Nagyvilág

„Meglepetés” – kiáltotta a diák, mielőtt nekiállt lemészárolni iskolatársait

Két nap – tizenegy halott.

„Meglepetés” – ezt kiáltotta Dimitrios Pagourtzis, mielőtt tüzet nyitott a texasi Santa Fe Középiskolában. A tizenhét éves támadó kilenc diákot és egy tanárt ölt meg a támadás során.

Pagourtzis beismerte tettét, és azt is elmondta a nyomozóknak, hogy

azokra a tanulókra nem lőtt, akiket kedvel, mert szerette volna, ha maradnak, akik elmesélik a történetét.

Két nap – tizenegy halott

Időközben újabb amerikai iskolánál történt lövöldözés: péntek este Georgia államban nyitottak tüzet egy intézménynél; egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült.

A Clayton megyei rendőrség tájékoztatása szerint a lövöldözés a Mount Zion nevű gimnázium parkolójában történt, de sem az elkövető, sem az áldozatok nem oda jártak. A gyanúsított és a meggyilkolt, illetve sérült áldozat is a szomszédos Perry Oktatási Központ évzáróján vett részt, amely inkább szakiskolának tekinthető. A hatóságok úgy tudják, hogy a lövések azt követően dördültek el, hogy a gyanúsított és áldozatai összeszólalkoztak.

A legfrissebb információk szerint a lövöldözés áldozata egy nő, akit többször mellkason lőttek.

A texasi Santa Fében, Houstontól mintegy 50 kilométerre pénteken 10 embert lőtt agyon egy 17 éves diák, tíz másikat pedig megsebesített. A gyanúsított robbanószerkezeteket is elhelyezett a létesítményben és környékén.

(mti; kiemelt kép: Google maps)

Megnevezték a texasi lövöldözés gyanúsítottját
A 17 éves fiú a saját diáktársaira támadt rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik