Nagyvilág

Trump jó úton halad, hogy megússza az elnökségét fenyegető legnagyobb veszélyt

Miközben Donald Trump amerikai elnök éppen azzal szerepel a hírekben, hogy összeveszik az Egyesült Államok régi szövetségeseivel, valamint diktátorokkal haverkodik, a háttérben szép csendben ott ólálkodik az elnökségét fenyegető legnagyobb veszély. Robert Mueller különleges ügyész nyomozása.

Sokan várják, leginkább a baloldalon, hogy a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló egykori FBI-igazgató véget vet Trump elnökségének. Leginkább azzal, hogy vádat emel ellene, vagy olyan bűncselekményeket derít fel, ami alapján a kongresszus kénytelen lesz eltávolítani a hivatalából egy impeachment-eljárással.

A reménykedők azonban lehet, hogy csalódni fognak. Trump ugyanis megtalálhatta az ellenszert, amivel megakadályozhatja, hogy szégyenkezve kelljen távoznia a Fehér Házból, mint az első amerikai elnök, akit eltávolítottak pozíciójából. És mindezt egy olyan stratégiának köszönheti, amivel Bill Clinton is kivédte az ellen évig tartó különleges ügyészi vizsgálatot.

Robert Mueller egy meghallgatás után
Fotó: Alex Wong/Getty Images

A politikai PR mindenek felett

Trump számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy milyen fenyegetést jelent rá Robert Mueller, miután az FBI köztiszteletben álló egykori igazgatóját tavaly májusban kinevezték különleges ügyésznek. A problémát először még a Trump-kampány orosz kapcsolatait is vizsgáló jogász kirúgásával próbálta meg megoldani. Erről a politikai öngyilkossággal felérő lépésről tanácsadóinak végül sikerült őt lebeszélniük.

A legnagyobb hülyeség, amit Trump tehet
Kétségbeesetten próbálják megértetni párttársai az amerikai elnökkel, milyen őrültség lenne kirúgnia az ellene vizsgálódó különleges ügyészt.

Az elnök és főleg jogászai ekkor még inkább az együttműködésben látták a legjobb megoldást. Az ellenfeleit mindig nagy lelkesedéssel támadó Trump feltűnően kerülte, hogy bármikor is a nevén említse Muellert. Jogászai tanácsára sosem ment neki személyesen, és egy Twitter-üzenetében sem jelent meg az ügyész neve. Közben pedig mindenben segítették Mueller munkáját. Átadták neki minden iratot és dokumentumot, amit kért, és biztosították, hogy kihallgathasson mindenkit, akit szeretne.

Abban bíztak, hogy ezzel megkönnyítik Mueller munkáját, aki így a lehető leggyorsabban megállapítja, hogy Trump nem követett el semmilyen bűncselekményt, nem játszott össze az oroszokkal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az elnökválasztás megnyerésére. Ez tavaly év vége fele kezdett megváltozni, ahogyan Mueller nyomozása egyre csak szélesedett, és egyre több és több Trump-közeli ember vallotta bűnösnek magát.

Miközben a jogászok még mindig az együttműködésre helyezték a hangsúlyt, Trump és szövetségesei a médiában már elkezdték támadni Mueller nyomozását, ahogy a különleges ügyész egyre közelebb és közelebb jutott az elnök belső köréhez tartozó emberekhez. És ez az elkövetkező hónapokban csak egyre fokozódott. Májusra pedig már teljesen nyilvánvaló vált ez az agresszív hozzáállás lett fő stratégiájuk. És az is, hogy működhet.

Fotó: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images; Win McNamee/Getty Images

Clinton kottájából játszik

Trump jogászcsapatából tavasszal távoztak az együttműködést pártoló ügyvédek. Helyükre érkezett Emmett T. Flood, aki Bill Clintont is védte az ellene indított impeachment eljárás alatt, valamint a visszafogottságot nem nagyon ismerő volt New York-i polgármester, és egykori ügyész, Rudy Giuliani. És velük együtt érkezett az új stratégia. Ugyanaz, ami Clintont is megmentette attól, hogy távoznia keljen a Fehér Házból.

Ezt a stratégiát jól összefoglalja egy 1998-as New York Times cikk címe, abból az időből, amikor Clinton küzdött a Kenneth Starr különleges ügyész vezette nyomozás ellen.

„Az elnök tanácsadói kiszélesítik a támadásokat Starr ellen; vizsgálatot követelnek a szivárogtatások ügyében; az ügyészt korruptként írják le és azzal vádolják, hogy boszorkányüldözést folytat”.

Csak Starr nevét kellene kicserélni, és a cím most, húsz évvel később is tökéletesen megállná a helyét.

Trumpék nem titkoltan arra játszanak, hogy a híresen szabálykövető, az előírásokat már-már vallásosan betartó Mueller követni fogja az igazságügyi minisztérium jogértelmezését, ami szerint nem lehet vádat emelni hivatalban lévő elnök ellen.

Kenneth Starr
Fotó: Don Kelsen/Los Angeles Times via Getty Images
Trump már a különleges ügyész célkeresztjében van, de nem tudni, kilőheti-e
Sokan várják, hogy nemsokára vádat emel Donald Trump ellen az őt vizsgáló különleges ügyész.. Ám egy gond mutatkozik: senki sem tudja, ezt egyáltalán meg lehet-e tenni.

Mueller így csak egy jelentést fog készíteni, amit aztán átadnak a kongresszusnak, ahol az alapján megindíthatják Trump ellen a közjogi felelősségre vonást, az impeachmentet, ami az elnök hatalomból való eltávolításával érhet véget.

Ez viszont alapvetően politikai és nem jogi eljárás:

  • Az impeachement megindításához a képviselők többségi szavazatára van szükség.
  • Majd a szenátus tagjai kétharmados szavazással döntenek arról, hogy az eléjük tárt bűnök elegendőek-e az államfő elmozdítására hivatalából.
  • Ehhez pedig a republikánus politikusok szavazataira is szükség van.
  • Az viszont erősen kétséges, hogy a republikánus szenátorok és képviselők ezt meg merik tenni.
  • Azzal ugyanis kiváltanák szavazóik haragját.

Trumpék pontosan erre építik stratégiájukat. Maga az elnök már egy éve sulykolja a republikánus szavazókba, hogy az egész nyomozás egy teljesen alaptalan politikai támadás, a washingtoni elit ellene irányuló összeesküvése, amivel el akarják távolítani a hatalomból. Mostanra pedig ez lett stratégiájuk központi eleme.

És ezt nem is titkolják. Maga Giuliani is elismerte a CNN-nek adott egyik interjújában, amelyben kijelentette: stratégiájuk a közvélemény befolyásolására irányul. El kell hitetniük a szavazókkal, hogy az egész nyomozást alaptalanul indították, az semmi más, mint „boszorkányüldözés”, és közben mindent megtesznek a vizsgálatot végző emberek hitelességének lejáratására.

Trump leginkább a Twitter-oldalán üti a vasat. „A Mueller vizsgálatnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie”, mert „nem volt bűncselekmény és összejátszás” az oroszokkal – írta még márciusban. Majd azon értetlenkedett, hogy „miért van a Mueller-csapatban 13 kőkemény demokrata, és zéró republikánus” (Mueller egyébként republikánus), kijelentve újra, hogy ez az egész egy „totális boszorkányüldözés, súlyos összeférhetetlenséggel”.

Ugyanezt az üzenetet közvetítik Trump szövetségesei is a médiában, főleg a Fox News-on. Legnagyobb rajongója, Sean Hannity például népszerű műsorában az elmúlt egy évben adásideje nagy részét arra szánta, hogy Mueller nyomozását kritizálja. Ugyanazokkal az érvekkel, mint Trump.

És ennek meg is lett az eredménye. A közvélemény-kutatások jól mutatják, hogy Trumpék stratégiája gyönyörűen működik – pont úgy, ahogy Clinton esetében is működött.

A Politico/Morning Consult héten nyilvánosságra hozott felmérésének eredményei szerint soha nem volt olyan rossz Mueller megítélése, mint most. Különösen a Trumpék számára legfontosabb csoportban: a republikánus szavazók között.

A közvélemény-kutatás szerint a republikánus szavazók 53 százaléka van rossz véleménnyel a különleges ügyészről, ami 26 pontos emelkedés tavaly júliushoz képest, amikor még csak 27 százalék mondta ezt. De nem csak a republikánusokra hatott Trump és szövetségeseinek retorikája. A demokraták 24 százaléka és a függetlenek 33 százaléka van rossz véleménnyel Muellerről, ami a legmagasabb szám tavaly nyár óta.

És, ha ehhez még hozzávesszük a PBS NewsHour/NPR/Marist egy április közvélemény-kutatását, akkor jól látható, hogy mit kockáztatnak azok a republikánus politikusok, akik megszavaznák az  impechmentet Trump ellen. A felmérés adatai szerint a republikánusok 84 százaléka közölte, hogy nem szavazna olyan kongresszusi jelöltre, aki impeachmentet indítana az elnök ellen.

Robert Mueller azonban még okozhat meglepetést, és keresztbe húzhatja Trumpék számítását. Leginkább azzal, hogy úgy dönt, példa nélküli lépésként mégiscsak vádat emel a hivatalban lévő amerikai elnök ellen.

Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik