Ideiglenesen fából ácsoltak egy kör alakú toldalékot az épülethez, ezt később kővel váltották fel, hogy örökre megmaradjon az esemény emléke.
A náci vezér március 15-én más helyről, a császári palota teraszáról intézett emlékezetes beszédet a bécsiekhez, bár három héttel később, április 9-én a számára ácsolt erkélyről is szólt a tömeghez.
A bécsieket a Memory Gap (Emlékezethézagok) nevű, többek között művészeket tömörítő civil kezdeményezés emlékeztette a minap a városházához építészetileg sem illő erkély történetére.
A csoport azt követeli, hogy bontsák el a Hitler tiszteletére emelt balkont, amire szerintük jó alkalom lenne az osztrák köztársaság megalapításának közelgő 100. és az anslussz 80. évfordulója.
A civilek szerint a lebontás előtt egy utolsó alkalommal még arra lehetne használni a vitatott erkélyt, hogy a köztársaság napján mondjanak el róla
egy aktuális vagy történelmi békebeszédet megbékélési proklamációként.
A Kurier című lap szerint a bécsi illetékeseket felkészületlenül érte a kezdeményezés, első reakcióikban a lebontás ellen foglaltak állást, de ők is helyesnek tartanák a kontextusba helyezést, vagyis magyarázó tábla kihelyezését.
Bárhogy is döntsenek, az erkély nemsokára ideiglenesen mindenképp szem elől tűnik, mert felújítás céljából jövőre felállványozzák a városháza főtornyát.
Kiemelt kép: Europress/AFP