Donald Trump: Ez csak egy újabb rossz könyv

Szeptember 11-én jelenik meg az Egyesült Államokban Bob Woodward könyve, amelyből kiderül, hogy saját beosztottjai is borúsan látják Donald Trump elnökségét, sőt előfordul, hogy kifejezetten az elnök ellen kell dolgozniuk, hogy megakadályozzák ön- és közveszélyes lépéseit. A „Félelem: Trump a Fehér Házban” című könyvet leginkább a szerző személye emeli ki a többi bennfentes(kedő) kötet közül, Woodward volt ugyanis, aki Carl Bernsteinnel közösen feltárta a Richard Nixon lemondásához vezető Watergate-botrányt.

Az újságíró – aki a Washington Post munkatársa – feljegyzésekre, dokumentumokra és több száz órányi háttérbeszélgetésre alapozza a leírtakat, az utóbbiak az események közvetlen tanúival, az elnök környezetéhez korábban, vagy jelenleg is tartozó emberekkel készültek, akik azzal a feltétellel beszéltek Woodwardnak, hogy az elmondottak közölhetők, de az nem, hogy kitől van az információ.

Ez akkor egy negatív könyv lesz

A jövő héten megjelenő, 448 oldalas könyv már eljutott a Washington Posthoz és a CNN-hez, amelyek idéztek is belőle, reagálásra késztetve ezzel magát Trumpot is, aki egy konzervatív hír- és véleményportálnak, a The Daily Callernek azt mondta:

Ez csak egy újabb rossz könyv. A szerzővel sok hitelességi probléma van.

Hozzátette, hogy nem is beszélt a szerzővel, talán nem adták át neki Woodward üzeneteit, de mindegy is, mert ez nem változtatott volna azon, hogy milyen könyvet ír. Szerinte a könyvben leírtakat elégedetlen alkalmazottak mondták, vagy csak kitalálta azokat az újságíró.

Ezt egy kicsit árnyalja, hogy augusztusban, amikor Woodward már lezárta a kéziratot, személyesen Trump hívta fel. Az újságíró sajnálkozott, hogy elszalasztották a lehetőséget, hogy beszéljenek a megjelenő könyvről, Trump viszont azt mondta, megkérdezte kommunikációs vezetőjét, Kellyanne Conwayt, aki szerint senki nem hívta ez ügyben.

A beszélgetés felvételét közzétette a Washington Post, eszerint Woodward elmondta Trumpnak, hogy hat embernél is jelezte, hogy szeretne Trumppal beszélni, és szólt Conwaynek is. Trump ezután sajnálkozott, hogy senki nem szólt neki a megkeresésről, pedig úgy gondolja, Woodward mindig tisztességes volt vele, majd azt kezdte neki magyarázni, hogy milyen jól mennek a dolgok az országban, és ha a demokraták nyertek volna, most minden rossz irányba menne.

Az újságíró elárulta Trumpnak, hogy sokakkal találkozott és beszélt a könyvről, aminek az eredménye egy kemény betekintés lett, amiről az elnök máris levonta a következtetést, hogy „ez akkor egy negatív könyv lesz”. Aztán Trump elismerte, hogy Lindsey Graham szenátor tényleg említette neki, hogy Woodward beszélni akar vele.

Öljük meg a picsába!

Abban az elnök nem tévedett, hogy a könyv nem tünteti fel őt pozitív színben. Woodward úgy fogalmaz, hogy „adminisztratív puccs” zajlott Donald Trump ellen, a beosztottjai különböző machinációkkal igyekeztek megakadályozni a hirtelen ötletből fakadó katasztrofális lépéseket, odáig menően, hogy hivatalos iratokat rejtettek el előle, hogy ne láthassa és ne írhassa alá azokat.

A könyv szerint szövetség jött létre a Trump-kabinet egyes tagjai, köztük James Mattis védelmi miniszter és Gary Cohn gazdasági főtanácsadó részvételével az elnök feltartóztatására. Cohn egy ízben eltüntetett az elnök asztaláról egy aláírásra váró dokumentumot, amellyel az Egyesült Államok felmondott volna egy Dél-Koreával kötött kereskedelmi megállapodást. A tanácsadó szerint a hiány fel sem tűnt az elnöknek, ő viszont a nemzetbiztonság védelmével indokolta a tettét, attól tartott ugyanis, hogy emiatt veszélybe kerülne az a művelet, aminek köszönhetően Amerika hét másodpercen belül értesülhet egy észak-koreai rakétakilövésről.

A könyv szerint hasonlóan avatkozott be Cohn azért, hogy megakadályozza Trumpot abban, hogy kiléptesse az országot az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményből. Az elnök akkori kabinettitkárát, az azóta családon belüli erőszakkal kapcsolatos vádak miatt távozott Rob Portert utasította, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, de ő aggódott amiatt, hogy ez gazdasági és külpolitikai krízishez vezetne. Bár Porter megszövegezte a kilépésről szóló dokumentumot, Cohnnal egyeztetett, aki azt mondta:

meg tudom akadályozni, elveszem az iratot az asztaláról.

Azután, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök civilek ellen hajtott végre vegyi támadás, Trump magához kérette védelmi miniszterét, James Mattist, akivel Woodward szerint közölte: „Öljük meg a picsába! Vonuljunk be.” Bár Mattis az elnöknek azt mondta, „rajta van az ügyön”, miután letette a telefont, munkatársaival közölte, hogy ennél megfontoltabbak lesznek, és a vegyifegyver-raktárak elleni légicsapásokra dolgoztak ki opciókat, amit Trump végül elrendelt.

A Nemzetbiztonsági Tanács egy januári ülésén Donald Trump a Koreai-félszigeten való katonai jelenlét szükségességét kérdőjelezte meg, és megkérdezte, hogy egyáltalán minek áldoznak forrásokat erre a térségre. Mattis azt válaszolta, „azért, hogy megelőzzük a harmadik világháborút”. Miután Trump távozott a megbeszélésről, a könyv szerint Mattis kifejezetten elkeseredettnek tűnt, és azt mondta közeli munkatársainak, hogy az elnök úgy viselkedik, és olyan értelmi szinten van, mint egy ötödikes vagy hatodikos gyerek.

Woodward azt is írja, hogy Mattis a barátai előtt azt is hangoztatta, hogy „a védelmi miniszterek nem mindig választhatják meg az elnököt, akinek dolgoznak”.

Retardált déli gyökér

Keményebben fogalmazott Woodward szerint John F. Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke, aki egy ízben azt mondta az elnökről:

Ez egy idióta. Felesleges bármiről is győzködni. Elszaladt vele a ló. Őrültek házában vagyunk. Fogalmam sincs, mit keresünk itt egyáltalán. Ennél rosszabb munkám még nem volt.

Kelly elődjét, Reince Priebust is nyugtalanította, hogy nem sokat tudott tenni az ellen, hogy Trump zűrzavart okozzon. Ő az elnök hálószobáját, ahol Trump hírcsatornákat nézett és Twitter-bejegyzéseket írt, „az ördög műhelyének” nevezte, a kora reggeleket és a vasárnap estéket pedig, amikor Trump leginkább elszabadult a Twitteren, „a rettegés órájának”.

Azt is írja Woodward, hogy Trump igazi Twitter-művésznek tartotta magát. Amikor a bejegyzések lehetséges terjedelmét felemelték 280 karakterre, azt mondta: „Ez jó dolog, de kicsit sajnálom is, mert én voltam a 140 karakteres bejegyzések Ernest Hemingway-e”.

Priebust egyébként a könyv szerint nem sokba nézte Trump, egy alkalommal azt mondta Porternek, aki kabinettitkárként Priebusnak tartozott beszámolással, hogy ne foglalkozzon a kabinetfőnökkel, „olyan, mint egy kis patkány, csak rohangál körbe”.

Woodward azt írja, hogy kevesen úszták meg a sértegetéseket Trump környezetében, az elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadóját, H. R. McMastert is gyakran kigúnyolta a háta mögött. Kidüllesztette a mellkasát és hangosan vette a levegőt, így parodizálta a nyugdíjas tábornokot, akinek olcsó öltönyeiről azt mondta, úgy néz ki, mint egy sört áruló ügynök.

Jeff Sessions igazságügyi minisztert Porter előtt árulónak nevezte az elnök, mert nem volt hajlandó felügyelni a 2016-os választásba való orosz beavatkozásról szóló vizsgálatot. Akcentusán gúnyolódva „déli gyökérnek” és retardáltnak nevezte Sessionst, aki járási ügyész se lehetne Alabamában.

Felidézi Woodward azt is, hogy Trump, amikor mások mellett a védelmi miniszterrel és Joseph F. Dunford Jr-ral, az egyesített vezérkari főnökség elnökével vacsorázott, kirohanást intézett John McCain ellen. A szenátort az elnök gyávának tartotta, akit apja katonai rangjának köszönhetően engedtek el a vietnami hadifogolytáborból, ahol hátrahagyta társait. Mattis erre kiigazította felettesét: „Nem, elnök úr, szerintem összekeveri a dolgokat.” Ezután elmagyarázta, hogy McCain valójában elutasította, hogy szabadon engedjék a többi foglyul ejtett amerikai előtt, és brutálisan megkínozták a fogságban. „Ó, oké” – válaszolta erre Trump.

Nem fogok itt ülni, és hagyni, hogy idiótának tűnjön

A könyv szerint az elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyészi nyomozás olyan dühöt és paranoiát váltott ki Trumpból, ami sokszor napokra megbénította a Fehér Házat. Az elnök arra panaszkodott, hogy mindenki őt akarja elkapni.

Akkori ügyvédje, John Dowd meg volt győződve arról, hogy az elnök hamis eskü vádjába keveri magát, ha vallomást tesz Robert Mueller különleges ügyésznek. Hogy meggyőzze erről, elpróbálta vele a vallomástételt: kérdésekkel szórta meg Trumpot az orosz beavatkozással kapcsolatos nyomozásról, igyekezett ellentmondásba keverni, amíg az elnök el nem vesztette a fejét.

Dowd és Trump ügyvédi csapatának egy másik tagja, Jay Sekulow márciusban a hivatalában találkozott Muellerrel és helyettesével, James Quarles-szal. Felidézték a különleges ügyésznek, hogy elpróbálták Trumppal a vallomástételt, majd Dowd elmagyarázta, miért nem akarják, hogy az elnök vallomást tegyen.

Nem fogok itt ülni és hagyni, hogy idiótának tűnjön, aztán meg nyilvánosságra kerüljön a leirat, mert Washingtonban minden kiszivárog. Aztán meg majd mindenki azt mondja külföldön, hogy megmondtam, hogy ez egy idióta, mondtam, hogy egy istenverte tökkelütött, minek álljunk szóba ezzel az idiótával?

Mueller erre Woodward szerint azt válaszolta: „John, megértem”.

Ezek után Dowd a könyv szerint azt mondta Trumpnak, hogy két választása van: vagy nem tesz vallomást, vagy rabruhát fognak ráadni. Az elnököt azonban aggasztotta, hogy mit fognak gondolni róla, ha megtagadja a vallomástételt, és arról győzködte ügyvédjét, hogy képes lesz válaszolni az ügyész kérdéseire. „Jó tanú leszek” – mondta Dowdnak, aki azt felelte: „ön nem jó tanú, elnök úr, attól tartok, nem tudok önnek segíteni”. Másnap reggel az ügyvéd felmondott.

Miután napvilágot láttak az előzetes beszámolók a jövő héten megjelenő könyvből, az érintettek azonnal tagadásba kezdtek. Kelly azt mondja, ő nem nevezte idiótának Trumpot, Dowd tagadja, hogy rabruhát emlegetett, Mattis szerint pedig a neki tulajdonított mondatok egy élénk fantázia szüleményei.

Sarah Sanders, a Fehér Ház sajtótitkára közölte: „ez a könyv nem több, mint kitalált történetek gyűjteménye, amelyek nagy része elégedetlen volt alkalmazottaktól származik, akiknek megmondták, hogy rossz színben kell feltüntetni az elnököt”. Majd sietett hozzátenni, hogy „ha nem is mindig szépen, és a sajtó csak ritkán számol be róla, de Trump elnöknek sikerült áttörni a bürokráciát, példátlan sikereket hozott az amerikai népnek, néha szokatlan módszerekkel, de mindig eredményt ér el”.

Kiemelt kép: Win McNamee/Getty Images