Nagyvilág

A szemünk előtt csavarodik be Elon Musk

Elon Musk némi túlzással önmagát semmisítette meg, amikor pedofilnak nevezte a barlangban rekedt thaiföldi gyerekeket kimentő egyik brit búvártVernon Unswortht. 

Az ügy előzménye, hogy a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója a mentőakciót megelőzően felajánlotta, hogy egy miniatűr tengeralattjárót bocsát az önkéntesek rendelkezésére, hogy egyszerűsítse a bajba jutott fiatalok kiszabadítását. A szerkezetet el is szállították Thaiföldre, de végül nem vetették be.

Sokan, köztük Unsworth is azt állította, hogy az egész csak egy PR-fogás volt a milliárdos üzletembertől, aki erre úgy felháborodott, hogy a Twitteren lepedofilozta a búvárt, majd nem sokkal később leszedte az oldalról a bejegyzést, csakhogy az internet nem felejt, a posztot addigra többen lementették.

Az Elon Musk amerikai nagyvállalkozó Twitter-üzenetében szereplő videofelvételen látható parányi, gyermek méretű tengeralattjáró, a kaliforniai Pacific Palisades egyik középiskolájának medencéjében
(Fotó:Elon Musk Twitter-oldala/AP/MTI)

Bár Musk az utóbbi időben egyre többször kel ki magából, ilyen durva megnyilvánulása még nem volt, és ha így folytatja, azzal a súlyos anyagi gondokkal küzdő Teslának tehet oda.

Az elmúlt két hónap kiborulásai

  • Musk május elején egy konferenciahíváson félbeszakított egy beszélgetést egy elemző és Deepak Ahuja, a Tesla pénzügyi vezetője között, amikor a kiadásokról beszélgettek. Az elemző kérdését ostobának nevezte, mert arra állítólag már korábban válaszolt egy hírlevélben.
  • Néhány héttel később bejelentette, hogy létrehoz egy weblapot, amin az újságírók, szerkesztők és cikkek hitelességét lehet majd ellenőrizni. Az oldal ugyanúgy a Pravda nevet kapná, mint ahogy anno a szovjet kommunista párt központi bizottságának hivatalos lapját is nevezték, a riportereket pedig egy szavazásos rendszer alapján rangsorolnák. Az ötlet azután pattant ki a fejéből, hogy több újság címlapján is megjelentek a Tesla kiadásaival és biztonsági előírásaival kapcsolatos negatív hírek.
  • Időközben kiderült, hogy közel 39 ezer dollárt adományozott a republikánusokat támogató Protect the House nevű politikai csoportnak. Ez azért volt meglepő döntés, mert a republikánus párt hagyományosan nem hisz a klímaváltozásban, ami viszont ellentmond Musk személyes meggyőződésének. Az üzletember a Twitteren azzal védekezett, hogy így könnyebben meghallgatják majd őt olyan ügyekben, amik rosszul érintik az emberiséget.
  • Július elején élesen bírálta a Reuterset, amiért könyörtelen, lejárató hangvételű cikkeket közölnek a Tesláról, amelyek félrevezetik az embereket. És itt nem állt meg, később a CNBC nevű televízióba állt bele, és azt kérdezte a hallgatóktól, tudják-e, milyen haloványak a műsoraik nézettségi adatai.

A Szilícium-völgy Donald Trumpja

Mostanra kiderült, hogy Musk nem tudja megfogadni a saját tanácsát sem. Néhány hete a Bloombergnek adott interjújában arról beszélt, hogy a jövőben kevesebbet fog foglalkozni a becsmérlőivel a Twitteren.

Rossz volt a feltételezésem, hogy attól, mert valaki a Twitteren van és belém köt, szabad a kritizálás. Ez az én hibám és ki fogom javítani.

Ez nemhogy nem sikerült, de az eddigi legkellemetlenebb és legszükségtelenebb támadást intézte egy búvár ellen, aki az életét kockáztatta a gyerekekért. Emiatt pedig sokan Donald Trump amerikai elnökkel állítják őt párhuzamba, aki rendszeresen a közösségi médiában rendez ámokfutást.

Elon Musk a Trump Towerben találkozott az akkor megválasztott Donald Trumppal 2017-ben
(Fotó: Drew Angerer/Getty Images)

Muskot ebben a történetben az bosszantotta fel, hogy haszontalannak találták a találmányukat, ő pedig ki nem állhat veszteni. Hiába mondtak neki nemet, a sztori részese akart lenni, és az igazát megpróbálta a legerősebb fegyverével bebizonyítani: a marketinggel. Ettől a ponttól pedig hiába mondja a brit búvár, hogy alkalmatlan volt a mentésre a tengeralattjáró, Musknak megvan az a Trump-szerű képessége, hogy elhitesse abszurd ígéreteit is az emberekkel.

Elég ránézni bármelyik tweetjére, a felhasználók folyamatosan azért hálálkodnak neki, hogy megpróbálja jobbá tenni a világot, és még a leghétköznapibb és legirrelevánsabb posztoknál is kisebb örömünnep tör ki a közösségi oldalán.

A milliárdos üzletember egyfolytában szeretne kilépni Steve Jobs, az Apple társalapítójának árnyékából, de most nagyon rossz irányba tett egy lépést és az utóbbi hónapokban egyre zavarodottabban viselkedik.

A Tesla csődközelben

Bennfentesek szerint a Tesla kötvényeit a szakma szemétnek tekinti, miközben Musk a 22 millió követőjének olyan ígéreteket tesz, amelyek nagy része nem teljesül. A cég részvényei egy hónap alatt 16 százalékot zuhantak, a Tesla piaci értéke pedig dollármilliárdokat esett egy olyan időszakban, amikor még mindig a befektetők pénzétől és bizalmától függ a fenntartása.

A cég másfél évtizedes története során alig akad olyan év, amikor profitot tudtak volna termelni: csak tavaly kétmilliárd dolláros veszteséget halmoztak fel. A Bloomberg számításai szerint a Tesla percenként 7430 dollárt éget el, miközben a Model 3 gyártása romokban hever. Az autóra 400 ezer ember tett le ezer dolláros foglalót, a vállalat vagyona most körülbelül ebből áll.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bemutatja az amerikai cég elektromos meghajtású kétüléses sportkabrioletjét, a Tesla Roadstert
Fotó: Tesla / MTI

Hiába vállalta Musk, hogy megoldja a klímaváltozást, hogy városokat épít a Marson és kiküszöböli Los Angeles forgalmi problémáit, jelenleg maximum azon fájhat a feje, hogyan menti meg a cégét és őrzi meg 37 ezer alkalmazottja munkáját.

Elemzők szerint a zseni ezúttal átlépett egy határt, a pedofilozásnál soha semmi nem ártott még jobban a brandnek. Musk akkor lenne a legokosabb, ha ország-világ előtt bocsánatot kérne a sértett féltől. Amerika imádja a drámai sztorikat és a padlóról történő felállásokat, amivel újra elnyerhetné a befektetői bizalmát.

Arra egyébként lenne lehetőség, hogy leváltsák őt a Tesla vezérigazgatói posztjáról, de akkora támogatást élvez, hogy ez biztosan nem történik meg.

Így osztja be az idejét napjaink egyik legsikeresebb embere
Az immár 47 éves Elon Musk két céget vezet teljes időben, itt a trükk, hogyan.

Kiemelt kép: Joshua Lott/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik