Pár hete a francia elnök, Emmanuel Macron az Európai Parlament előtt vázolta fel újra az európai integráció folyamatának új lendületet adni kívánó ambiciózus terveit. A Gazdasági és Monetáris Unióra (GMU) vonatkozó elképzelései különös figyelmet kaptak, annak ellenére, hogy a széleskörű javaslatok jónéhány eleme, mint a közös európai pénzügyminiszteri tisztség vagy egy külön euro-költségvetés létrehozása valószínűleg a tagállamok egy részének ellenállásába fog ütközni. Mégis, a bankunió befejezése, az Európai Stabilizációs Mechanizmus (ESM) valamiféle európai valutaalappá változtatása olyan elemei a tervezetnek, amelyek a nyári Európai Tanács ülésen könnyedén megkaphatják a tagállamok állam és kormányfőinek támogatását.
Ez már csak azért is fontos volna, mert erős a meggyőződés, hogy szüksége van olyan kapacitások kiépítésére, amelyek egy jövőbeni válsággal szemben ellenállóbbá teszik a közös valutaövezetet. Jóllehet a macroni elképzelések az euróval fizető országokra fókuszálnak, mégis a reformoknak könnyen lehet hatása az eurozónán kívül is. Az eurozóna szorosabbra fűzésével nem csupán a szabályrendszer változhat meg (például a bankuniós tagság feltétele lehet a valutaövezeti csatlakozásnak), de könnyen lehetnek jóléti, versenyképességi hatások is, amelyekkel számolni kell. És akkor a politikai költségekről, hasznokról még szót sem ejtettünk. Mi jellemzi tehát a kelet-közép európai régiót, mi a V4 országok hozzáállása a GMU reformokhoz?
Érdemes azzal kezdeni, hogy ugyan a V4 országai nem képviselnek egységes frontot a javaslatok összességével kapcsolatban, találunk átfedéseket az egyes elemekkel kapcsolatban. Itt van mindjárt a bankunió kérdése, amely kapcsán mind a négy ország egyetért abban, hogy szükség van egy olyan tűzfal kiépítésére, amely garantálja az európai pénzügyi szektor stabilitását. Hogy ezt egy külön alap formájában, vagy a már működő ESM keretein belül látják-e megvalósítandónak, ebben van némi eltérés az országok között.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Lengyelország, amely közelebbről követi a bankunió különböző pillérjeinek alakulását, azon az állásponton van, hogy a hatásköröknek és a felelősségnek együtt kell mozognia. Másszóval, el kell kerülni azon helyzeteket, amelyben egy lehetséges bankmentés pénzügyi vonzatait a nemzeti hatóság látja el, de a mentésről szóló döntést az európai szint termeli ki magából. Másfelől, Lengyelország érdekelt abban, hogy ne alakuljon ki egy erősebb aszimmetria az eurós és nem-eurós országok között, amely az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) kapcsán az eurozónás tagok bizottsági tagsága révén már megvalósult.
Csehország, amely állandó jelleggel hangsúlyozza a nem-eurós tagok eurozónát érintő kérdésekbe való bevonásának fontosságát, hasonlóan problémásnak látja, miként lenne képes az ESM azon országok kimentésére, amelyek nem tagjai a valutaövezetnek. Szlovákia, a V4 egyetlen euróval fizető országa semlegesebb álláspontot látszik képviselni, ugyanakkor pontos részletek nem nagyon ismertek a preferenciáikat illetően.
Csak sejteni lehet, hogy Magyarország Lengyelországgal és Csehországgal ért egyet a nemzeti felügyeleti szervek fontosságának megerősítésében. Mindazonáltal nehezen elképzelhető, hogy komoly előrelépés lenne a kérdés kapcsán addig, amíg a bankok problémás hiteleire nem találnak megnyugtató megoldást. Ez egyszersmind azt is meghatározza, mire számíthatunk egy közös Európai Betétbiztosítási Rendszer (EDIS) kapcsán, amely szintén megosztani látszik a V4-eket. Míg Szlovákia és Csehország nyitottabbnak tűnik egy kockázatmegosztásra épülő megoldás felé, addig Magyarország és Lengyelország a kockázatok minimalizálását hangsúlyozzák elsősorban.
Egy kicsivel bonyolultabb az EU mentőalapjának, az ESM-nek a reformjával kapcsolatos vita. Ugyanakkor érdemes azt hangsúlyozni, hogy a V4-ek között nem a lehetséges Európai Valutaalap (EMF) felállításának ötlete kapcsán alakult ki egyet nem értés. Peter Kazimir, a szlovák pénzügyminiszter többször hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kereteket egy olyan intézményi struktúrába kell beágyazni, amely az EU jövőbeli igényeinek, és kihívásainak jobban megfelel.
Magyarország az ESM reformját azért tartja szükségesnek, mert ebben látná az euroövezeten kívüli országok nagyobb stabilizációs garanciáját. Lengyelország hasonlóan fontosnak tartja az ESM euroövezeten kívülre való nyitását egy hosszútávú gazdasági perspektívából nézve. Ugyanakkor semmit nem tudni arról, miként képzelik el azt, hogy a lehetséges bővítés miként hatna az ESM alap befizetési kvótáira, vagy éppen annak döntéshozatali mechanizmusára. Csehország esetében az ESM reformja lehetőséget adhatna arra, hogy az ország újratárgyalja a csehek görögországi mentéshez való hozzájárulását. A Babis-kormányzat ezt elengedhetetlennek tartja mielőtt az ország csatlakozna az euroövezethez.
Ahol igazán vita és ellenállás tapasztalható a lehetséges EMF kapcsán, az a felállítandó szervezet hatáskörére vonatkozik.
Hasonló attitűd várható az Európai Bizottság lehetséges feladatkörei kapcsán egy új EMF esetében. Az egyetlen kivétel Szlovákia lehet, amely természetes szövetségest láthat az Európai Bizottságban az eurozóna nagyobb tagállamaival szemben. A bizottság szempontjából veszélyes is lehet az ESM reformja, ugyanis Magyarország és Lengyelország együttesen érvelhet amellett, hogy a felállítandó új rendszerben vágják vissza a bizottság tagállami költségvetésekre vonatkozó feladatköreit, és a fiskális ellenőrzést egészében utalják az új EMF hatáskörébe. Ez két szempontból is passzolna ezen két ország politikai elképzeléseibe. Egyfelől elérnék, hogy depolitizálják a fiskális és költségvetési politikákat, vagyis a kormányzati gazdaságpolitikát kivonnák az európai politikai viták alól, ezzel csökkentve a támadási felületet akár más ügyek kapcsán is. Másfelől megerősítenék azt a meggyőződést, hogy az európai intézményi mechanizmusokban a kormányköziséget a szupranacionális döntéshozatal elé kell helyezni.
A macroni tervek V4 általi legvitatottabb eleme talán a külön euros költségvetésre vonatkozik. A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, azzal érvelve, hogy ez egy kétsebességes Európa létrehozásához vezetne, ahol az eurozónán kívülieket „rossz tagállamokként” bélyegeznék meg. Magyarország és Lengyelország minden olyan tervezetet elutasít, amely potenciálisan ahhoz vezethetne, hogy a tagállamok egy „alacsonyabb” csoportjába kerüljenek. Jóllehet mind Magyarország, mind Lengyelország jelezte, hogy készek nagyobb részt vállalni a közös költségvetésből, a legnagyobb félelem egy külön euros költségvetéssel kapcsolatban az, hogy az forrásokat vonna el a közös EU-s kasszából, amelynek haszonélvezői a régió országai. Csehország hasonlóan szkeptikusan figyeli a közös valutaövezet ilyetén mélyítésére vonatkozó terveket. Szlovákia ugyanakkor, mint eurozónás tagország, nem zárja ki valamilyen fiskális kapacitás kiépítését, amely pozitívan hatna a befektetésekre és a további stabilizációra. Ez összecseng Szlovákia azon meggyőződésével, hogy nem lehet elvenni annak a lehetőségét, hogy egyes tagállamok a gyorsabb integráció útjára lépjenek.
A V4 országok befolyásoló képességét nem érdemes sem alá-, sem túlbecsülni. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy több, az EU jövőjét érintő kérdés fut párhuzamosan az európai politikai diskurzusban, és az ezek közötti szorosabb kapcsolat hatással lehet ezen országok tárgyalási pozícióira. A brexit utáni többéves költségvetési keretről szóló tárgyalások, az abban felvázolt jogállamisági kritériumhoz kötődő kifizetések problematikája komoly ütközőpont lesz Magyarország és Lengyelország számára.
Érdemes továbbá azt is megemlíteni, hogy az eurozóna reformja egy tágabb, az egész európai integráció megújításáról szóló diskurzusba illeszkedik. Az euroövezet kapcsán érvényesülő elvek előrevetíthetik az EU jövőjével kapcsolatos reformok természetét. Ebben a kérdésben a V4-ek nem képviselnek egységes álláspontot. Míg Magyarország és Lengyelország a kormányköziség, a tagállamok szuverenitását előtérbe helyező intézményi struktúra mellett törnek pálcát, addig Szlovákia, köszönhetően eurozónás tagságának, sokkal nyitottabbnak tűnik az integráció európai intézményeken keresztüli alakítására. Csehország valahol félúton található egy nyitott, ámde euroszkeptikus agendával.
Hogy Magyarország és Lengyelország mennyire lesz képes ezt a nemzeti szuverenitásra épülő platformot megerősíteni, egyelőre kérdéses. Jóllehet más tagállamok is aggódva figyelik az európai intézmények fokozatos kompetencia növekedését, ezek mégsem tekinthetők a két kelet-közép európai ország automatikus és természetes szövetségeseinek. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy nehéznek találják közös platformot alakítani olyan tagállamokkal, amelyek értékválasztásai nem minden esetben csengenek össze a sajátjukkal. Ez az ellentét a már említett költségvetési tárgyalásban különösen fontos szerepet kaphat. Kérdéses, hogy a V4 országok, különösen Magyarország és Lengyelország milyen diplomáciai irányvonalat próbál majd érvényre juttatni.
Csehi Róbert, politológus, közgazdász, a müncheni Hochschule für Politik oktatója és kutatója
Az elemzés az EurActiv és a Political Capital V4-ek és az EU jövője című közös projekt keretén belül készült.
Kiemelt kép: MTI / AFP
