Menekültek már szinte nincsenek, de a válságnak így sosem lesz vége

Érdekes kérdés, hogy mikor van vége egy válságnak. A 2008-as gazdasági válsággal kapcsolatban ez a kérdés viszonylag egyszerű volt. Akkor volt vége, amikor az Egyesült Államok, majd Európa gazdaságai újra elkezdtek stabilan növekedni. De hogy lehet megmondani, hogy mikor van vége a menekültválságnak Európában?

Mert ha úgy nézzük, hogy pontosan mennyi ember is érkezik Európába azzal a céllal, hogy menedéket kérjen, akkor biztosan vége van.

A menedékkérelmek száma a válság csúcspontja előtti, 2012-13-as szintre esett vissza. A Politico szerint így néz ki az Európába érkezők száma az elmúlt öt évben:

Az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR adatai szerint az idén 60 ezer menekült érkezett összesen Európába, ami kevesebb mint a fele a tavalyi számnak, és sehol nincs a 2015-ös több mint másfél millióhoz képest. Ráadásul most tartunk az évnek annál az időszakánál, amikor a legtöbben jönnek, hiszen a Földközi-tengert ilyenkor a legbiztonságosabb átszelni.

Ha viszont azt nézzük, hogy vannak-e még politikai rengéshullámai a menekültek érkezésének, akkor azt kell mondanunk, hogy a válságnak még messze nincs vége.

Olaszország az elmúlt hónapokban folyamatosan harcolt az ellen, hogy a Líbiából ócska ladikokon útnak induló menekülteket a tengeren begyűjtő segélyhajók kiköthessenek az olasz partoknál. Legfeljebb abban az esetben tennék ezt lehetővé, ha a hajókon lévő menedékkérőket rögtön szét is osztanák az EU-tagállamok között.

Az új olasz kormányt még alig fél éve választották meg, de a kormánykoalíció kisebbik tagja, a szélsőjobbos Liga olyan lendülettel vetette bele magát a kontinens politikai életébe, hogy mostanra nemcsak Olaszországon belül lett a legélénkébb politikai mozgalom, hanem lassan az egész Európai Unióban.

Ausztriában a szélsőjobb a kormánykoalíció tagja, Németországban pedig a második világháború óta először jutott be a Bundestagba. Svédországban szintén megerősödtek a szélsőjobboldali erők, de ami a legkomolyabb politikai következmény, hogy a centrista jobboldali pártok is elkezdtek tolódni a szélre. Ez történt a bajor Keresztényszociális Unióval, ami majdnem kettészakította az évtizedek óta élő CDU/CSU pártcsaládot. Emiatt nyerhetett Hollandiában Mark Rutte miniszterelnök pártja is, kiszorítva a levegőt Geert Wildersék vitorlájából. Ehhez hasonlóan erősödtek meg a szélsőjobbos pártok Belgiumban és Franciaországban is, ahol egyébként azoknak a centrista, jobboldali kormányoknak az egyike van hatalmon, amelyik nem a szélsőjobb felé húz.

Az új tagállamok gyűlölete

A legdurvább helyzet mégis Közép-Kelet-Európában van. Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon mind bevándorlásellenes erők vannak hatalmon, és Szlovéniában is csak kormányt nem tudtak alakítani, de ehhez mindenki másnak össze kellett fognia.

Az uniós csúcsok nagy része mostanában arról szól, hogyan lehetne kezelni az elsődleges és a másodlagos migrációt (az utóbbi az, amikor egy menekült regisztrál valamelyik uniós tagországban, de továbbmegy egy másikba9, és hogyan tegyenek engedményeket Európa vezetői a szélsőjobbosoknak.

A menekültek nagy része az idén eddig három Európai országba érkezett. Körülbelül 15 ezer ember szállt partra Olaszországban, és 12-12 ezer Spanyolországban és Görögországban. Mégis a közép-európai, nemrég csatlakozott tagállamok a legmenekültellenesebbek az unióban. A júniusi Eurobarométer-felmérés szerint a csehek, a magyarok, a lettek és a szlovákok több mint 80 százaléka negatív érzéseket táplál a bevándorlással kapcsolatban. Annak ellenére, hogy tavaly Magyarországon például 300 menedékkérelmet adtak be összesen, és az országban nemhogy menekültek, de nagyobb számban még Európán kívülről érkezett etnikai kisebbség sincs.

Ez persze részben magyarázható azzal is, hogy a közép-európai országok a szocialista rendszerek szétesése előtt különösen homogén társadalmakban éltek, etnikai kisebbségek és jelentős kulturális különbségek nélkül, ezért a politika sokkal könnyebben alakítja át az idegenekkel szembeni tudatlanságukat gyűlöletté.

Annak, hogy a menekültválság még mindig létező politikai válság, több oka vagy legalábbis feltétele van. Az egyik az, hogy a nagy számban érkező menekültek megmutatták, hol vannak a hibák az Európai Unió politikai mechanizmusaiban. Európa föderalizmus felé hajló vagy csak EU-barátabb vezetői régóta érvelnek amellett, hogy az Európai Uniónak valódi európai politizálásra van szüksége ahhoz, hogy ténylegesen államszövetséggé váljon.

Hát ezt most sikerült elérni. A menekültkérdés épp olyan politikai ügy, amelyet a tagállamok bevándorlásellenes politikai erői fel tudnak használni a belpolitikai harcaikban, de az európai színtéren is.

Az EU így alkalmatlan a politizálásra

Viszont a valódi európai politizálás felerősödéséből kiderült, hogy az Európai Unió struktúrája csak elvben alkalmas a valódi politikai döntéshozatalra. Egyáltalán nem tudnak például mit kezdeni azzal, ha egy tagállam, mint Magyarország, amely az Európai Unió népességének 2 százalékát sem adja ki, egyszerűen megtagadja az együttműködést egy döntésben. A kvótarendszer leginkább Magyarország kitartása miatt bukott meg, mert egyszerűen nem voltunk hajlandók végrehajtani a bírósági ítéleteket, inkább felhasználtunk őket a belpolitikai harcokban.

A legutóbbi migrációs csúcson az is kiderült, hogy az Európai Unió vezetői csak akkor képesek valamilyen megegyezésre jutni, ha konkrétan a politikai túlélésük múlik rajta. Itt az új olasz kormány és a bajor CSU ellenállása kényszerítette rá Angela Merkelt arra, hogy lépjen valamit előre az unió menekültpolitikájával kapcsolatban.

De az így kikényszerített döntések faék egyszerűségű dolgok lesznek. Merkel kétoldalú együttműködésekben kezdett el megegyezni arról, hogy vissza lehessen küldeni abba az országba a menekülteket, ahol eredetileg befogadták őket. Ezt Spanyolországgal sikerült kibulizni, de Olaszországgal nem fog menni. Sikerült még olyan táborokban megállapodni, ahol gyorsan le tudják rendezni a menekültek státuszát, és ha nem kapják meg a menedékjogot, elküldeni őket. Ezek eseti dolgok, nem átfogó, egész unióra kiterjedő reformok, ezek kidolgozását ugyanis ellehetetleníti az EU bonyolult törvényhozási folyamata és néhány renitens tagállam tiltakozása.

Amíg jól megy

Segíti a menekültválság további fenntartását az is, hogy az Európai Unióban konjunktúra van, szinte minden tagállamban jelentős a gazdasági növekedés, még akkor is, ha a gazdaságok struktúrája nem hibátlan. Amíg pénzbőség van Európában, senki nem fog gazdasági problémákkal foglalkozni, ezért a politikai energiákat leköthetik a képzelt vagy felnagyított ellenségek. Ezzel az a probléma, hogy a gazdaság ciklikusan működik, és amikor a válság közepén leszünk, ismét kénytelenek leszünk szembenézni a tagországok gazdasági problémáival.

A harmadik legfontosabb ok pedig, ami lehetővé teszi, hogy a menekültválság akkor se érjen véget, ha menekültek már nem jönnek, hogy ma Európában csak a bevándorlásellenes pártoknak van mondandója.

Néhány kivételtől eltekintve, mint Macron, Merkel vagy a majdnem libertariánus osztrák kancellár, az amúgy nem éppen menekültbarát Kurz, szinte csak az az üzenet létezik, amelyet a bevándorlásellenes pártok adnak át. Pedig messze nem ez az egyetlen politikai téma, amivel foglalkozni lehetne. De az a liberális történet, ami több Európai Unió és nagyobb szabadság, valamint nyitott határok mellett érvelt, elvesztette a lendületét.

Az UNHCR adatai szerint a világon jelenleg 60 millió lakhelyelhagyó él, ebből több, mint 25 millióan menekültek. Irán, Törökország, Jordánia és Libanon viselik ennek a tehernek a nagy részét.

• Jordániában az ezer állampolgárra jutó menekültek száma 89.
• Ha azzal számolunk, hogy az 500 milliós Európába idén összesen százezer ember érkezik (körülbelül ennyi a reális szám), az egyetlen menekültet jelent minden ötezer európaira.

Az Európai Unió már a válság előtt is jelentős összegeket költött határvédelemre. Ahogy az unión belüli határok megnyíltak, úgy lettek egyre keményebbek a külső határok. Az EU már a menekültválság előtt, 2007 és 2013 között kétmilliárd eurót költött a határ fejlesztésére, kerítésekre és megfigyelésre. Ezalatt az időszak alatt 700 millió eurót költöttek a menekültek ellátására.

Az, hogy az EU a határvédelemre, és nem a migráció kezelésére költötte a pénzt, felnagyította azokat a problémákat, amelyeket meg akartak vele oldani. A legális migrációs útvonalak lezárásával arra kényszerítették a migránsokat, hogy illegális, és gyakran veszélyes útvonalakon jussanak el az EU-ba, amelynek nem csak emberéletekben mérhető következménye van, de politikai kommunikációban is. Az illegális útvonalon, tömeges, nem kezelt migráció sokkolta az európa közvéleményt, miközben utólag tökéletesen látszik, hogy maga a teher, amit hárommillió bevándorló jelentett a kontinensnek, nem feszítette szét az EU teljesítőképességét.

Az, hogy erre a problémára továbbra sem születik megoldás, azt jelenti, hogy ugyanez a válság éled majd újra akkor, ha ismét nagyobb mennyiségű ember indul meg Európa felé. Márpedig erre van esély, mert a migráció okait nem sikerült megszüntetni. Továbbra is lesznek háborúk, és a közel-keleti helyzet sem stabilabb, mint eddig volt, sőt, egy Irán elleni konfliktus sokkal komolyabb veszélyeket hordoz, mint a szír polgárháború, hogy a környezeti és demográfiai okokról ne is beszéljünk.

És Európa vonzereje sem veszített, még a lezárt határokkal együtt sem. Azért is nehéz elválasztani a gazdasági migrációt a háború elől menekülőkkel, mert mindkét csoport el fog gondolkozni azon, hol tudja a lehető legjobb életet élni. És 2018-ban a lehető legjobb élet nem Törökországban, Iránban, Szaúd-Arábiában vagy Oroszországban van, hanem az Európai Unió határain belül.

Kiemelt kép: Segesvári Csaba / AFP