehet, de akár egész társadalmakat is romba dönthet.

A kísérletek rendesen megosztották a tudományos világot: először is, érdemes leszögezni, hogy az sem biztos, valóban megtörténtek, hiszen semmiféle tudományos publikáció nem született róluk. Ráadásul az AP hírügynökség megvizsgáltatta a rendelkezésre álló feljegyzéseket más genetikusokkal, akik azt nyilatkozták, hogy

a génszerkesztés korántsem sikerült olyan jól, mint ahogy azt He előadta.

Azóta egyébként kiderült, hogy egy újabb megtermékenyítés is lezajlott ilyen génszerkesztett embriókkal, de a terhesség még olyan korai fázisban van, hogy nem tudni, ikrekről van-e szó, vagy egy gyerek fog születni. He ezt a második nemzetközi génszerkesztési találkozón jelentette be, amelynek szervezői egyébként szintén elítélik, amit tett.

Csienkuj He a génszerkesztési találkozón – fotó: Anthony WALLACE / AFP

Míg a kutató úgy gondolja, hogy az orvostudomány úttörőjeként lép fel, és hogy az embrionális génszerkesztésé a jövő, nagyon kevesen osztják a nézeteit, leginkább azért, mert rengeteg etikai aggályt vet fel. A felnőttkori génszerkesztéssel ellentétben ugyanis az embrionális CRISPR-nek beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen a módosított génekkel rendelkező emberek tovább örökíthetik ezeket. Arról nem is beszélve, hogy az eljárás még mindig nem annyira biztonságos, mint amilyennek lennie kellene, hogy beültetendő embereken lehessen gyakorolni.

Sok tudós egyenesen emberkísérletnek nevezte a gyakorlatot, de He kitart az álláspontja mellett.

Dolgoznia viszont mostantól szinte lehetetlen lesz: Csu Nanping, a kínai tudományos és technológiai miniszter helyettese az állami CCTV-nek elmondta, hogy a minisztérium erősen ellenezte a kutató munkáját. Illegálisnak és elfogadhatatlannak nevezték a tevékenységet, és vizsgálatot indítanak He ellen. A kínai állam felszólította a kutatóintézeteket, hogy lehetetlenítsék el He munkáját addig, amíg a vizsgálat le nem zajlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik