Nagyvilág

Fejvadász, kutyaevő bennszülöttek szórakoztatták az amerikai polgárokat

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 07. 29. 17:00

Élete kalandjára indult az a félszáz filippínó férfi és nő, akik egy üzletember megbízásából érkeztek az Egyesült Államokba a múlt század elején. A nyugati embereknek tartott bemutatóikkal a családjaik jövőjét akarták biztosítani, ehelyett kizsákmányolásban és megaláztatásban volt részük.

Elképesztő izgalom kerítette hatalmába az amerikaiakat 1905-ben, amikor hírét vették annak, hogy a New York-i Coney Island egyik vurstlijában igazi, Fülöp-szigeteki „vadembereket” lehet majd látni, akik levágják az ellenségeik fejét. Borzalommal vegyes érdeklődéssel várta a nagyközönség, hogy testközelből ismerkedjenek meg az igorot néppel, miközben fogalmuk sem volt arról, hogy ezek az emberek milyen körülmények között kerültek a dél-kelet ázsiai dzsungelből a felhőkarcolók körébe.

Ahogy az Claire Prentice 2014-ben megjelent könyvéből kiderül,

a következő másfél évben az igorotok a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy rossz emberben bíztak meg és végül az amerikai kormány közbenjárására volt szükség, hogy hazatérhessenek.

Fotó: Library of Congress

Aranytojást tojó tyúkok a dzsungelből

Az eredetileg orvosként dolgozó és a spanyol-amerikai háborúban katonaként is szolgáló Truman Knight Hunt számára nem volt ismeretlen a Fülöp-szigetek. Évekig élt és dolgozott a dzsungelben, rendszeresen találkozott bennszülöttekkel, többek között az igorot törzs tagjaival. Ők leginkább azért keltették fel az érdeklődését, mert a nyugati ember számára érdekes, de leginkább hátborzongató szokásokat tartottak:

az ellenségeik fejét levágták és rendszeresen ettek kutyahúst.

Huntnak, aki jobban szerette a pénzt, mint az orvosi hivatását, az az ötlete támadt, hogy egy csoport igorotot elvisz Amerikába és bemutatja őket az 1904-es St. Louis-i világkiállításon. Mivel az USA akkoriban megszállás alatt tartotta a Fülöp-szigeteket, az utaztatáshoz az amerikai kormány engedélyére is szüksége volt. Ennek megszerzéséhez nagy segítséget jelentett, hogy Hunt egy időben az igorot törzsnek otthont adó Bontoc tartomány alkormányzója is volt.

Az igorot csapat zajos sikert aratott St. Louisban, ezért Hunt úgy döntött, hogy a következő évben újabb csapatot utaztat az Egyesült Államokba, jóval nagyobb létszámban és hosszabb időre.

Az üzletember azzal kecsegtette a törzs általa kiválasztott tagjait, hogy olyan jó pénzt tudnak majd keresni a bemutatókkal, amire otthon esélyük sem lenne. Azt ígérte, hogy fejenként havi 15 dollárt fognak kapni – ez mai értékre átszámítva körülbelül 115 ezer forint. A megállapodás szerint megtarthatták azt a pénzt is, amely a különféle, saját készítésű ajándéktárgyak, például karkötők, szövetek eladásából származott. Tekintve, hogy ezeken kívül az utazási költséget, illetve az ellátást is Hunt állta a jegyeladásokból származó bevételből, ez valóban nem tűnt rossz üzletnek.

Fotó: Library of Congress

Vattacukor és kutyahús

Az 1900-as évek elején nem volt szokatlan dolog, hogy embereket „állítottak ki” állatkertekben és vidámparkokban.

Magyarországon is volt erre példa, az Urbanlegends.hu hosszabb cikket szentelt annak, hogy az 1896-os millecentenáriumi ünnepségek keretében létrehoztak egy afrikai falut az állatkertben, ahol mintegy 250 férfit, nőt és gyereket lehetett megnézni nyitvatartási időben.

Az efféle utazásokat szervezők azzal védekeztek, hogy a bemutatóknak tanítási célja van, és így olyan nyugatiak is láthatnak másféle életmódot élő embereket, akiknek egyébként soha nem futná afrikai vagy ázsiai útra. A bírálók szerint azonban ez csak egy újabb módja volt annak, hogy az imperialista fehér ember kizsákmányolja a már egyébként is leigázott népeket, és semmiben sem különbözik a rabszolga-kereskedelemtől.

Az igorotok megbíztak showmanben, aki megnyerő személyiségének köszönhetően rendre elérte, amit akart. Ráadásul az 1905-ben útnak indult csapatban két olyan tag is volt, aki 1904-ben ott volt St. Louisban és tudta, nagyjából mire számíthatnak. Az egyikük a 21 éves Julio Balinag volt, aki Hunt tolmácsaként dolgozott és csak nyugati ruhát viselt. Ő volt az összekötő a törzs és Hunt között – ez a későbbiekben feszültség forrása is lett.

Ahhoz, hogy tényleg annyi pénzt hozzon a bemutató, mint amennyit Truman Hunt remélt az üzlettől, olyan helyre volt szükség, ahova nagyon sok ember jár. A legalkalmasabbnak a New Yorkban található, vidámparkokkal és éttermekkel teletűzdelt Coney Island bizonyult. Hunt sikeresen megállapodott a Luna Park nevű hely két tulajdonosával, hogy ott építik fel az igorotok mintafaluját. A törzs tagjai a saját maguk által készített kunyhókban fognak lakni, az életük a látogatók szeme láttára zajlik, és naponta több különleges bemutatót tartanak, az egyik során az igorotok leölnek és megesznek egy kutyát.

Úgy tervezték, hogy özönleni fognak a nézők, dőlni fog a pénz és mindenki nyerni fog az üzlettel. Ebből az első kettő be is jött, az amerikaiak imádták a igorotokat, a harmadik azonban korántsem.

Hunt igazi arca

A kaland már az elején nehézkesen indult. A csapat Manilából Hongkongba, onnan pedig Seattle-be utazott hajóval. Az út három hétig tartott, az igorotokat a minden kényelmet nélkülöző harmadosztályon szállásolták el. Még wc-jük sem volt, kénytelenek voltak egy vödröt használni.

Az Egyesült Államokba való megérkezés után nem sokkal tragédia történt, amikor tüdőgyulladásban meghalt a csapat legidősebb tagja. Az igorotok hagyományos szertartás keretében szerették volna őt eltemetni, erre azonban nem volt mód. Náluk ugyanis a halottat odaültetik a kunyhója ajtajába egy székre és napokig látogatják, mellette esznek, beszélgetnek.

A bomlás miatt keletkező szagokat gyertyákkal és virágokkal igyekeznek elfedni, és a holttestet csak napokkal később temetik el. Huntnak sikerült meggyőznie a filippínókat, hogy az USA-ban ez túl nagy botrányt kavarna, de azt megígérte, hogy az elhunyt férfi testét bebalzsamoztatja és hajóval hazaküldi.

Miután a csapat megérkezett Coney Islandre, egy ideig minden rendben ment. Az igorotoknak a keleti partra tartó vonatút alatt ugyan nyugati ruhát kellett viselniük, de a Luna Parkban található új otthonukban már újra a számukra kényelmes ágyékkötőt hordhatták.

A mintafalu azonban messze volt a természetes környezettől: a házakat a hagyományos mintától eltérően kellett felépíteniük, hogy látványosabbak legyenek, nem voltak növények, azonban gyakran volt sár, és az igorotok sem foglalkozhattak azzal, amivel egyébként otthon szoktak. A törzs híres volt arról, hogy a dzsungelben is fejlett mezőgazdálkodást folytattak, például rizst termesztettek, kutyát pedig a hiedelemmel ellentétben csak nagyon ritkán, az igazán fontos ünnepek alatt ettek, és azt is csak a férfiak.

Fotó: Library of Congress

Coney Islanden ehhez képest minden nap fel kellett áldozniuk egy kutyát, amellyel nem csak az állatvédők rosszallását vívták ki, de az igorotok is arra panaszkodtak, hogy nem elég változatos az étrendjük, sokkal több húst kell enniük, mint amihez hozzászoktak.

Julio igyekezett közvetíteni a panaszokat Huntnak, ő meg is ígérte, hogy lesz változás, de nem lett. A kevesebb kutyaevés ugyanis kevesebb pénzt jelentett, az állatvédők által keltett indulatok pedig csak még nagyobb hírnevet csaptak az attrakciónak.

A vidámparkban minden attrakcióra külön kellett fizetni, így Hunt közvetlenül kapta meg a bevételt, amelyből persze jutott a park tulajdonosainak is. A férfi úgy állapodott meg a törzs tagjaival, hogy ő összegyűjti a pénzüket és majd segít abban, hogy az eljusson az otthonmaradt családtagokhoz is.

Az igorotoknak további problémát jelentett a bezártság. A természethez szokott nép nehezen viselte, hogy nem járhatják egész nap a dzsungelt, hanem egy kis helyre vannak bezárva. Még azt sem engedték meg nekik, hogy a Luna Park többi látványosságát megtekintsék. Napközben bemutatót kellett tartani, azt követően pedig egy éjjeli őr vigyázott rájuk. Az életük unalmas lett és kiszámítható, de azzal bíztatták magukat, hogy az egy év leteltével sok pénzzel térhetnek haza a hegyek közé.

Az igazi megpróbáltatások akkor kezdődtek, amikor a csapat a szezon befejeztével, nyár végén elhagyta Coney Islandet. Az igorotok szerződése 1906 tavaszán járt le, de Hunt addig a lehető legtöbb pénzt akarta keresni, így a déli államok felé vette az irányt, ahol télen kellemesebb az idő, könnyebb utazni.

A minta mindenhol ugyanaz volt – „falu” felépítése, beköltözés, bemutatók megtartása – de a tartózkodási idő alig pár hétre rövidült, így mire felhúzták a hagyományos törzsi kunyhókra alig hasonlító házaikat, már bonthatták is le azokat. Egy idő után meg kellett elégedniük sáros, vizes földre állított vászonsátrakkal.

Ráadásul két helyszín között gyakori volt az üresjárat, ilyenkor a meggazdagodott Hunt az igorotokat lepukkant házakban szállásolta el, ahonnan szintén nem volt kijárás, míg ő mindig az adott város legelegánsabb szállodájában töltötte az időt.

Fotó: Library of Congress

Fogócska

A feszültség folyamatosan nőtt a törzs tagjai és a menedzser között, az előbbiek igyekeztek elrejteni az ajándéktárgyakból befolyt pénzüket Hunt elől, de nem jártak sikerrel. A szökés nem nagyon volt opció egy olyan országban, amelynek nem beszélték a nyelvét, egyszer azért mégis megpróbálkoztak vele: Memphis városában hárman kijátszották az éjjeli őrt, kiszöktek és a rendőrségre futottak, hogy segítséget kérjenek. Ám csakhamar megjelent Hunt is, aki az igorotokkal ellentétben kiválóan beszélt angolul és elmondta, hogy csak annyi történt, hogy bennszülöttek azt hiszik, hogy egy nemrég elhunyt társuk szellemét látták és ijedtükben megszöktek. A rendőrség elhitte Hunt állításait.

A bukást végül a konkurencia és az amerikai kormány közös munkája hozta el.

Nem Hunt volt ugyanis az egyetlen, aki ebben az időszakban igorot-bemutatókat tartott az USA-ban. Richard Schneidewind szintén toborzott egy csapatot, ám Hunttal ellentétben az ő „beosztottai” tágas, növényekkel berendezett terekben építhették fel a házakat, nem volt kötelező minden nap kutyát enniük és rendes fizetést is kaptak. Schneidewind és egyik üzlettársa levelet írt az egyik kormányhivatalnak, hogy Hunt embertelen körülmények között tartja a csapat 18 tagját Chicagóban – a többieket kölcsönadta más utazó cirkusznak. Valószínűleg Schneidewindék biztatására egy ismeretlen személy azzal vádolta Huntot, hogy visszatartja az igorotok pénzét, végül a kormány Frederick Barker ügynököt bízta meg a nyomozással.

Az USA-n és Kanadán keresztül zajló hajtóvadászat kezdődött Hunt után, aki úgy tűnt, hogy egy lépéssel mindig a kormány előtt jár. Az ügybe bekapcsolódott a világhírű Pinkerton magánnyomozói iroda és Else Hunt, aki azt állította, hogy Hunt bigámista, és úgy vette el harmadik feleségét, Sallie-t, hogy nem vált el Elsétől. Később kiderült, hogy a nőnek igaza volt.

Fotó: Library of Congress

Karma

A férfit végül 1906 októberében tartóztatták le Memphisben és 18 hónap kényszermunkára ítélték, amiért meglopta az igorotokat – csak Juliótól mai értéken számítva 3 millió forintot vett el egy összetűzés alkalmával. A szerencse azonban megint Hunt mellé állt: a kapcsolatainak köszönhetően kiharcolták a perújrafelvételt és másodszorra az esküdtszék ejtette az ellene felhozott vádakat.

Barker ügynök tombolt dühében és az igorotok sem kapták vissza a pénzüket, de végre hazatérhettek, az amerikai kormány költségén. A vizsgálat során kiderült az is, hogy Hunt az ígéretével ellentétben nem küldte haza a turné során elhunyt két igorot holttestét. Társaik nem akarták megbolygatni a holtakat, így azokat végül Amerikában helyezték örök nyugalomra.

A sorstól azért Truman Hunt is megkapta a maga büntetését: az újabb gyors meggazdagodás reményében 1908-ban minden pénzét egy oklahomai olajmezőbe fektette, amibe csúfosan belebukott.

Sallie-vel öt gyerekük született, ám négyen kisgyerekként meghaltak, az ötödiket, Leót pedig egész életére megnyomorította a gyermekbénulás. A család koldusszegényen éltt, Truman Hunt egészsége pedig folyamatosan romlott, míg végül 1916 februárban, 50 éves korában meghalt.

Schneidewind tovább folytatta az igorot-bemutatókat, ám az egyik, egy európai körút ugyancsak tragikus következményekkel járt. Az 1911-ben kezdett túra 1913-ra már súlyos anyagi gondokkal küzdött, a csoport kilenc tagja, köztük öt gyerek meghalt. (Egyikük, Timicheg emlékére a belgiumi Gentben egy alagútat is elneveztek.) Ismét az amerikai kormánynak kellett közbelépni és hazaszállíttatni a szerencsétlenül járt igorotokat.

További egy év kellett azonban ahhoz, hogy a Fülöp-szigeteki törvényhozás leállítsa ezt a megalázó gyakorlatot és megtiltsa a bennszülött törzsek külföldi bemutatókra utaztatását.

Kiemelt kép:Library of Congress

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.